„Anya, te nagyon kövér vagy!” Gyerekszáj. Szülők mesélnek kínos helyzetekről
Hatalmas boldogsággal tekintünk a gyermekünkre, mikor kimondja az első szót, főleg, ha az hozzánk kötődik. Még nagyobb örömmel állunk előtte, amikor eljut oda, hogy kerek egész mondatokban beszéljen. Aztán telik-múlik az idő, és nem bánnánk, ha picit kevesebbet beszélne, mert olykor-olykor kellemetlen helyzetbe hoz a cserfességével. A gyermeki beszéd édes, tündéri, csilingelő, de van, hogy ez a cuki hang elég kínos helyzeteket teremt. Anyukák mesélnek.
Zoé (41)
Az egyik gyerkőc a Hősök tere közepén közölte, hogy „anya, kaksiznom kell!”, és azzal a lendülettel tolta is le a nadrágját. Mint a villám, kaptam fel, és rohantam vele az első bokorhoz, amit észrevettem. Sikerült odaérni, a gyerek elvégezte a dolgát… Ezt a jelenetet elég sokan nézték végig. Volt, aki jót nevetett, volt, aki bírált. A gyerek is, és én is jót nevettünk ezután.
Évi (46)
Hét hónapos terhes voltam a kistesóval, mikor bementünk az egyik üzletbe ruhát nézni nekem. Nézegettem magam a tükörben mire a lányom megszólalt: „anya, te nagyon kövér vagy!” Elmagyaráztam neki, hogy a kistesó van a pocakomban, mire ő: „de a popsidban is?”. Persze ezt a beszélgetést mindenki végighallgatta a próbafülkénél…
Sára (57)
Kislányommal sétáltam kézen fogva, amikor szembe jött egy ismerősünk. Súgtam neki, hogy köszönjön, erre ő jó hangosan:
– Úgy se köszönök, hiába szorítod a kezemet!
Mary (47)
Párbeszéd nyilvános helyen.
Lányom: „Anya!!! Enni kell, kakálni meg muszáj!”
Én: „Kicsi szívem, ezt kitől hallottad?”
Lányom: „A rádióba mondta egy bácsi.”
Én: „Igen, ez így van, de ezt így ebben a formában nem illendő kimondani.”
Lányom: „Oké, anya, akkor ez maradjon titok!”
Kata (30)
Elmentünk a családommal bevásárolni a közeli szupermarketbe. A pénztárhoz értünk, mögöttük kígyózó sorok. Pakolnánk fel a szalagra a holmikat, a kisfiam egyszer csak valami zajt hall. Mérgesen ránéz a férjemre: „Apa, már megint te pukiztál?” Apa vörösödve várta, hogy véget érjen a kínos bevásárlás…
Erika (39)
Mentem a kisfiamért az oviba, öltöztettem indulás előtt, s amikor épp a felsőjét kezdtük el lecserélni, mert összevizezte kézmosás közben, hangosan megkérdezte, hogy: „Anya! Apa miért szaladgál otthon mindig pucéran?” A vicc az, hogy sosem vagyunk otthon ruha nélkül. Persze legalább öt szülő hallotta. Furán néztek ránk.
Összeállította: Tolvaj Vica
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
