Anyák súlyos öröksége. Két ünnepelt díva, aki a nehéz gyerekkor után egész életében a szeretetet kereste (7.)
A legdrámaibb történeteket – valóságuknál fogva – az élet írja.
Két ünnepelt díva, aki nehéz gyerekkora után egész életében a szeretetet kereste, s bár mindketten képesek voltak emberek tömegeit elbűvölni, és ikonként vonultak be a halhatatlanok közé, a boldog élet egyiküknek sem adatott meg. Két nő, két teljesen más világ. S bár sorsukban sok párhuzam felfedezhető, a végzetes összefonódást az adja, hogy mindketten ugyanazt a férfit szerették.
A 1-6. rész itt olvasható >>
Maria Callas és Jackie Kennedy más-más nőtípust testesített meg – mindketten szépségidolként tündököltek; nagyon érdekes, hogy amit a külsejükkel a külvilágnak üzentek, az mennyire nem volt szinkronban azzal, ami bennük lakozott. Mindketten hatalmas utat jártak be; gyerekként, fiatal nőként egyikük sem csattant ki az önbizalomtól, nem tartották magukat szemrevalónak, sőt, sokat szenvedtek a fizikai adottságaiktól.
Amint Maria megszabadult jelentős súlytöbbletétől, élni kezdett a nőiségével. Mediterrán karaktere, igéző tekintete a végzet asszonyává emelte; és külsőségekben szerette is ezt a szerepet felvenni – nem csak a színpadon. Szinte kapaszkodott a femme fatale imázsba. Pedig a megközelíthetetlen, magabiztosnak látszó nőben valójában egy elveszett kislány bizonytalankodott, hatalmas, kielégíthetetlen szeretetigénnyel. Nem véletlen, hogy Maria már a legapróbb szeretetmegvonásra is összeroppanással válaszolt. Összeomlott, amikor egy-egy rosszabbul sikerült előadás után a közönség kifütyülte; belebetegedett anyja zaklatásaiba, férje inkorrekt és pitiáner játszmáiba. Egyik párkapcsolatában sem tudott egyenrangú partner lenni, a sérült énje választott elnyomó, zsarnokoskodó partnereket. Ahogy Meneghinivel, úgy Onassissal is rendesen mellényúlt…
Ő, aki a szexuális kisugárzásával annyi férfit elbűvölt, soha nem falta nagykanállal az életet; választottjaihoz hű volt és ragaszkodó. Nem úgy, mint a visszafogott, szűzies nőtípust megjelenítő, kifinomult Jackie, aki hatalmas szexuális étvággyal vetette bele magát a könnyed kalandokba…
Maria
Kevesen ismerték fel a végzet asszonyában élő sebzett kislányt
Jackie maga volt a kifinomult elegancia
Mariával ellentétben őt egyetlen férfi sem tudta kihasználni, sem mozgatni. Okosan választott férjeket
Jackie, a férje ellen irányuló végzetes merényletet követően megkapta az Amerika özvegye címet, s bár nem igazán volt ínyére a dolog, eleinte igyekezett ennek a titulusnak megfelelni. Két kisgyermeke maradt apa nélkül, s Jackie ebben a nehéz időszakban bámulatosan erősnek mutatkozott. Rossznyelvek szerint már ekkoriban Onassis segített neki felejteni…
***
Maria és Onassis kapcsolata ekkoriban már rég kiteljesedett; Onassisnak egy évébe telt a díva meghódítása, s bár ez volt a célja, nehezen bocsátotta meg Mariának, hogy a felesége, Tina a zajos románc miatt elhagyta, a válás a vagyonát jócskán megcsapolta, és a befolyásos apóssal együtt az üzleti érdekeltségek nagy részét is elvesztette. Onassis két gyereke látványosan utálta Mariát, „ronda nőnek” csúfolták.
Maria tehetetlenül nézte, hogy élete szerelme, lelki társa, egyre gonoszabb játékokat űz vele. Eltűrte, hogy Onassis szó nélkül eltünedezik, hetekig nem ad magáról életjelet, majd – mintha minden a legnagyobb rendben lenne – felbukkan, eltölt vele pár csodálatos napot, aztán angolosan távozik. Megaláztatások sorát szenvedte el: jeles személyiségek kerülték a társaságát, nem nézték jó szemmel a hajózási vállalkozóval folytatott kapcsolatát. Karrierje megfeneklett, egyre ritkábban lépett fel. A sajtó elkezdte szellőztetni a hírt, hogy elvesztette a hangját…
Egyre mélyebb apátiába süllyedt. Megtalálta álmai férfiját, de szinte mindenki ellene fordult. A férje zsarolta, az anyja folyamatosan támadta, Onassis családja kiközösítette, és a közönségét is elveszítette… Mélyen vágyott az anyaságra, és 1960-ban úgy tűnt, a sors végre újra rákacsint: teherbe esett Onassistól. Sokan úgy hiszik, hogy a magzatot Onassis kérésére elvetette, pedig élete nagy tragédiáját szenvedte el: világra hozta gyermekét, Homérosz Lengrinit, ám a kicsi két órával a születése után meghalt.
A törékeny és önbizalomhiányos Maria még inkább Onassis hatása alá került. A férfi minden kívánsága parancs volt számára – elvesztette még azt a csekély önbecsülését is, amire sikerült szert tennie. Ha Onassis azt kérte, Maria levágatta a hosszú haját, a szemüvegét kontaktlencsére cserélte. Ha Onassis kritikával illette a ruházatát, Maria azonnal felpattant, hogy átöltözzön… A férfit a világhírű díva izgatta; zavarta, hogy az énekesnő a karrierje mélypontján van, s utálta, hogy egy összeroppant nő a párja. Állandósult a lelki terror.
