Ha egy gyermek elveszíti szüleit, őt árvának nevezzük. Ha egy házastárs elveszíti férjét vagy feleségét, özvegynek hívjuk. Ha egy szülő elveszíti gyermekét, arra nincsen szavunk.

Ne bánkódj, lesz még gyereked! Gyakorta hangzik el ez a vigasztalónak szánt, de inkább sürgetően ható mondat, amikor valaki magzatot vagy újszülöttet veszített el. A környezet sokszor jó szándékkal sem tud jót mondani, logikusan úgy gondolják, hogy a fájdalom megszűnik egy következő terhességgel.

De a szülőkben kötődés alakult ki a baba iránt, ők azt a gyereket akarják, akit elveszítettek. Ráadásul az esemény legtöbbször traumatikus körülmények között zajlik le, hiszen váratlan és érzelmileg, fizikailag is súlyosan megterhelő. Bármilyennek is tűnik kívülről, a szülők számára olyan meghatározó életeseménnyé válik, ami vízválasztó, később az emlékeiket, a velük történteket „előtte és utána” datálják az életükben. Meg kell küzdeniük továbbá a bűntudat, a szégyen és a kívülállóság érzetével is.

– A gyászolókkal folytatott munkám során újra és újra megtapasztalom, hogy a legnagyobb gyógyító erő a környezetünk szeretetteljes megértése, azonban az ilyen veszteségek esetében ez sokszor teljesen vagy részben hiányzik – mondja Singer Magdolna író, mentálhigiénés szakember, hospice- és gyásztanácsadó, aki Asszonyok álmában síró babák címmel írt könyvet az ilyen típusú  veszteségek feldolgozásáról. Magyarországon ez volt az első kötet a témában. A prenatális halál (vetélés) és a perinatális (születés körüli) halál olyan gyászt hoz magával, amiben nehézséget okoz a környezet számára a segítségnyújtás.

Singer Magdolna

– Illegális gyásznak is nevezik, a környezet hajlamos elbagatellizálni, a továbblépést sürgetni, azt gondolván, ez a veszteség hamar orvosolható egy másik gyerekkel. Ez jó esetben meg is történik, de ezzel a hozzáállással a szülők úgy érezhetik, nem jogos a fájdalmuk, ami újabb terheket jelent, elszigetelődéshez vezet, növeli a kudarcélményt. Pont annyira nincs értelme ilyesmit mondani, mint egy özvegynek azt, hogy lesz másik férje – mutat rá a gondolat abszurditására Singer Magdolna.

Az elfogadás, megértés azért is lenne fontos, mert a veszteségek feldolgozásában éppen az segít elsősorban, ha az ember kifejezheti az érzéseit, mintegy kívülre téve azokat. A szakember szerint ugyanis a gondolatok, érzelmek formába öntése visszahat, befolyásolja a gondolkodásunkat, érzéseinket, átformálja nézőpontunkat, megvilágít megoldatlan kérdéseket és választ ad kétségeinkre. Az általa gyűjtött esetekből kitűnik, hogy a feldolgozott haláleset évekkel később, sok esetben sorsfordító szerepet is betölthet az élettörténetben, a szülők értelmet adnak a baba rövid életének. Erre nagyon szép példa a környezetünkből Anitáé és Lacié: két gyerek után, 46 évesen, meglepetésként esett teherbe az édesanya, ám a baba meghalt a hetedik hónapban, magzatként. A szülők ezután az örökbefogadás mellett döntöttek és úgy érzik, kisfiúk rövid életének az volt az értelme, hogy ezután hozzájuk került Csilla, egy roma származású, többféle betegséggel küzdő kislány, akit kincsként szeretnek.

– Az értelem megtalálásával rokon az úgynevezett poszttraumás növekedés, ami nemcsak a perinatális gyász sajátja, hanem mindenféle veszteség eredménye jó esetben. Ilyenkor az illető személyiségfejlődésen megy keresztül, emberi kapcsolatai szeretteljesebbé, intimebbé válnak, ő maga erősebbé, így könnyebben megbirkózik az élet nehézségeivel, sőt, csak mosolyog azon, amit korábban gondnak vélt, mert átalakul az értékrendje. Gyakran a spirituális életében is változás zajlik le – mondja
Singer Magdolna.

– Természetesen ez nem azt jelenti, hogy utólag bárki örülne a veszteségnek, de azt igen, hogy feldolgozta, és észrevette ennek pozitívumait, amit akár ajándékként is megélhet. Ha segíteni szeretnénk ezt elérni, azt kell értenünk, hogy az érintett szülők izolálva érzik magukat, szégyenérzettel küzdenek, mert úgy érzik, belebuktak abba, ami az élet természetes velejárója, amire mindenki képes körülöttük, sőt, sokakkal mintegy mellékesen történik meg, látszólag nagyobb erőfeszítés nélkül. Általában bűntudatuk is van, folyamatosan végiggondolják és ízekre szedik a terhesség minden percét, hogy hol követték el a hibát, mikor nem tettek meg valamit, amit kellett volna. Ezenfelül maga az esemény általában traumikus, hiszen váratlanul következik be, fizikai és lelki gyötrelmek kíséretében. A megküzdeni valók közül csak néhány: sokkhatás; nehéz, értelmét vesztett vajúdás és szülés, amit mégis végig kell csinálni, pedig a végén nem lesz gyerek; a testben lévő halottól való félelem és az iránta érzett szeretet ambivalenciája.

