Amikor megállt az idő. Mit tehetünk magunkért? Tanácsadó szakpszichológus gondolatai
A krízisben kifolyik az idő a kezünk közül. Filozófiai, főként egzisztencialista értelemben persze valójában sosem volt a kezünkben, így nem is folyhatott ki onnan, de ez az eszmefuttatás végképp nem megnyugtató annak, aki a karantén és a kijárási korlátozások közepette keresi a kapaszkodókat mind önmagában, mind a világban.
Martin Scorsese legutóbbi monumentális filmjében (The Irishman, Az ír) elhangzik egy tűpontos mondat, melynek segítségével megneszelhetjük a létezés mélyebb összefüggéseit:
„Észre se vesszük, hogy repül az idő, míg oda nem érünk.”
Nos, úgy tűnik, ideértünk. A világjárvány krízise arra mindenképpen elégnek bizonyul, hogy olyan komplexebb kérdéseket is feltegyünk magunknak és saját mikrokörnyezetünknek, amiket – valljuk be – máskor idő hiányában, illetve annak sürgetésében elodáztunk. S íme, most itt zörget az ajtónkon saját múltunk ördögi vagy angyali köntöse.
A minap egy újságíró a következő kérdést szegezte nekem: „Mit gondol, milyen társadalmi változásokat fog előidézni a világjárvány?”
Az alábbi válaszban foglaltam össze, hogyan látom az elkövetkezőket:
„Bárcsak váteszek lehetnénk, s tudnánk, mit hoz a jövő. A válaszokban sok vágyunk bukkan fel: milyennek szeretnénk látni a jövőt! Ilyekor indulnak el sokan olyan tévúton, hogy a válság mekkora lehetőség, s most frázisok sora következhetne, de ez csúfos féligazság lenne. A válság persze lehetőség, ez igaz, de – mint a lehetőségeket általában – csak kevesen ragadjuk majd meg.
Mit várok? Most a korábbi vetéseink aratása következik. Ahol repedések voltak a párkapcsolatban, ott szakadékok keletkeznek, ahol szakadékok, ott válások jönnek. Ahol egymásra hangolódás csírái és gyöngyszemei mutatkoztak, ott az egy életre történő elköteleződés szárba szökkenése zajlik épp. Ahol félelem, szorongás, létbizonytalanság volt a tudattalan bugyraiban, ott a kiszámíthatatlan mindennapok erősödnek meg, amikben többé semmi sem biztos, s mindig résen kell lenni, szinte senkiben sem bízni, hiszen a pallos, mint láttuk, bármikor lecsaphat. Ahol nyugalom és ötlet volt a mélyben megpihenve, ott remek vállalkozások, s egy új egység születik. Ezt várom, semmi többet.”
Kérdés tehát, tehetünk-e azért, hogy a következő hónapok és évek ne a rettegés, a létbizonytalanság érája legyen, akár egészségi, akár munkaerő-piaci és pénzügyi, akár szociális kapcsolatok szempontjából? A dominósor ugyanis félelmetes fut előre, s olyan dominók is ledőltek bennünk és körülöttünk, melyekről szentül hittük, örökké magasodik majd életünk horizontján. De nem így lett, s az elbizonytalanodás mind jobban elhatalmasodik sokakban. Az első dominó abban a márciusi guillotine-pillanatban ledőlt, s vitt magával megannyi szokást, értéket, érzést, kapcsolatot, vagy dédelgetett gondolatot, ambíciót és szándékot. Erről az első guillotine-pillanatról azonban nem tudtunk, így a váratlanság teljes rémülete is az övé lett. Nem árt azonban tudatosítani, több guillotine-pillanat vár még ránk hamarosan. Ez viszont tudható, bár nem megnyugtató.
Krízisből krízisbe tartunk. A szakaszhatárok nullázási pontjain nagyon nem mindegy, ki milyen készültségben, pszichés státuszban várja az újabb és újabb kihívásokat. Ezért pedig sokat tehetünk. Mindez ugyanis nem alakul és történik, ezért tenni kell.
Négy technikai és egyben szimbolikus kérdés önmagunk felvértezéséhez:
Mit jelent számomra a kifejezés: „helyemen vagyok”?
Mit kellene jobban a „helyén kezelnem” ezekben a járványügyi, korlátozásokkal tarkított érában?
Mit érdemes a szó szoros és átvitt értelmében a „helyére tenni” mind magamban, mind környezetemben?
Hogy „hozhatom magam helyzetbe”?
Videóajánló
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.