Az elszakíthatatlan kötelék

Az újszülött gyerekek a legelesettebbek – teljesen védtelenül jönnek a világra, és ösztönösen „tudják”, hogy a körülöttük lévő felnőtteknek szeretniük kell őket. Ettől telnek meg életerővel és döntik el, hogy az élet szép.

Rengeteg mindent kell megtanulniuk a gyerekeknek, mire felnőnek. A hétköznapi készségek mellett azt is, hogyan legyenek türelmesek, hogyan adjanak utasítást, hogyan vitatkozzanak barátságosan, hogyan tartsák magukban a lelket, hogy miként szeressenek. Ezeket nem lehet könyvből megtanulni.

A gyermek megfigyel, utánoz… És olyan lesz, amint azok, akiknek a körében felnő.

A lányok pici korukban tanulnak meg bízni az őket körülvevő világban, érdeklődni iránta, megtanulnak ügyesnek és kreatívnak lenni. Nagy óvodásként már rájönnek, hogy kellemesebb másokkal játszani, mint egyedül. Az iskolában azt sajátítják el, hogyan értékeljék önmagukat és másokat. Kamaszként belső énjüket kezdik erősíteni – megtapasztalják, hogy különálló és egyedi személyiségek. Gyakran már ebben az életkorban megtalálják azt, amit igazán szeretnek csinálni, ami örömet és célt ad nekik.

Ha bizalomban és szeretetben nőnek fel, akkor lesz erejük szembenézni az élet nagy kérdéseivel, jól megválasztani a partnereiket, a barátaikat, és tudnak majd dönteni az életpályájukról is.

A fiúknak az első éveikben sok szeretetre van szükségük ahhoz, hogy megtanulják, hogyan is kell szeretni. Iskolakezdésre főleg a férfias erő érdekli őket; ilyenkor az apáé a „fontosabb” szerep, az ő figyelme és jelenléte lesz döntő fontosságú. Épp ezért az apáknak ebben az időben nem szabadna munkamániásnak lennie, és sem érzelmileg, sem pedig fizikailag eltávolodnia a fiaiktól.

Kamaszkortól a fiúknak mentorra van szükségük. Olyan felnőttekre, akik személyesen terelgetik őket, és segítenek nekik fokozatosan átlépni a nagyobb világba.

Muszáj, hogy a nagyvilágban várja őket valaki, mert enélkül a serdülő-és fiatal felnőtt korukat valahol félúton töltik majd el – és ez veszélyes. Vannak, akik egyáltalán nem is nőnek fel soha…

Az egyedülálló anyák is megfelelően fel tudják nevelni a fiaikat, de fontos, hogy keressenek a számukra biztonságos és jó szerepmodelleket.

A köldökzsinór elvágásának pillanatától az anya feladata, hogy táplálja, védje, óvja és dédelgesse a gyermekét. És miközben ezt teszi, azt is meg kell tanítania neki, hogy majd elhagyja őt. Hogy megtanuljon egyedül járni, hogy elengedje a kezét, és majd eltávolodjon tőle.

De létezik egy kötelék, melyet senki sem szakíthat el. Egy láthatatlan szál, ami összeköti az anyát és gyermekét – akkor is, amikor az már nem gyermek többé… Az anyák elengedik a gyermekeik kezét, de a szívüket soha. Mert ott van az a láthatatlan kötelék, ami együtt tartja őket, és ami nem szakad el soha.

Az anya példakép… Évekkel később, a felnőtt gyermek magában hordozza őt. Emlékezni fog a mosolyára, az érintésére; mindarra, amit az anyja tanított neki. És ő továbbad majd mindent a saját gyermekei iránti szeretetén keresztül.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − kilenc =

hirdetés