A hagyományőrző építészet diszkrét bája. Egy romjaiból újjáalakított balatonhenyei lakóépület az Év Háza 2017-ben
Az „Év háza” 2017-ben a Dénes Eszter és Dénes György építész tervei alapján felújított, nyaralóként funkcionáló 120 négyzetméteres balatonhenyei lakóépület.
– Az elhasználódott, felismerhetetlenségig átalakított falusi ház telepítésében,
tömegalakításában rejlő lehetőségeket kihasználva valósult meg az épület
átalakítása. Növekmény mindössze a pince fölötti épületrész, a padlás kubaturájának
integrálása és a légies tornác. A tervező tisztelettel kezeli az épített örökség értékeit,
de a kötöttségeken belül merészen alakítja a mai kor igényeinek megfelelően az
épületet, megteremtve ezzel a régi és az új egyensúlyát. Homlokzatképzése, a belső
terek alakítása és berendezése példaértékű, kiváló példája a „megtartva megújítás”
gondolatiságának.” – mondta a díjátadó ünnepségen az Év Házáról Dévényi Sándor DLA, a zsűri elnöke.
Galéria – a képek kattintással nyithatók meg nagy méretben
Fotók: www.dns-muterem.hu
Az október 2-i Építészet Világnapja eseménysorozathoz kapcsolódóan további 5 épület tervezője kapott különdíjat. Részletek: evhaza.hu

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.