Terrakotta örökmézesek, varrógépes rajzok, akvarell medálok | SZÍNházikó
A SZÍNházikó egy termékeny és kreatív alkotóműhely, amelyet Csesznák Veronika, Verka álmodott meg két kisgyermek édesanyjaként, grafikusként. Alkotó vagyok sorozatunk keretében ezúttal őt mutatjuk be.
Csesznák Veronika vagyok, Szentendréről származom. Ez az első és legfőbb dolog, amit elmondhatok magamról és igazán büszkén tehetem! Négy éve élek távol ettől a fészektől, de nagyjából egy éve érzem igazán a melegét. Novemberben volt egy éves ugyanis a SZÍNházikó, amely
a szívem legszínesebb kis zuga, egy kis lélekműhely,
ahol azok a dolgok öltenek testet, amelyek az évek alatt összeálltak a fejemben formává, színné, érzéssé.
Grafikusként végeztem, majd rajz- és vizuális kommunikáció tanár lettem. Rajziskolák, művésztanárok, művésztelepek és egy adag művészi örökséggel úgy voltam, hogy mindennél jobban szeretnék valamit csinálni. Csak azt nem tudtam, hogy pontosan mit…
Két pici fiam van, és pár év alatt a mindennapok rutinja egyszer csak kirobbantotta belőlem az alkotást. Egyik napról a másikra kezdődött minden egy pici kitűzővel, aztán elindult a lavina. Volt itthon egy adag terrakotta gyurmám és napokkal előtte kaptak a gyerekek pár kiszúróformát. Kinyújtottam, kiszaggattam, aztán kifestettem.
Manapság minden alapanyaghoz könnyedén hozzá lehet jutni, de igazán különlegeset nem egyszerű sem kitalálni, sem készíteni. Arra gondoltam, hogy az én „tárgyaimnak” az egyedi festés ad majd lelket, ez lehet az az érték, amely talán kiállja az ízlés próbáját és beférkőzik az emberek szívébe. Napok múlva azon kaptam magam, hogy éjjel, álmomban is alkotok, újítok.
Terrakotta örökmézesek
Az SZÍNházikó oldala pedig napról-napra népesebb lett és karácsonyra már mindenkinek „örökmézest” készítettem. Ezek terrakotta gyurmából készült, hagyományos kis mézeskalács formák, melyeket akrillal díszítek. Nem fogynak el, mert nem ehetők, ezért lett ez a nevük.
Idővel aztán annyi minden követte még őket, hogy valójában olyan lettem, mint egy kis piac. A kis szívek mellett táblácskák, faliórák, díszek, házi áldások, ékszerek születtek, és az én személyes kedvenceim:
a „Csücsök”-figurák
A két egymást pusziló szív, melyek pici szíveket tartanak a kezükben lettek a Csücsökcsalád, az egyik legnagyobb sikert és tetszést arató szépségek.
A textilesek…
…munkái nem hagytak nyugodni, annyira elbűvöl a finomságuk és a változatosságuk! Varrni őszintén szólva nem szeretek, és nincs is türelmem hozzá. Viszont a rajzolás energikusságát bele akartam vinni valahogyan ebbe a témába. Ekkor jutott eszembe, hogy létezik a szabad varrás, nem is nagy befektetés, úgyhogy egy nap alatt szereztem varrógépet, talpat hozzá és nekiláttam. Egy nagyon kedves textiles hölgy segített nekem és minden kérdésemre választ adott, hogy el tudjak indulni. Az elgondolás szintén az volt, hogy megismételhetetlent készítsek! Olyat, amit én magam sem tudnék még egyszer létrehozni, ezért lelke van.
Nem vágok sablont, nem rajzolok elő semmit. Kigondolom, kivágom és nekiesek. A géppel való rajzolás olyan, mintha zongoráznék! Fantasztikus üteme, feszessége van és egyszerűen szórakoztat. Készítek párnákat és képeket, de már készen van a fejemben az újdonság: a sálak!
Az ékszerkészítés…
…szintén nagy szerelem. Kislány korom óta hajlítgattam a drótot és fűztem gyöngyöt, de ennél messzebbre akartam jutni. Nagyon nem szeretem azokat, akik megveszik az alapanyagot, rárakják egy láncra és készen is van. Ebben nincsen tartalom. Én is megveszem az alapokat, de amit bele rakok, azok egyedi kis akvarellek, kézzel festett, apróságok, amik soha nem jönnek szembe! Mindegyikből egyetlen egy van. És mindegyik szerelem nekem, kivétel nélkül!
Szokták kérdezni, hogy hogyan van szívem odaadni őket valakinek? Amikor elkészül, csak nézegetem, simogatom és örülök neki teljes szívből. Aztán elküldöm és egyszer csak kapok egy levelet, hogy mennyire boldoggá tett valakit és tudom, hogy büszkén fogja viselni! Ez mindennél jobb érzés!
Az igazi mérföldkövek pedig azok, amikor számomra nagyon fontos embereknek készítek valamit. Volt, akinek a véleményétől féltem, aztán váratlanul írt, hogy szeretne kérni tőlem valamit. Remegő kézzel készítettem a kért kreatívot; már annak a tudata is boldoggá tett, hogy én szerezhetek örömet neki.
Előfordult, hogy valaki az édesanyjának kért egy szívet, az utolsó Anyák napjára
Az ilyen kéréseknél a szívem szorul össze és hihetetlenül megtisztelő, hogy az életük részeseivé lehetek a munkám által!
Az alkotómunka mára a lételememmé vált. Létrehozok valamit, amiért én dolgozom meg nap mint nap, s amire büszkén gondolhatok. A faluban, ahol élek, sokkal többen tudják, hogy mi a SZÍNházikó, mint ahányan engem ismernek. Ennél nagyobb dicsőségre nem vágyom. Sokszor előfordul, hogy egy képen nagyon szép valami, aztán csalódást okoz a valóságban. Nekem eddig mindig azt mondták, hogy „a valóságban még csodálatosabb!” egy-egy munkám, s ez óriási elismerés!
Jövőre képeslapokkal bővül a paletta
Akvarell képek limitált, digitális nyomatai lesznek, különböző alkalmakra szánva. Ez lesz az első olyan dolog, amiből több egyforma van, de még így is biztos lehet benne bárki, hogy egyedit ajándékoz. Egyelőre a gyerekek mellett dolgozom, de hamarosan minden időmet erre szeretném szánni. Remélem, sokan találnak rám és még sok-sok szépség születhet!
SZÍNházikó a Facebookon
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
