KÉP ALÁ ÍRÁS Amikor 1915-ben a felnőtt férfiak Galícia felé masíroztak, még a fák is sírtak. Közben gyenge ágaikról a falevelek hullottak. Az itthon maradt gyermekek sokat kérdeztek az édesanyjuktól, akik aztán elvitték őket a fotográfushoz, hogy legyen mit kiküldeni a papának a frontra. Voltak a fotóműhelyben festett fák, tóval és vadkacsákkal. És voltak idilli […]
KÉP ALÁ ÍRÁS Vajon amiatt sóhajtoznak-e a képen látható hölgyek, hogy csak utólag tudták meg, Muráti Lili a Balatonba vetődött, mert így szeretett volna nyomást gyakorolni a vitorláson révedező Jávor Palira, miközben csendesen zümmögött a felvevőgép. Igen, a napokban forgatták errefelé az Elnökkisasszony című filmet, és talán a pöttyös ruhás dámának is azért jött nehezen […]
KÉP ALÁ ÍRÁS Ha a nap süt és nem billeg a csónak a folyón, megélénkül a vidámság a hölgyekben. De vajon lehet-e táncolni egy csónak halk könnyeket beszivárogtató deszkáin, kéz a kézben, harminckét foggal mosolyogva, miközben valahol messze egy furcsa árnyék kezd növekedni. Még nem érte el az országhatárt, pláne a folyót és nem borította […]
Nincs megjátszva a dolog, Szabó Balázs tényleg az apja halála után írta ezt a dalt, egy vidéki ház verandáján mélázva. Közhely volna, hogy ettől hiteles, mert attól hiteles, hogy az éteri ihletettséghez és a fájó idézéshez valóságos tehetség társul. A dal zenéje azon ritka együttállása a csillagoknak, amikor a népzenei motívumok nem falják fel a […]
Amikor magához tért, riadtan pislogott és könnyezett, mintha valami fémforgács, apró bogár, vagy éles napfény szúrt volna bele a szemébe. Aztán, amint kezdett tisztábban látni és érzékelni egy kórterem fehér falát pillantotta meg, az ágya mellett egy kis szekrényt, amin büszkén feszített egy üveg San Pellegrino ásványvíz. Giovanni Csermanek feje fölött gép csipogott, ütemesen énekelte […]
Sok minden megfordult a fejemben Frida Kahlo régi fotográfiáit nézegetve, de arra gondolni sem mertem volna, hogy a viharos életű mexikói festőnő apai nagyapja bizony Magyarországról tette át székhelyét Németországba, az ő gyermeke, Wilhelm Kahlo pedig Mexikóban kötött ki, ahol nőül vett egy mesztic lányt. Frida magyar gyökerei legföljebb egyik celeb hölgyünk ikonikus bozontos, összenőtt szemöldökében köszönhetnek […]
Az udvar végében volt egy téglarakás, onnét bontottam ki néhány darabot, fölsértett, vöröslő, koszos kézzel cipeltem el a túlsó oldalra, ledobtam az egyiket a földre, aztán húsz kakaslépést kimérve, a másik téglát szintén lehelyeztem kapufának. A többi fiú már türelmetlenül ácsorgott, egyikőjük hóna alatt a labdával, előrenyújtott kézzel irányította a pályaépítő munkálatokat, nyilván döntő szava […]
Valaki veszettül nyomja a csengőt. Anyám fölkel mellőlem, nem kapcsolja föl a villanyt, hallom a pongyola suhanását. Oldalra fordulok, a szemem nyitva, lábujjaim közül kicsúszik a hűvös ruhadarab, amit elalvás előtt szoktam gyűrögetni. Lapítok, fülelek, a bejárati ajtó felől darabos férfihang, esdeklő, sunyi, hogy „elhúzódott az értekezlet”, koccintottak is egyet, „tessék csak lefektetni, nem lesz baj”. „Róóózsalevééél, […]
Régi nyarakon árnyas udvarban, a kerítés mellett mindig megtaláltam. Remegett a délutáni levegő, mint a tanárnőjébe szerelmes gimnazista, a forróság gorombán nyaldosta a semmitől sem védett felületeket, de ott a fal menti csendben, zölden, magokkal feldíszítve várt és kínálta magát a papsajt. Hódolva mellétérdeltem, lehúztam néhány magot, aztán kiválogattam a tenyeremből a haszontalan füveket. Lassú, […]
A cserépkályha ontotta a meleget az osztályteremben. A biztonság kedvéért a mellette álló robusztus ládából, még tett rá néhány lapát szenet a szomorú pedellus, kellett délutánra a kellemes bizsergés a napközis foglalkozások alatt. Jómagam már az utcán koslattam, szemembe húzva a nagymama által kötött sapkát, végigsétálva az ütött-kopott falak között, ahol már hosszú évek óta […]
