Amikor nincs remény a változásra. Hogyan lehet elfogadni azt, aki bánt?
Az elfogadásról szóló cikkek után számos visszajelzést kaptam, melyek mind ugyanazt a kérdést feszegetik: mit tegyünk, ha az az ember, akit el kellene fogadnunk olyannak, amilyen, számunkra káros viselkedést tanúsít?
No nem épp így hangzottak el a kérdések, de ez a lényegük. Valójában úgy kérdeztétek: mit tegyek, ha a családom fordul ellenem, ha velük nem tudok közös nevezőre jutni, vagy mit tegyek, ha a munkahelyemen egy kollégám viselkedése okoz nekem kárt?
Miért mondom mégis azt, hogy a valódi kérdés az, hogyan fogadjuk el a másikat anélkül, hogy magunk károsodnánk? Mert ez az alapvető élet- és önvédelmi ösztön bújik meg a kérdések mögött. Ha ilyen kérdés merült fel benned, az máris jó hír, mert akkor van benned elegendő szeretet és tisztelet önmagad irányába ahhoz, hogy érezd, ha károsító hatás ér. Sokkal rosszabb lenne, ha fel sem tűnne, hogy sérülsz egy kapcsolatban.
Nos, mit lehet tenni? Fogadjuk el őt olyannak, amilyen, ez rendben. Ám azt, amilyen ő, rosszul viseljük, rövid- és hosszú távokon egyaránt.
Ráadásul a családot nem lehet csak úgy „lecserélni”, és manapság munkahelyet váltani sem könnyű (és persze a következő helyen is lehet „problémás” kolléga).
A családdal kapcsolatos problémák esetében bő olaj a tűzre az a tanítás, melyet kora gyermekkorunktól fogva belénk neveltek, miszerint a család az a hely, ahol igazán szeretnek és elfogadnak, a családban van a legjobb helyünk. S ehhez képest ott a tapasztalat, hogy ellened fordulnak, kigúnyolnak, különböző módokon bántanak. Alkoholizmus, verbális és fizikai bántalmazás, vagy akár csak alapvető meg nem értés és el nem fogadás az osztályrészed a család meleg szeretete helyett.
A legfontosabb a tisztánlátás. Ha úgy viszonyulnak hozzád, hogy az neked fáj, ne magyarázd meg magadnak, hogy biztos te érted félre őket, hogy biztos nagyon is szeretnek, csak te nem látod jól.
Sajnos bizony megtörténik, hogy nem tudnak jól szeretni, nem tudnak elfogadni olyannak, amilyen vagy. És ők sem fognak változni.
Emiatt búcsút kell venni a fenti hiedelemtől: nem, egyáltalán nem biztos, hogy a vér szerinti családod az igazi közösséged. Ha úgy egyébként vannak barátaid, van közeg, ahol úgy szeretnek és fogadnak el, ahogy vagy, akkor inkább fordulj feléjük. Úgy tudod a családod tagjait elfogadni, ha nem várod a család fogalmától azt, amit a hiedelem tart. Megszültek, felneveltek, talán még támogatnak is valamilyen formában. Ám ha emellett bántanak, ellened fordulnak, akkor lásd be, az ő támogatásuk és helyeslésük nélkül kell élned. Megkapod azt az elfogadást másoktól – keresd meg őket!
Egy munkahelyen, ha csapatmunka van, beszélgess a többiekkel a problémás munkakapcsolatról. Ha másoknak is gondot okoz az adott ember viselkedése, tudakold meg, ők milyen megoldást találtak rá. Ha nincs más lehetőség, fordulj a főnöködhöz. Panaszkodni nem nagyon érdemes, az energetikailag lehúzó, azt senki nem szereti – így majd inkább a panaszkodótól szabadulnak meg. Viszont tanácsot és segítséget igenis lehet kérni. Bárkinek lehet egy jó ötlet a tarsolyában. Érdemes minél többféle embert megkérdezni, mert aki hozzád hasonló, annak a tieidhez hasonló ötletei lesznek csak, viszont egy nagyon más ember teljesen új ötleteket adhat.
Az elfogadás tehát nem azt jelenti, hogy csendben nyeled a hozzád érkező rosszat.
Igen, a másik embernek jogában áll olyannak lenni, amilyen, neked azonban jogod van megvédeni magad. S ennek semmi köze a másik „átneveléséhez”. Ezért tanítják sok helyütt, hogy a cselekedetet bíráld, ne a cselekvőt, hogy jelezd, ha valami számodra káros. Szólj, hogy ez így neked rossz. Még az is lehet, hogy a másik változtatni fog – a kedvedért. Hisz talán nem is tudja, hogy téged zavar a viselkedése. Ha pedig mégsem változtat, akkor is legalább tudja, mert szóltál.
Van, hogy a távolság, a tényleges elválás segít csak. Visszautalva a korábbi példákra: ha hamis, harapós kutyával van dolgod, zárd be, maradj távol tőle, vagy válj meg tőle – de ne haraptasd meg magad vele naponta! Lehet, hogy a te történetedben is az lesz az elfogadás csúcsa, amikor búcsút veszel a téged bántalmazótól. Nem próbálod megváltoztatni, „átnevelni”. Elfogadod, hogy olyan, de nem kérsz belőle. Az elfogadásba bőven belefér, hogy – magadat megvédve – lezársz egy kapcsolatot. S ez egyben önmagad igényeinek elfogadása is.
Kapcsolódó írások
Hogyan fogadjunk el másokat? A felelősség-kerülés csapdái
Miért olyan nehéz elfogadni másokat?
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
