Basáskodó kölykök. A gyerekeknek annyi hatalmuk van, amennyit adunk nekik

Dackorszak. A szükséges rossz. Szükséges, mert a gyermek számára fontos énfejlődési szakasz, rossz, mert a szülőket próbára teszi. A kisgyermek, dackorszakba lépve, elkezdi felfedezni önállóságát az akaratán, és a fizikai képességein keresztül. Nincs két egyforma gyerek; van, akinél a dackorszak egyáltalán nem érzékelhető, míg másoknál akár túlzó méreteket is ölthet. A dackorszakot – szülőként – nem túlélni kell, persze fokozott türelmet igényel, hanem megfelelően reflektálni rá. A dackorszakban kezdődik a szabályok lefektetése, ami arról szól, hogy milyen határokat szabunk a gyermeknek, ugyanilyen fontos a szülő-gyermek kapcsolat, a gyermek szociális kapcsolatainak és viselkedési sémáinak alakulásában az is, hogy a szabályok betartatásában mennyire vagyunk következetesek.

Mi a helyzet akkor, ha a gyermek már rég kinőtt a dackorszakból, a basáskodásra való hajlama azonban megmaradt?

Mit jelent a basáskodás? Christiane Olivier francia pszichoanalitikus szerint a basáskodás azt jelenti, hogy a gyerek magához ragadja az irányítást, az történik, amit ő akar, mert a szüleinek nem sikerült érvényre juttatniuk vele szemben az akaratukat.

„A basáskodó gyerek olyan gyerek, akinek a szülei nem magyaráztak vagy szabtak meg bizonyos szabályokat, ezért azt hiszi, hogy neki mindent lehet, neki minden jár. Úgy érzi, hogy ő a legfontosabb személy, az is akar lenni és maradni, így hát megköveteli a környezetétől, hogy csakis őrá figyeljenek.”

A basáskodó gyermek…

• magához akarja ragadni az irányítást, a hatalmat
• nem kér, hanem követel és elvár
• nem szereti, ha meg kell tennie valamit
• nehezen fogadja el a korlátozást
• könnyen dühbe gurul
• önző és közönös mások iránt
• tiszteletlen (nem csak a szüleivel)
• nehezen hajlandó kompromisszumra
• mindig ő akar a társaság központja lenni
• manipulálja a környezetét, hogy elérje, amit akar
• időnként fizikai vagy verbális erőszakhoz is folyamodik, hogy megszerezze, amit akar

Szülőként észre kell(ene) venni, ha a dackorszak lezárultával a gyermeknél basáskodás jellemző viselkedésmóddá válik.

Nem sokan szeretnek szigorú, fegyelmet megkövetelő szülőnek mutatkozni. Sokan gondolják úgy, hogy ez egy régimódi, kerülendő szülői minta. Népszerűek a poroszos nevelést elítélő gondolatok, ám ezek jellemzően csak féligazságokat tartalmaznak. Például: a gyermeket nem szabad nyesegetni, az egyéniségnek szabad utat kell adni stb. Az ellentábor pedig az ún. szabadságelvű nevelést bírálja, mondván sok szülő túlontúl lazára engedi a gyeplőt, aminek az a következménye, hogy a gyerekekben nem alakul ki a kötelességtudat, a mások iránti tisztelet stb. Emögött viszont nem az ún. szabadelvű nevelés áll sok esetben, hanem a szülői figyelem hiánya.

Figyelemelterelők, pótlékok veszik át a szülői szerepet, a nevelésre sokan már kora gyermekkorban sem fordítanak kellő figyelmet, pedig fontos alapozó időszak ez. Utólag nehéz, és az idő múlásával egyre nehezebb korrigálni a torz sémákat. A szülőkön múlik, hogy a gyerekük basáskodik vagy nem, pontosabban azon, hogy hogyan nevelik. 

„Régebben a gyerekeknek meg kellett találni a helyüket a családban és a társadalomban, ma viszont minden körülöttük forog. Teljes értékű személyeknek tekintjük őket, és segíteni szeretnénk, hogy minden tekintetben megvalósíthassák önmagukat. (…) Ráadásul a mai felgyorsult világban a családok nagy többségében mindkét szülő dolgozik. Sokuknak bűntudata van, hogy nem tudnak annyit foglalkozni a gyerekükkel, amennyit szeretnének, és ezért így-úgy, néha igen ügyetlenül próbálják kárpótolni őket. 

Elvált vagy egyedülálló szülők esetében tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szülők gyakran a gyerekük kedvében akarnak járni, vagy azért, mert bűntudatuk van, vagy azért, mert úgy érzik, nincsenek kellőképpen jelen az életében, vagy azért, mert már belefáradtak a küzdelembe”, írja Suzanne Valliéres kanadai pszichológus, aki 1990 óta foglalkozik gyermekekkel és serdülőkkel pszichoterapeutaként és fejlesztő pedagógusként. 

A gyerekeknek annyi hatalmuk van, amennyit adunk nekik.

A gyerekek 2-5 éves koruk között tanulják meg, hogy mit jelent a tisztelet és a tekintély, a fegyelem, a szabályok és a korlátok tisztelete. A szülők feladata, hogy korlátokat állítsanak, és tudjanak nemet mondani, bármennyire is nehéz (mert bizony nem könnyű egy tündéri kisgyereknek nemet mondani).

Meg kell érteni, hogy a gyerekeknek az egészséges és kiegyensúlyozott fejlődéshez szüksége van tekintélyre és korlátokra is. Az egyik sem ördögtől való! Tudni kell nemet mondani, mert csak így tanulhatja meg, hogy nem lehet mindig minden az övé. Így tud majd együttműködni másokkal, beilleszkedni közösségekbe, a társadalomba. A szabályok és korlátok viszonyítási pontok, irányjelzők. 

A basáskodó gyermekeknél nem lehet azonnali változást elérni, fokozatosan lehet javítani a helyzeten, szabályokkal, azok következetes betartatásával. Jó, ha a szabályok kezdetben a napi rutinokhoz igazodnak (étkezés, asztali illem, saját holmik rendben tartása, a gyermek bevonása a házimunkába, mobilozásra, tévézésre fordítható idő, esti lefekvés stb.). A gyerek nyilván nem fogja kitörő lelkesedéssel fogadni a szabályozást, türelmesen, partnerként kezelve, motiválva érdemes őt segíteni az átállásban.

Fontos, hogy a két szülő egyformán és következetesen követelje meg a szabályokat. Bármennyire is idegenül hangozhat többeknek, fontos, hogy a szabályszegésnek legyenek következményei. Másként nem lesz foganatja, másként megint a gyermek fog irányítani (amint kitapasztalja, hogy büntetlenül felrúghatja a szabályokat, esze ágában sem lesz betartani). Nyilván nem kell komoly büntetésre gondolni, de valamiféle következményt foganatosítani kell.

Hat-hét éves korig viszonylag egyszerű a gyermek viselkedésén javítani. Később sem lehetetlen, de fokozott erőt, önfegyelmet és türelmet követel a szülőktől. Mindenekelőtt pedig belátást, hogy bizonyos nevelési elveket korrigálni kell, főleg, ha az iskolai magatartással és teljesítménnyel is problémák adódnak.

Ajánlott irodalom: Suzanne Valliéres, Pszichotrükkök, Libri Kiadó

Nyitókép: Annie Spratt, Unsplash

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.

Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.

2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.

MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.