Apám a vadludakkal. Szabó Balázs legszebb dala
Nincs megjátszva a dolog, Szabó Balázs tényleg az apja halála után írta ezt a dalt, egy vidéki ház verandáján mélázva. Közhely volna, hogy ettől hiteles, mert attól hiteles, hogy az éteri ihletettséghez és a fájó idézéshez valóságos tehetség társul.
Szabó Balázs. Fotó: Fényes Gábor
A dal zenéje azon ritka együttállása a csillagoknak, amikor a népzenei motívumok nem falják fel a rockzenét és fordítva. Úgy tud érvényes rockdal lenni, hogy a hegedű sírása a dalon átjáró, keringő vér. A szöveg, nos, a szöveg mindent visz. Mert a szöveg már vers, és olyan képi megjelenítő ereje van, hogy nem a szándékot erősíti, hogy visszaálmodjuk magunkat a gyerekkorunkba; ez maga a gyerekkor, szürreális, mégis valós világával, és ami a legfontosabb – az érzéseivel. Újra gyerekként érzünk, és még keserűbb gyerekként, gyengébb lélekkel élni át apánk elvesztését.
Ha van tökéletes néhány sor a hazai dalszövegírásban, akkor ez a néhány tökéletes sor Szabó Balázs bordái közül pottyant ki. Szívtájékról.
Várjatok ti éberek, mindjárt kelek én is,
addig maradok álmomban cirkuszban zenélni,
ahol a fűrészporos égen apám a ludakat nézi,
a szárnyas had elejére most már magát idézi,
és azt mondja: aludj nyugodtan, erre senki se jár…
Erre senki sem jár, aludj nyugodtan… De, hogy lehet nyugodtan aludni, ha nincs, aki megnyugtasson betakarva? Úgy, ahogy csak egy apa tud megnyugtatni azzal, hogy azt „hazudja”, minden rendben van, ne félj, fiam. Mert egy apának elhisszük, hogy tényleg így van. És most majd kinek lehet hinni, ki hitelesíti a lehetetlent?
Nyitókép: Gyarmati Lili | Szabó Balázs Bandája
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
