Anyukák írták: mégis túlélhető a bölcsi- és az ovikezdés?

Ahány ház, annyiféle ovikezdés: nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is csupa izgalom a váltás, akkor is, ha a gyerkőc bölcsiben már belekóstolt a közösségi életbe. Két anyuka beszámolója a nehéz, vagy éppen könnyű kezdetekről (sorozatunk 2. része).

Rita, Vác

Amikor anyának nehezebb az ovikezdés, mint a gyerkőcnek

„Féltem idegenekre bízni…”

Korán kezdődött nálunk az ovis felkészülés. Február környékén ért a döbbenet, hogy az én „kisbabámat” hamarosan oviba kell íratni. Nem az elválás volt a nehéz, ahhoz már hozzászoktunk. Két éves volt, amikor úgy alakult, hogy apukája maradt itthon vele GYES-en. Nagyon nehezen váltam el tőle. Apa és ő nem sínylették meg a változást, mindent megoldottak együtt, így, mire eljött az ovi, a kislányom megszokta, hogy reggel nem tudok vele lenni, csak délutántól.

Ovi. Féltem idegenekre bízni, szorongtam, hogyan fog boldogulni egyedül – félénk és érzékeny kislány. A felkészülés első lépéseként nekem kellett megbarátkoznom a gondolattal: a kislányom óvodába megy. Nem akartam, hogy érezze rajtam, mennyire tartok ettől.

Sün Soma

Nyáron elkezdtem beszélgetni vele az oviról. Van egy bábunk: Sün Soma. Soma már ovis, és gyakran mesélt arról, mi minden történik az oviban. Igyekeztem minden eshetőségre felkészíteni a lánykámat, tudatosítani benne, hogy az az oviban is kell fogat mosni, lesz kiságya, ebéd után aludnia kell a többi gyerekkel, kap ebédet, uzsonnát, s ugyanúgy ki kell mennie a wc-re, mint itthon, ha a pisilnie kell. Unalomig ismételgettük ezeket a helyzeteket, s utólag úgy tűnik, hasznosnak bizonyult ez a módszer.

Szeptember 2-án az óvónők meglátogatták a családot – nem ismertük őket korábban. Kislányom szinte azonnal szóba állt velük, megtalálták a közös hangot. Mi választhattuk ki a jelünket – sok jel volt még szabad -, a katica mellett döntöttünk. Az óvónénik ajándékot is hoztak. Mivel a Maci csoportba kerültünk, egy macis nyakláncot kaptunk, ennek hátoldalára rárajzolták a katica jelet. Kislányom kincsként őrzi azóta is.

Az óvónénik első ajándéka: macis nyaklánc a hátoldalán a kislányom választott ovis jelével

Beszoktatásról a mi esetünkben nem igazán beszélhetünk; az első pillanattól egyedül kellett hagynunk, ezt ő  maga kérte. Első nap apa vitte oviba, két órát játszott a többiekkel az udvaron. Apa csak kikísérte az udvarra, s már el is búcsúztak azzal, hogy ebéd után megy érte. A második napon én kísértem el, addig voltam bent vele, amíg átöltöztettem. Az óvónéni megkérte: búcsúzzon el tőlem és szaladjon az ablakhoz integetni. Vidáman megtette. Ebédre ment érte apa, ekkor volt kis pityergés, mert szeretett volna már az oviban aludni. (Nem lehetett.) A harmadik napon már délutánig maradt az oviban; nem sírt. Annak ellenére, hogy itthon nem alszik, az oviban jót szunyókált. (Alvókát lehet vinni.)

Az óvoda reggel fél hétkor nyit, délután ötig maradhatnak a gyerekek. Az étkezési díjon kívül más költség nincs, adományt viszont szívesen fogadnak: zsepit, szappant, szalvétát, játékot vagy kreatív eszközöket (például papírt). A csoportba 26 gyermeket vettek fel, de csak januártól lesz teljes a létszám, most még kevesen vannak. Ami számomra meglepetés volt: aláírattak a szülőkkel egy nyilatkozatot arról, hogy az óvónénik napközben fotózhatják-e a gyerekeket. Ezeket a fotókat, amennyiben a szülő igényli, kinyomtatják, haza lehet vinni. Naná, hogy igénylem! – jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést.

Az első ovis hét tehát gond nélkül telt, lánykám vidáman, énekelve megy az oviba. Az első ovis rajza már kint is van a falon. A félelmek ellenére minden jól alakult.

