Az önérvényesítés és a konfliktuskezelés királyi útja. Az asszertív kommunikáció elsajátítható
Gyakran hallunk manapság az asszertivitásról, mint hatékony kommunikációs és konfliktuskezelési stratégiáról. A jó hír, hogy az asszertivitás tanulható, fejleszthető. Az alábbi mondat jól kifejezi az asszertivitás lényegét: „az élet tíz százaléka, ami veled történik, és kilencven százaléka, ahogyan reagálsz a történésekre.”
Mit kell tennie annak aki asszertíven szeretne kommunikálni? A legegyszerűbben megfogalmazva olyan módon kell képviselnie önmagát, hogy mindeközben a másik fél érdekeit is tiszteletben tartja. Az asszertivitás kicsit másképp megfogalmazva azt jelenti, hogy érzelmileg megterhelő helyzetben is képes vagy a saját érdekeidet úgy érvényesíteni, hogy a másik fél sem érzi sértve magát. Ha ez sikerül, és mindkét fél érdekei képviselve vannak ez gyógyító hatással van az emberi kapcsolatainkra otthon és a munkában egyaránt.
Nem kell sem az agresszivitást sem a passzivitást választanod. Nem kell megváltoztatni, manipulálni vagy kontrollálni a másik felet, hanem megengeded a saját magad és a másik fél számára is, hogy az legyen aki.
Az asszertív kommunikációhoz szükség van:
- önérvényesítésre
- értő figyelemre, amellyel meghallgatod a másik felet
- önismeretre: hogy tudd, mi működik neked akkor és ott abban a helyzetben
Mikor használjuk az asszertivitást?
- amikor szeretnénk elérni valamit
- amikor szeretnénk elkerülni valamit
- amikor kritika ér
- amikor feldühít valami, amikor sérelem ér
- amikor örülünk
- amikor visszajelzést szeretnénk adni
Önérvényesítés én-üzenetekkel
Ez pontosan azt jelenti, hogy az adott nehéz, megoldásra váró helyzetben nem a másikról beszélsz, hanem saját magadról. Mit gondolsz, mit érzel az adott megoldandóval kapcsolatosan és milyen tényleges megoldási javaslatod van. Ez a megoldási javaslat, ha megvalósulhatna, milyen eredményt hozhatna. A másik félről való véleményalkotással, nagy eséllyel ellenállást váltanál ki, ezért érdemes ezt elkerülni. Az én-üzeneteket többféle módon lehet megfogalmazni.
Például:
- Félelmetes, amikor ilyen hangerővel beszélsz. Megtennéd, kérlek, hogy normál hangerőt használsz? (érzés + megoldás)
- Sokat túlóráztam a héten és nagyon el vagyok fáradva. Hálás lennék érte és sokat jelentene nekem, ha most segítenél a takarításban. Szerinted lesz időd a hétvégén segíteni ebben? (megoldandó +következmény + megoldás)
- Amit kérdezel nagyon fontos, de határidős munka közpén vagyok, és nem tudok rád úgy figyelni, ahogy szeretnék. Megbeszélhetnénk ezt két óra múlva? Akkor lesz rá időm és mindent meg tudunk beszélni részletesen. (elismerés + meg oldani való + megoldás)
Meghallgatás értő figyelemmel
Az asszertivitás egyik fontos eleme önmagunk érdekeinek érvényesítése, de ez önmagában, mit sem ér, ha a másik fél nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Például amikor a másik fél valami fontosat mond, foglald össze és ismételd el a mondandója lényegét. Ebből nyilvánvaló lesz a számára, hogy figyelsz rá, biztonságban érzi majd magát és tudja, hogy fontos a véleménye. Fontos, hogy ez ne papagájként való ismétlést jelentse, csupán a fontos részek összefoglalását.
Ha hozzád beszélő fél dühös, akkor mikor befejezte a mondanivalóját kérdezz. A meglepetés erejével fog rá hatni egy ilyen mondat, mondanál erről még valamit? Ahhoz szoktattak minket, hogy a másik fél a saját nézőpontjairól szeretne minket meggyőzni, nem pedig a mi véleményünkre kíváncsi.
A kamasz gyerekünket például megkérdezhetjük mi volt, amivel mi magunk a leginkább felbosszantottuk a héten? Mi volt benne a legrosszabb? Mi az, amit ő tenni akart, hogy ez megváltozzon? Ha valóban őszintén válaszol, akkor kérjünk tőle bocsánatot. „Nem tudtam, hogy ez ennyire rossz volt neked, ne haragudj!”
Önismeret
Ahhoz, hogy egy adott helyzetben mindig a mindenki számára legnagyobbat teremtőt legyünk képesek kiválasztani, ahhoz ismernünk kell a saját érzelmi és viselkedési mintázatainkat. Ha például egy nehéz helyzetben mindig lefagyunk ahelyett, hogy kivágnánk magunkat egy meglepő válasszal akkor érdemes energiát fektetni az önismeretünk mélyítésébe.
Ha vitás helyzetekben mindig csak a saját érdekeimet érvényesítem akkor a viselkedésem agresszív. Ha folyamatosan csak a másik fél érdekei vannak, a középpontban akkor passzív vagyok. Az asszertív viselkedés egyfajta rugalmasságot jelent, amelyben mindkét fél érdekei érvényesülhetnek. A rugalmasság eléréséhez szükség van egy bizonyos szintű önismeretre. Egy biztonságos csoportban vagy asszertivitás tréningen tudatosíthatók az érzelmek és világossá válhatnak a múltbéli tapasztalatok alapján berögzült minták. Ez nem egy-két alkalom, hanem egy hosszabb folyamat.
Milyen előnyei vannak az asszertív kommunikációnak?
- Kiszámíthatóbb kapcsolatok az életünk minden területén.
- Kellemesebb munkahelyi légkör.
- Nagyon önbizalom.
- Könnyebben megbízunk másokban.
- Magasabb lesz az energiaszintünk.
- Kevesebb lesz az életünkben a stressz.
Kulcsár Krisztina coach-ot kérdeztük hogyan viselkedhetünk könnyedén asszertíven a mindennapokban.
– Az első és legfontosabb, amivel nagyon sok feszültséget elkerülhetünk, hogy senkit se tekintsünk gondolatolvasónak. Amikor felbukkan egy probléma például a kamasz lányunk nem veszi ki a részét a heti takarításból az attól való félelmünkben, hogy dühös lesz választhatjuk azt, hogy nem mondunk semmit. Ezzel ugyan elkerültünk egy összeütközést bennünk pedig csak dagadnak az indulatok. A legcélravezetőbb én-üzenetekben kommunikálni. Mondjuk el neki, hogy mi szomorúak vagyunk amiért a megegyezésünk ellenére sem végzi el a feladatot és kérdezzük meg tőle, ő hogyan látja ezt. Mi az, ami a számára könnyebbséget jelentene, de persze az a válasz, hogy végezzük el helyette nem elfogadható. Szóba jöhetnek negatív (nem mehetsz a barátnőddel moziba amíg nem készültél el a takarítással) vagy pozitív (emelem a zsebpénzed összegét) motivációk is. Fontos, hogy olyan indulatmentes megegyezés szülessen, amelyben mindkét résztvevő fontosnak és nyertesnek érezze magát.
Webajánló: soultherapy.hu
Szerző: Katona Andrea
Nyitókép: cottonbro, Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.