– Az orvosok szerepe például óriási a bűntudat leküzdésében, ami a kismamáknál elkerülhetetlen. A kötet egyik szereplője, Emma mesélte, hogy az orvosa arra kérte az elbocsátásakor, emelje fel a fejét és nézzen a szemébe. Amikor a tekintetük találkozott, lassan, szótagolva mondta: Nem ma-ga a hi-bás! Ezzel a szuggesztív, hipnotikus közléssel elérte, hogy az érintett édesanyát kivételesen elkerülte a bűntudat.

Érdemes figyelembe venni, hogy traumatikus körülmények között, illetve azok hatására az emberek rendkívül érzékenyek, vagyis minden elhangzott mondat, a jók is és a rosszak is, sokkal erősebb hatással bírnak rájuk, mint egyébként – hívja fel a figyelmet a szerző. Tehát a bűntudat csökkentésében érdemes közreműködni, és kerülni többek között azokat a spirituálisnak szánt gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy titokban talán mégsem annyira akarta azt a gyereket az anya, ennek következménye a baba halála. Természetesen a meddőség, az ismétlődő vetélések esetében érdemes a fizikai tényezőkön túl a lelki tényezőket is megvizsgálni, de ezt hozzáértő szakember segítségével ajánlott megtenni.

A bűntudat még az apákat is sújtja, úgy érzik, férfiként nem tudták megvédeni a családjukat.

– A szülők más része belátja, hogy senki nem hibázott, nem haragudhatnak senkire, magukra sem, de ott marad a kínzó igazságtalanság érzésük, amiért pont őket érinti ez a csapás. Ilyenkor erre keresnek magyarázatot. A miért kérdésre való válasz lázas kutatása tehát így is, úgy is jellemzi ezt a helyzetet – mondja Singer Magdolna.

Az anyák a várandósságuk alatt hónapokon keresztül vetítik maguk elé a gyermekük születését követő időszakot, és erre idővel valóban fel is készülnek, éppen ezért nehéz a visszatérésük a munkába, hiszen nem erre számítottak. Azzal is meg kell küzdenie a kismamának, hogy sokszor utálatot, haragot érez a szerencsésebb társai iránt. A szakember végezetül azt javasolja a szülőknek: érdemes időt hagyni a veszteség feldolgozására. Sokan azonnal belevágnának a következő gyerek vállalásába, de mind a testnek, mind a léleknek
regenerálódásra van szüksége.

Kánya Kinga

– A sorstársak rengeteget tudnak segíteni, hiszen ők értik meg egymást a legjobban, ráismernek egymás érzéseire, gondolataira, köztük támogatást kapnak – mondja Kánya Kinga szociológus, gyászcsoportvezető, a gyászolókat segítő Napfogyasztkozás Egyesület elnöke. A szervezetről itt írtunk korábban.

Egy ilyen közösség feloldja a szeparáltság, a magány érzését, illetve mintát is nyújt: sok házaspár nem tud kommunikálni igazán a történtekről egymás közt, sokszor különbözőképp élik meg a gyászt, ezek a folyamatok nem feltétlen zajlanak bennük szinkronban. Itt azonban megtapaszatalhatják, hogy másokkal is ez történik, és ha mások erről jobban tudnak beszélni akár egymásnak, akár a többieknek, akkor ebből tanulva ők is könnyebben ki tudják fejezni az érzéseiket. A férfiak gyakran úgy érzik, tartaniuk kell magukat, hogy támaszként szolgálhassanak a feleségük számára, ezért nem engedik meg maguknak a fájdalom átélését. Ha azonban látnak egy másik férfit, ahogy beszél erről, engedik felszínre törni. Mindez azért fontos, mert ha sikerül az őszinteséget, nyílt kommunikációt fenntartani, a szülők legerősebb támaszai lehetnek egymásnak, és esély van arra is, hogy a veszteség feldolgozása után még szorosabbá váljon a kapcsolatuk.

– Azért is nehéz az ilyen típusú veszteség, mert nincsenek emlékek az elhunytról, csupán álmok, vágyak – így Kánya Kinga. – Elgyászolni megfoghatatlan fantáziaképeket nagyon nehéz, ezért a feldolgozáshoz előbb érdemes felépíteni a kapcsolatot. Ebben jelentősége van a halott gyermekkel való találkozásnak, ami nagyon nehéz pillanat, hiszen egyszerre jellemzi a nagyon várt ismerkedés élménye, a szeretet megélése, de egyúttal a halál fájdalma, az elszakadás is.

Az ember biztonságérzete is erőteljesen megrendül ilyen helyzetben, hiszen az a világ rendje, hogy az öregek halnak meg, nem a babák, hogy az emberek megszületnek, felnőnek, élnek és meghalnak, így a világ működésébe vetett hitük erősen megrendülhet.

– Egy ilyen szülőpárnak a valósághoz való kapcsolódása is megkérdőjeleződik. Ráadásul a legtöbb esetben nincs igazán megmagyarázható oka ezeknek az eseteknek, akárcsak a bölcsőhalálnak, sokszor az egyik orvos ezt mondja, a másik meg azt, mindez fokozza a bizonytalanságot. Olyan, hétköznapi problémákkal is meg kell küzdenie az anyáknak, hogy látták őket nagy hassal a távolabbi ismerősök, kollégák, szomszédok, a nagyobb közösség, és amikor feltűnik itt-ott laposabban, mindenki boldogan kérdezi, hogy de jó, végre megszületett a baba. S akkor az anyának újra és újra el kell mondania a történetet, és az ismerősök felteszik azokat a gyötrő kérdéseket, amelyekkel maga is naponta megküzd, hogy miért történt, meg lehetett-e volna előzni vagy sem, ki a hibás. Ilyenkor mindig újraéli a veszteséget. