Belső tenger. Rozi igaz története. Könyvajánló

Kováts Laura Rozália két ismert, hivatásában elismert szülő gyermeke. Édesanyja Kováts Adél színművész, a Radnóti Színház igazgatója, édesapja Kováts Tibor táncművész, balettpedagógus. Ez a tény – hogy Rozi ismert szülők gyermeke – voltaképpen mellékes információ is lehetne, hiszen Rozi fiatal felnőttként, 22 évesen állt ki a memoárjával a közönség elé, és bár a családi háttérnek nyilvánvalóan meghatározó szerepe van sorsának eddigi alakulásában, nem ezen van a fókusz. És ez végül rendben is van. A könyv olvasása közben ugyanakkor többször bevillant, hogy mekkora változást jelenthet, mekkora lélekjelenlétet követelhet a szülőktől, amikor a gyermekük egyszer csak – önálló individuumként – kiáll a nyilvánosság elé. Rozi kiállt, ráadásul bátran és nyíltan ír a könyvében olyan témákról is, melyekről nehéz és/vagy kellemetlen beszélni. 

A könyv előszavát az édesanya, Kováts Adél jegyzi. Ezt írja többek között: „A lányom segítségével megtapasztalt legnagyobb tanítás, hogy el tudom fogadni, a gondviselés sokszor éppen a legkilátástalanabb helyzetekben nyilvánul meg. Ilyenkor megéljük a tehetetlenségünket, miáltal az elengedést tanuljuk. Megértjük, hogy a cselekvő szabadságunk addig terjed, hogy figyeljünk és ott legyünk, amikor szükség van ránk. A hozzánk legközelebb álló, leginkább tőlünk függő embernek is van saját élete, sorsa, amihez nincs hozzáférésünk, amiben ő dönt. Mi csak legyünk jelen a pillanatban, legyünk a kinyújtott kéz, amit el tud érni.”

A Belső tenger egyik ereje a nyíltság – „bevállalós” könyv. Ugyanakkor nem negativista, nem kesergős, pedig ez a „megközelítés” sem lenne felróható. Érzelmi letisztultság jellemzi – belátható, hogy nem lehetett egyszerű eljutni idáig, az írás (ön)terápiának is kiváló. Rozi koraszülött babaként jött a világra, és egy fertőzés utóhatásaként vízfejűséget diagnosztizáltak nála; születése óta beültetett sönttel éli a mindennapjait. A betegsége miatt voltak olyan időszakok, amikor élet és halál között lebegett. „Átéltem olyan periódusokat, amikor kegyetlen nehéz volt itt lennem…”

Rozi nem körtönfalaz, nem beszél mellé, a Belső tenger mégsem panaszkönyv, „csupán” sallangmentesen őszinte. A közvetlensége, az egyenes és egyszerű megközelítés a másik nagy erőssége. Nincs benne hatásvadász manír, felesleges nyelvi modorosság. A könyv ebből a szempontból is olvasóbarát. Egész konkrétan is az! Ritka ugyanis, hogy egy kötetről ún. KÉK összefoglaló is készül, márpedig ennek a könyvnek az utolsó fejezete könnyen érthető kommunikációval adja vissza a könyv tartalmát. A szerző és a szerkesztők azokra is gondoltak, akik szövegértésben valami módon akadályozottak.

Rozi memoárja nem csak azokat szólítja meg, akik valamilyen érzékszervi és/vagy mozgásszervi akadályozottsággal élnek, esetleg szülőként, családtagként érintettek; bárki elolvashatja, számukra is fontos tanulságokkal szolgálhat. Érzékenyítő és ismeretterjesztő célzattal gyerekekkel foglalkozó szakemberek is tudják hasznosítani. A négy nagy fejezet címe: Víz, Föld, Tűz, Levegő. Rozi kronológiai sorrendben haladva mesél az életéről. Megtudhatjuk, hogyan ismerte meg és dolgozta fel küzdelmes babakora történetét, milyen speciális órákra volt szüksége a felzárkózáshoz, hogyan határozta meg a betegsége a kamaszkori lázadásait, és hogyan jutott el a mostani elfogadó és alkotó önmagáig. A könyvben „megszólal” néhány olyan meghatározó szakember, barát, ismerős is, akik Rozit (még Lauraként) kísérték életének egy-egy meghatározó állomásán. 

Rozi saját történetén keresztül azt üzeni minden hasonló helyzetben lévő családnak: nem vagytok egyedül.

A Belső tenger a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 4 =

hirdetés