Most már a B oldal forog, avagy az életközépi válság
Kedves Olvasó, négy eset lehetséges. Egy: túl vagy rajta, és valahogy megoldottad. Kettő: még előtte állsz, és csak halvány elképzelésed van, hogy mi is lehet ez. Három: előtte vagy, és hamarabb meghalsz, minthogy megtapasztalnád (remélem, nem ez a helyzet). Négy: nyakig benne vagy!
Az életközépi válság ugyanolyan közös sorsunk, mint a születés és a halál. Részleteiben mindenkinek más élmény, de mégis közös tapasztalás.
Időben is máskor kopogtat be, a téma kutatói rendre más és más életkori intervallumokat jegyeztek fel. És lehetsz te a kivétel, aki kiesik a „szokásos” idősávból – bár erre kicsi az esély. Hogy miért is? Azért, mert az életútnak egy olyan „logikusan következő” eleme ez a krízis, amelyhez alapvetően szükséges bizonyos mennyiségű és minőségű időt leélni, élményeket, tapasztalatokat szerezni – emiatt nem jöhet radikálisan korábban. Ha késik, ha nem akar bekövetkezni, akkor „nem figyeltél oda” – ez előfordulhat. Az ember képes annyira belefásulni a napi robotba, hogy „globális” kérdéseket már fel sem tesz magának. Ekkor azonban a krízis adta lehetőséggel sem tud élni, s ennek az árát később fizeti meg. Mert a természet könyörtelenül teszi a dolgát, és eljön a nap, amikor már nem lehet nem észrevenni a változást.
A szavak hétköznapi jelentése miatt legtöbbünk frászt kap az olyan kifejezésektől, mint válság, krízis. Legalábbis nyilvánosan. A klimax szót is negatív értelemben használjuk (legalábbis a magyar nyelvben), a „klimaxos tyúk” jelzős szerkezet pedig nem dicséret. Pedig a klimax egyszerűen csúcspontot jelent. (Angol nyelvterületen a női orgazmust hívják így.) És vannak nők, akik alig várják, majd örömmel élik meg az életközépi klimaxot.
Mi ez a válság, és miért épp életközépi?
Az utóbbira könnyű felelni: azért, mert kellett ennyi idő, hogy lássuk eddigi munkánk gyümölcsét, eddigi utunk irányát. Már elég sok minden történt, már elég sok mindent megtettünk ahhoz, hogy értékelni tudjuk az életünket. Olyan ez, mint elvetni egy magot: amíg még csak egy arasznyi kis zöld „izé” áll ki a földből, nem tudjuk, mi lesz belőle. Tizen-huszonévesen még csak egy kis hajtás látszik az elvetett magból. Negyven körül viszont már látszik, hogy mit vetettünk.
A válság nem más, mint egy útelágazás. Eddig volt egy út, baktattunk rajta, és most arrafelé nincs tovább, viszont van legalább két (de inkább több) más útirány. És persze a „sínre tettség” évtizedes rutinja felől nézve rázós szakasz ez, hiszen olyat kell tennünk, amit igen régen nem csináltunk: dönteni valami lényeges dologban.
Dante Isteni színjátékában meglátogatja a Poklot, a Purgatóriumot és a Mennyországot. S hogyan is kezdődik a történet? „Nel mezzo del cammin di nostra vita” – „Az emberélet útjának felén”. Nem gyerekként, nem ifjú titánként, és nem mindenen túl lévő öregemberként. Hanem félidőben.
Mi mindenről szólhat ez a válság?
Valamelyik „kerek” születésnapon (mi, akik az ötös és nullás számok világában élünk, ez 40, 45 és 50) kijelentjük, hogy „most már a B oldal forog”. (A mostani középkorúak még tudják legalább, hogy mi az a „B oldal”. Vajon húsz év múlva mit fognak mondani az akkori középkorúak?) És mit jelent neked a „B oldal”? A hanglemez, amire utalunk, a B oldalon is ugyanolyan jó zeneszámokat tartalmaz, persze mást, mint az „A oldal”, de épp azért van! A magunk életére mennyire tudjuk ezt az analógiát alkalmazni? Látunk-e benne lehetőséget, hogy az új „zenékkel” új élményeket éljünk meg, vagy beleragadunk abba a fájdalomba, hogy már nem az „A oldal” melódiáira táncolunk?
Mennyire jön hirtelen a változás, mi minden kérdőjeleződik meg, mik a tünetek, és hogyan lehet pozitívan megélni, sőt, kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket?
Kedves Olvasó, ha már túl vagy rajta, meséld el: te hogyan élted meg? Ha épp benne vagy, mondd el, mit élsz meg és mit teszel, hogy a lehető legjobb legyen? S ha még előtted az élet, mit gondolsz, fel lehet erre a krízisre készülni, lehet előre tervezni, gondolkodni, cselekedni, hogy majd amikor neked is lelógnak a gyertyák a szülinapi tortádról, az örömünnep legyen?
Nyitókép: CIA DE FOTO
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
