Megérkezés. Az érett szerelemben otthon lehetsz
Február 14. Bálint napja. Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Ezen a napon a felsoroltak közül a szerelemet ünnepeljük, érthető mód. Ezen a napon nem a lelkibetegekre vagy az epilepsziával élőkre fókuszálunk. Pedig a szerelem nem áll távol oly nagyon a lelkibetegségtől. Rengeteg történetet ismerhetünk, a filmművészetnek, a szépirodalomnak is állandó témája ez.
Szerelemben létezni annyi, mint módosult tudatállapotban létezni.
Egy érlelődő kapcsolatban, az egymásra találás örömének felfokozottságában, amiben a veszteségtől való félelem is benne van, könnyű elveszíteni önmagunkat. Önmagunk elvesztése pedig nem veszélytelen; időbe telik a másik megismerése, a biztonságtudat pedig közösen megélt helyzetekben, fokozatosan alakul ki. Időbe telik, mire képesek vagyunk „józanul” látni, hogyan hat ránk a másik személyisége. Nem mindig nyilvánvaló kezdetben, hogy jó „kezekben” vagyunk, ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy a szerelmünk termékeny táptalajra hull a másiknál. Nem azért, mert nem szeret, inkább azért, mert másként szeret, mint ahogyan szeretnénk. Máshogy van „összerakva”.
A szerelem felett nem gyakorolhatunk kontrollt; erőszakot vehetünk rajta, az önátadást megtagadva, ez pedig már önmagában is szenvedésélmény. Nem gyakorolhatunk kontrollt a másik érzései felett; erőszakot sem vehetünk rajta, csak a béke feladása árán.
A kapcsolat elején a másik „bónuszpontjait” lelkesen fogadjuk, a hozzá tartozó nehézségeket ugyanakkor az első időszakban még nem látjuk tisztán, vagy – ha látjuk is – nagyvonalúan szemet hunyunk felettük. Miért kérdőjeleznénk meg, hogy a szerelem mindent legyőz?
Két érett ember egymás iránti elköteleződése sok mindent legyőz, de a szerelem nem győz le mindent, sőt, nem is szabad mindent legyőznie! Ez a megközelítés életszerűbb.
Mert nem szabad(na) mindent feláldozni saját kárunkra a szerelem oltárán, ezt nem várhatja el senki. Ha elvárja mégis, megborul az egyensúly, és erőre kapnak az egyéni és kapcsolati „lelkibetegségek”.
A szerelemben két minőségből, két külön „univerzumból” születik egy új, közös világ. Nehéz látni az elején, rózsaszín szemüvegen át, hogy a két univerzum nem kompatibilis; nehezen vagy egyáltalán nem illeszthetők egymáshoz. Az ilyen irányú erőfeszítések fájdalmasak és sérüléssel járnak. Az ellentétek hosszú távon nem vonzzák egymást. Nehéz beletörődni egy kapcsolat reménytelen voltába.
Érett szerelmet csak két érett ember tud megélni. A szerelem tükör. Tükör arról, hogy hol tartasz, milyen vágyak, milyen ideák mozgatnak, milyen az értékrended, az önbecsülésed, mennyire vagy rugalmas – ami nem jelent egyet az önfeladással! -, azaz milyen kompromisszumokra vagy kész és hajlandó a kapcsolat megtartása érdekében, milyen a szeretethez való viszonyod. A teljes múltaddal vagy jelen a szerelemben. A szerelem tükör; megmutatja, milyen a viszonyulásod a belső értékekhez, mennyire határoznak meg a külsőségek.
Az érett szerelem megérkezés. Az érett szerelemben otthon lehetsz.
Boldogság, ha ez megadatik.
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.