Mónika, Sárvár

Hiányzott az „élet”, nem volt elég, hogy 24 órában anyuka vagyok

Mónika kisfia, Ádám

Ádám 2,5 éves volt, amikor úgy éreztem, szükségem van újabb kihívásokra, szeretnék visszamenni dolgozni. Hiányzott az „élet”, nem volt elég, hogy 24 órában anyuka vagyok (a megkövezést emiatt vállalom, nem vagyunk egyformák). A gyermek belevaló volt már ekkor is, minden érdekelte, folyamatosan új ingerekre vágyott, ezért is gondoltunk arra, hogy a bölcsi jó hely lesz számára.

Két hét volt a beszoktatás. Eleinte ott voltam vele 1-2 órát. Nagyon tetszett neki, az újdonság varázsával hatott minden. Néhány nap után már otthagytam 1 órára, ez sem okozott problémát. Megnyugodtam: nem lesz itt semmi gond! A második héten vittem, átadtam, eljöttem…és kezdődött a feketeleves. Hirtelen nem volt jó buli a bölcsi, üvöltött, ahogy a torkán kifért, kapaszkodott volna belém, hogy vigyem el. A gondozók előre felkészítettek, hogy ez lesz, de ne aggódjak, normális reakció, megszokja majd. A lényeg: ne búcsúzzak hosszan, csak egy gyors puszi és tűnés. Ha érzett már valaki olyat, hogy a szívét akarják kitépni a helyéből, ott helyben meg akar semmisülni, mert a fájdalmat nem lehet kibírni – nagyjából ezt éreztem. Szörnyű volt!

Egy kis ideig mindig maradtam, titokban leselkedtem, a kisfiam bent sírt, én meg kint, és mondanom sem kell, hogy az egész napom letargikus hangulatban telt. A délutáni viszontlátás sem volt mindig örömteli, ugyanis a gyermek elhatározta, hogy bosszút áll rajtam, amiért ezt tettem vele. Az őrület otthon is folytatódott: dacolt, hisztizett, elutasított, mindenki más jó volt, csak anya nem. Szörnyűek voltak a reggelek (anya nem akarok menni, egész úton ordított), szörnyűek az éjszakák (jó ideig megébredt éjszaka, és félálomban 1- 1,5 órán keresztül üvöltött, így reagálta le a változást).

Nagyon rosszul éltem meg ezt az időszakot, átkoztam a percet, hogy bölcsibe adtam Ádámot, és persze ennek megfelelően csapnivaló anyának éreztem magam. Aztán az idő mindent megoldott (kellett hozzá közel két hónap), és a kisfiam lelkes bölcsibe járó „polgárrá” vált, igazi közösségi figura lett. Aranyos gondozónéniket kapott, imádták, babusgatták, figyelmüket könnyen megosztották a 8-10 gyermek között.

Az oviváltás ennek köszönhetően viszonylag zökkenőmentes volt, bár az első időszakban azért az óvó nénik idegeit is rendesen próbára tette. Új közeg, új szabályok, 28 gyerek, nem kis változás a bölcsi után, amihez alkalmazkodnia kellett. Néha volt sírás is reggelente, de könnyebben átvészeltük. Sokszor dacolt és hisztizett, amikor nem tetszett neki valami, de szerencsére az óvó néniknek kötélből voltak az idegei és átsegítették kedvességükkel, humorukkal a kezdeti nehézségeken.

Állami óvoda lévén csupán az étkezési díjat kell havonta fizetnünk, ami 7-8 ezer forint körül mozog, ha nem hiányzik egy napot sem. Ezen felül 200 Ft csoportpénzt  szednek  az  óvó  nénik  minden  hónapban,  ebből  a  pénzből  finanszírozzák  a kisebb  kiadásaikat.  Félévente  kell  úgynevezett  tisztasági  csomagot  vinnünk (papírzsepkendőt, wc papírt, szalvétát, fogkrémet.)

Idén a középső csoportot kezdte kisfiam, imádja az óvodát, reggelente alig várja, hogy induljunk; még rám is szól, ha kicsit lassabban készülök el. Úgy érzem, jó helyen van Ádám, nagyon jó a közösség, a vegyes csoport kitűnően működik. Ennyi idősen szükségük van a szocializációra, a közösségi szabályok megismerésére. Megtanulják, hogyan álljanak ki magukért, az érdekeikért, hogyan alkalmazkodjanak és segítsenek másoknak. Nekünk pedig meg kell tanulni kicsit elengedni őket.

Folytatjuk!

Ajánló

Anyukák írták: ovikezdés Csehországban, Hollandiában, Magyarországon

Szépítők Magazin

2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.