Az idő nem gyógyítja a gyászt. Önsegítő eszközök a veszteség feldolgozásához
Az idő – önmagában – nem fogja meggyógyítani a veszteség feletti érzésedet; a gyászodat. A temetés sem. Lemegy a „kontrollált időszak”, amikor tenned kell, csinálnod kell, szervezned kell, túlélned kell, de a temetés sajnos csak egy dátum lesz a naptárban, nem pedig lezárás a szívedben. És a temetés után jön számtalan összevissza kavargó érzés, gondolat: a kilátástalanság, a szomorúság, a „mi minden nem lesz már” vesztesége, és a „mi lett volna ha…” gondolatok. Harag… A halottra, az orvosra, önmagadra, az Istenre. Bűntudat… Mindez olyan erővel és kontrollálhatatlanul, hogy akár meg is ijeszthet. „Meg fogok bolondulni!”
Hogy mi fog segíteni?
Az apró ceremóniák, a rítusok
Azon túl, hogy a gondolataid napközben is rendre a halott szeretted felé járnak, jelölj ki esténként néhány percet, amikor például gyertyát gyújtasz, és kifejezetten neki szenteled a csendet.
Ha ünnep közeleg, ne ijedj meg tőle! Lehet helye az elvesztett személynek valami mód akkor is. Egy sokáig égő gyertyával karácsonykor, vagy egy feltett terítékkel esküvőn, keresztelőn.
Beszélj róla!
Ne aggódj azon, hogy az emberek mennyire sután, vagy esetlenül reagálnak. Ez nem neked szól – a halál témája sajnos senkinek sem egyszerű. Adagold szét a gyászodat a barátaid közt – többekkel találkozz, többeknek mesélj. Ne zárkózz be! Igyekezz a veszteséged ellenére is jó barát maradni, és picit kérdezz, érdeklődj Te is felőlük. Gyakorold. Idővel egyre természetesebb lesz.
Írj naplót!
A napló egy csendes, odaadó társ lehet, amelynek segítségével kénytelen leszel pontosan megfogalmazni mindazt, ami kavarog benned. Ha pedig időnként visszanézed a leírt sorokat – rá fogsz jönni, hogy haladsz! És hogy képes vagy megoldani a dolgokat. Hogy már nem azokon aggódsz, már nem az jelent problémát, mint ami néhány héttel azelőtt.
Aprózd szét a szomorúságodat!
Figyeld meg, hogy melyik napszak és milyen élethelyzetek a legnehezebbek. Ha például a hazaérkezés este az üres lakásba, amikor nincs kihez szólni, akkor találj ki rá valamit! Időzítsd akkora a napi telefont egy-egy jó baráttal, vagy ha belefér az életedbe, akkor legyen kutyád, cicád.
Ha nincs semmi erőd a feladatokhoz, az teljesen rendben lévő érzés a gyász alatt. Azt teheted vele, hogy a kötelességeket, és a muszáj dolgokat annyira kicsi aktivitási szintekre bontod le, amire már lehetetlen lesz azt mondanod: „nem bírom megtenni”. Egyszerre csak egy lépést tegyél. Ettől lesz egy morzsányi önbecsülésed. Az hoz egy pici erőt. Az pedig egy kis józanságot és önuralmat. Lassan, fokozatosan…
Mozogj rendszeresen!
Akár heti három lendületes séta is elképesztően át tudja alakítani az energiáidat. A testeden át gyógyul a lelked. Ez olyan fontos, mint a víz és az étel.
Ha bűntudatot van, az megrekeszti a gyászt. Írd le a naplódba. Vagy írd meg levélben a halottnak, amit már nem tudtatok megbeszélni, elrendezni. És olvasd fel hangosan „neki”, akár a sírjánál, akár más, nyugodt helyen. Azután égesd el, vagy tépd szét és dobd a folyóba… Valahogy odaér, valahogy működik.
Abból tudod, hogy a gyászod jól halad, és kezd elrendeződni benned a veszteség ténye, ha már tudsz alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Ha már nem csak a többi embernek „megy tovább az élet”, hanem számodra is. Amikor már túladsz a halottad holmijain, és átrendezgeted a közös környezetet. Amikor már megtalálod újra az örömre való készségedet. És ha újra lesz jövőképed, céljaid, valamint erőd, hogy lépj ezek felé.
„Nem a világ lendülete huny ki, hanem a szeretteink élete. Megküzdesz minden nappal, és semmi sem hajlandó megállni egy pillanatra sem. Belül minden mindörökre megváltozott, de a külső világ ugyanúgy megy tovább, mint azelőtt, és minden egyes nap ezzel a rejtéllyel kell szembenézned.” (Sara Crowe)
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.