„Bírálok, tehát vagyok (valaki)!” Hogyan tekints a kíméletlen, kéretlen kritikára?
//– Jól nézel ki! De jól áll ez a ruha! – már épp aratnád a bók által kiváltott jóleső elégedettséget, amikor érkezik az érdemi mondanivaló, a valós észrevétel: – Felszedtél pár kilót? Vagy: Ne fogyj már tovább!
Ez csak egy hétköznapi példa arra, amikor a kritikát, fricskát csillogó staniol papírba csomagolva kapod. Pedig nem lennél rászorulva egyikre sem, sem a staniol papírra, sem a pikírt megjegyzésre, de a társas érintkezéseink természete szerint ezek menetrend szerint érkeznek mindenfelől, s te kész helyzet elé állítva kénytelen vagy valamiképpen reagálni rájuk.
Valóban kell a számodra kellemetlen, kóstolgató, tapintatlan, bizalmaskodó stb. megjegyzésekre reagálni? Nem feltétlenül. El lehet engedni, s amit direkt nem hallasz meg, arra reagálni sem kell… A csend hatásos válasz ilyenkor, mert általában nem erre számítanak. Reagálhatsz úgy is, hogy teljesen más irányt adsz a „beszélgetésnek”, például az időjárásról kezdesz beszélni, vagy – a beszélgetőpartner által megütött szintet tartva – visszaküldöd a feléd érkező „csomagot”: – Remekül nézel ki te is. Hány kiló vagy?
Persze nem mindenki meri megengedni magának ezt a „szemtelenséget”, ami valójában nem más, mint visszatükrözés.
Mindannyiunknak szüksége van megerősítésekre, visszajelzésekre, főleg ha bizonytalanok vagyunk valamiben (vagy önmagunkban). Interakcióinkban sokféleképpen tudjuk egymást erősíteni és gyengíteni. Kapunk kéretlen tanácsokat és olyan észrevételeket, melyekben nincs semmiféle támogató jelleg vagy segítő szándék, pusztán a másik fölényeskedése.
Csakhogy a kritika önmagában nem ér semmit.
Tartsd fenn magadnak a jogot (ha mások nem tartják ezt szem előtt): a kritikát nem szükségszerű elfogadnod, befogadnod, meghallanod. A kritika ugyanis önmagában nem építő jellegű. Ellenkezőleg: bomlasztó, elbizonytalanító, romboló hatású lehet.
Ne feltételezz és ne is előlegezz meg a kritika mögött tudást, hozzáértést, bármiféle „többletet”! Miért? Nincs az a többlet, ami mást felhatalmaz a te kíméletlen, érzéketlen „csökkentésedre”. Tekints erre úgy, mint fogódzkodóra, s máris könnyebb lesz.
Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
