Belenyugvás vagy beletörődés?
Minden vallás, minden világkép, amely túlmutat a hétköznapi, emberi valóságon, ismeri azt az állapotot, amikor összhangba kerülünk a nagy, kozmikus, isteni Renddel. Akár könnyedén, akár belső harcok árán. A keresztény megfogalmazás szerint például ez kb. úgy hangzik, hogy „megnyugszom Isten akaratában”. Úgy is mondhatjuk, hogy „minden úgy jó, ahogy van”.
Nézzük meg, mit is jelent az, hogy „megnyugszom Isten akaratában”. Megnyugodni, belenyugodni valamibe azt jelenti: nyugodt vagyok, nyugalomra leltem. Ismered a nyugalmat? Voltál már igazán nyugodt? Ha igen, nos, akkor összhangba kerültél az isteni Renddel.
Másféle állapot az, amit úgy nevezünk: „beletörődtem”. Maga a szó mindent elmond erről az állapotról. Ha valamibe beletörődtem, akkor meg lettem törve, megtört, összetört, csonkolódott lettem. Akkor kemény belső harcokat vívtam, tiltakoztam, berzenkedtem, végül elfáradtam, kimerültem, és végül elvesztettem a harcot. Valójában nem tudtam jó szívvel elfogadni a helyzetet, és – mint a rabláncra vetett lázadó – ha egy pillanatra is megtehetném, újra harcra kelnék az események ellen. Az is lehet, hogy kimerültem teljesen, nincs erőm a harcra, így „véglegesen veszítettem”.
Ha azt mondod, megnyugodtál Isten akaratában, akkor valódi, mély, erős és stabil nyugalom, sőt, derű tölt el. Ha nem érzed ezt, ha keserűség és fájdalom jár át, akkor hiába mondod, valójában egyáltalán nem nyugodtál bele semmibe.
Amikor azt mondjuk, „minden úgy jó, ahogy van”, egy más kontextusban ugyan, de hasonló „hittételt” fogalmazunk meg. Nagyon könnyű ebben hinni akkor, amikor a saját kis „privát” terveink, vágyaink történetesen összhangban vannak egy magasabb rendű Tervvel. Ez az a helyzet, amikor minden sikerül, amikor szerencse ér, amikor örömteli „véletlenek” történnek. Átérezzük, hogy valami nagyobb rendszer részei vagyunk, így nagyobb erők segítenek bennünket.
Még akkor is könnyű hinni, hogy a dolgok úgy vannak jól, ahogy vannak, amikor a „Sors” átalakítja a napunkat, amikor nem úgy alakulnak az események, ahogy terveztük, de nem ér kár, sőt, azonnal tapasztaljuk, hogy valami jobbat kaptunk, hogy így, „isteni beavatkozással” sokkal jobban sikerült minden, mint ahogy elgondoltuk.
Erre egy kis „háziasszonyos” példa. Van egy kedvenc hentesem a piacon, tőle vásárolok mindig. Egy kis faluban lakik, onnan jár hetente a pesti piacra. Ám az egyik alkalommal nincs ott. Bosszankodom egy sort, mert számítottam rá, hogy ott árul a szokott helyén, de mivel húst akarok venni, hát körülnézek, és meglátok egy másik hentest, akihez egyébként oda sem mentem volna. Most odamegyek, és látom, talán még szebb az áruja, majd kiderül, hogy ráadásul a közelünkben van a boltjuk, így hétköznap is vásárolhatok nála.
Nos, ilyen események közepette igen könnyű hinni és elfogadni, hogy minden úgy jó, ahogy van. Igen ám, de van az úgy is néha, hogy egyáltalán nem a terveink szerint alakulnak az események, és nem is érkezik azonnal „valami jobb”. Ha az ember következetes a hitében, a világlátásában, akkor ilyen helyzetekben sem mondhatja azt, hogy „ez kivétel, a Sors, az Isten, az Univerzum hibázott, ez nem történhetett volna meg”. De igen, megtörténhetett, és – bár pillanatnyilag lehet nagyon is kellemetlen – még csak nem is rossz, ami történt.
Vannak események, amelyekről csak évek múlva derül ki számunkra, hogy milyen jó is, hogy úgy történtek, ahogy.
Van olyasmi, amit talán csak a halálos ágyunkon értünk meg, és van, amit még ott sem.
Kép: Bernd Opitz
Az egyetlen dolog, ami felett hatalmunk van, az a saját nézőpontunk. Tudod-e hinni, hogy minden, de MINDEN úgy jó, ahogy van? Nyugalomra lelsz-e a hited, azaz a nézőpontod által? A „hit” ugyanis nem felekezeti hovatartozást, valamely vallásnak való elkötelezettséget jelent. A hit nem más, mint nézőpont. Tehát, mit nyújt neked a nézőpontod? Nyugalmat vagy megtörtséget?
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.