Most, hogy a tél arca ismét egy kicsit beesett lett, még jobban maguk alá húzzák lábukat az utcákon élők. Fölpúpozzák a mellükön az aluljárókba terelgetett mocskos felhőket és vacogva menekülnek valamiféle óvónak vélt, mégis delejes álomba. A könyörtelen éjszaka jön is, meg megy is, a napokat dühítő lassúsággal zabálja föl az idő. Meleg kell, meleg […]
Nyári délutánon a nők bőre fedetlenül fénylik a napon. A hajuk nedvesen omlik a vállukra, ahogy kilépnek a folyóból, aztán megrázzák a fejüket, vízcseppek röpködnek szerteszét, mint az átlátszó, szomorú szavak. Minden lüktető virág, minden fonódó szél és hajlékony fűszál illata barnára szelídül a testükön, a hajukban, a szájuk zamatos, szelíd ízében, és borzongatón köszön […]
Akár a régi századokban, ma is telve vagyunk ábrándos rajzolóművészekkel, szózsonglőrökkel, akik ha arra kerül a sor, hogy a nő, akit gondjaikra bízott egy váratlan szívdobogás, arról találna érdeklődni, hogy „mi lesz velünk”, és „ezt majd, hogy tervezed megvalósítani”, átkarolják az ideáljuk derekát és sejtelmes mosolygásba kezdenek. A szikár, józan kérdésekre aztán szép vonalvezetésű, élénk […]
Amióta pótlóbuszokkal igyekszünk céljaink és álmaink felé, érezhetően megváltozott a világ kint és bent, valahogy ez a különös, zaklatott közelség kibillentett minket az egyensúlyunkból. Szó szerint is. Mert míg a rendes, rozsdaette metrókocsikban megvetettük a lábunkat, kialakítva a magunk konokul védett kis territóriumát, a pótlóbusz maga a közösségi élmény, az ismét együvé tartozás boldog lebegése. […]
Amióta jóságos böllérek kétszer is szétfűrészelték a mellkasomat és fogóval, meg szikével dorbézoltak kicsikét odabent, hitem szerint a szív furcsa jószág, nem valami bennünk rekedt, pulzáló nyári napsütés, hanem valami egészen közönséges, mégis bonyolult mifene, amit leállítanak, majd az én zavaros emlékeim szerint kivesznek, belehajítanak egy vízzel teli lavórba és ott dobálja magát, mint valami […]
Egy 20 esztendős ifjú hölgy 1946 júniusában levelet írt Bözsi barátnőjének Nádasdról, ahová szüleivel Erdélyből telepítették ki a háború vége felé. A levél írója, aki édesanyám volt, egyebek mellett Pozsony felől érdeklődött: „Mi van a házunkkal, teljesen kisajátították?, Szt. Antal nem működik?, A Lelkes lányokkal mi lett? Teri, Ancsi?, Kleberc Karcsi? Neusser lányok, A Valika […]
Fönt a várban, a Szentháromság téren, néha nekidöntöm hátamat a hideg kőnek. Váltakoznak mellettem a hol meggyötört, hol kicsattanó szereplők, a nyelvi zűrzavar, a szépítő szerek illata. Ahogy jöttem végig a városon, egy idős, imott-amott már foltos ember mosolyog le a plakátokról, állítólag rá kellene haragudni. Csak azt nem értem, hogy akkor miért nincs a […]
A Várkert obeliszkje előtti tisztáson szoktuk rúgni a bőrt a házbeli srácokkal. Télen és nyáron. Nyáron leszúrtunk egy-egy ágat, télen ledobtunk egy-egy sapkát kapufának. És a közöttük levő terület tényleg kapu volt. „A képzelet szálfái között”, minimum az Üllői úti szentély kapuja, esetleg a Népstadioné. Mindenki úgy hitte, mindenki úgy képzelte. Pedig két ág volt, […]
A napi mélybe szállás, odalent mindig az a szag. Mintha a falból folyna, mintha üres zacskókba mérnék és vihetnénk magunkkal föl, a toronyházak ablakainak szétszórt fényei alá, a fertőzött, idegölő nagyvárosi szélbe. A falnak dőlve egy fiatal férfi ül, fölismerhetetlen szándékkal, a kezében fehér bottal, a szemén sötét, semmitmondó szemüveggel. A lába előtt doboz, dohányszemcsés […]
Fodor Sándor készülő új regénye a hatvanas-hetvenes években játszódik egy kisvárosban, ahol megállt az idő, ahonnét elutazott a Valóság nevű nagybátyánk, és mindennapos lett a kettős beszéd. Részlet a regényből. *** A farácsok mögötti gyenge fényben egy fura alakot láttam, a reverendája kopott volt, fejét oldalra döntötte, tenyerével megtámasztotta az állát, mintha csak hallgatózna. Elbújt […]
© 2023 www.eletszepitok.hu