Ki vagy te? Egy nagy semmi. Ott a torkodban az a síp, csak már nem működik – mondta egy alkalommal Mariának.
Maria ehhez képest így nyilatkozott a kapcsolatról:
Semmi sem lehet fontosabb számomra annál, mint amit ez iránt az ember iránt érzek. Csak élni akarok, és nőnek érezni magam.
1963-ban Onassis Skorpios szigetén felépített egy csodálatos palotát. Maria abban reménykedett, hogy a férfi végre elveszi és itt fognak élni. Ám a hajómágnás más terveket szőtt a jövőről – Maria nem szerepelt ezekben.
Amikor a koraszülött gyermekét gyászoló Jackie Kennedy 1963-ban meghívást kapott Onassistól egy földközi-tengeri sétahajókázásra, Maria nem jelenhetett meg a Christina fedélzetén.
Az Egyesült Államok első asszonyát nem illendő dolog az „ágyasom” társaságában fogadni – hangzott Onassis indoka.
Amikor Maria meglátta a párizsi lapokban Onassis fotóját, amint kézen fogva vezeti Jackie-t szülővárosa, Smirna utcáin, összeszorult a szíve, de nem fogott gyanút, ahogy senki más sem. Hisz Jackie volt az Egyesült államok decens First Lady-je, elnök férje hazavárta.
Nem sokkal ezután Kennedy merénylet áldozata lett Dallasban.
Onassis zöld utat kapott, Amerika özvegye pedig készen állt arra, hogy hagyja magát elcsábítani.
Maria sohasem bocsátotta meg szerelmének, hogy kilenc éves kapcsolatuk után az újságokból kellett értesülnie arról, hogy házasságot kötött Jackie-vel.
Maria lelkének egyik fele meghalt azon a napon, amikor Onassis feleségül vette Jackie-t.
***
Jackie Kennedy főnixmadárként született újjá hamvaiból. 39 évesen nem volt hajlandó tovább játszani az Amerika özvegye szerepet, el akarta hagyni az Egyesült Államokat. Onassisban látott perspektívát.
Íme a tökéletes házasság! Apám imádja a veretes neveket, Jakcie pedig a pénzt – nyilatkozta cinikusan Onassis fia.
Az amerikai közvélemény, amely addig a tenyerén hordozta, elfordult Jackie-től. Érdekházasságnak bélyegezték a frigyet. Jackie olyan férfihoz ment hozzá, akivel nem egyezett sem az ízlésük, sem a kedvteléseik, de aki kifizette hatalmas összegekre rúgó számláit. Jackie képes volt kétszáz cipőt vásárolni egyetlen nap leforgása alatt… Évente 20 ezer dollár járt neki feleségként, de ennek ellenére minden hónapban küldött számlákat ezen felül is.
Onassis az esküvő után néhány nappal megjelent Maria párizsi lakásánál és üvöltözve követelte, hogy engedje be. A porig alázott Maria pedig ebbe is belement – újrakezdték viszonyukat. Onassis hamar megbánta, hogy elvette Jackie-t. Míg Maria soha nem fogadott el tőle pénzt személyi költségei fedezésére, addig Jakcie rengeteget költött. A hajómágnás dühöngve figyelte, hogy szórja két kézzel az ő pénzét. Hiányzott neki Maria odaadó szerelme. A végső döfést az adta, amikor a bulvársajtóban robbant a hír: Jackie-nek szeretője van, s már akkor is volt, amikor Onassis megkérte a kezét… A büszkeségében megsértett Onassis ezt soha nem bocsátotta meg Jackie-nek.
Maria – Onassis – Jackie. Hosszú évekig éltek ebben a különös, kegyetlen párkapcsolati háromszögben. Maria és Jackie soha nem találkoztak, Maria gyűlölte Jackie-t, Jackie lenézte Mariát. Onassis nem szerette Jackie-t. Halála előtt ezt mondta Mariának:
Szerettelek, nem mindig jól, de a lehető legjobban, ahogyan csak tőlem tellett. Megpróbáltam.
Amikor 1975-ben Onassis meghalt, Maria összeroppant. – Hirtelen megözvegyültem – mondta. Pedig hivatalosan nem ő, hanem Jackie volt az özvegy, a bankszámláján mintegy 200 millió dollárral. A temetésre nem ment el. – Hogy nézne ki két özvegy a sírja mellett? – nem akart sem botrányt, sem feltűnést kelteni. Bezárkózott párizsi lakásába. Két évvel élte túl Onassist. 1977. szeptember 16-án az ágyában megreggelizett, felkelt, és úgy omlott össze a padlón, ahogy az általa megformált hősnők az operában. 53 éves volt.
Jackie Onassis temetésén 1975-ben
Jackie átadta magát az életnek. Visszaköltözött New Yorkba, gyerekmeséket írt, könyveket adott ki, utazgatott, majd összejött egy tehetős üzletemberrel, Maurice Tempelsmannal és harmadszor is férjhez ment. (Tempelsman jelenleg 88 éves.) Jackie 64 éves korában nyirokmirigyrákban halt meg az otthonában, gyermekeitől körülvéve. Temetési szertartását pontról-pontra megtervezte. Kérésének megfelelően első férje, John F. Kennedy és két gyermekük, Arabella és Patrick mellé helyezték örök nyugalomra, az Arlingtoni Nemzeti Temetőben.
***
Filmajánló
A Mindörökké Callas c. önéletrajzi dráma Callas utolsó napjait idézi fel – a filmet Franco Zeffirelli rendezte; Maria szerepében Fanny Ardant látható, menedzserét Jeremy Irons alakítja.
Egy 2017-ben bemutatott amerikai tévésorozat Jackie életét idézi fel. Jackie-t Katie Holmes formálja meg
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.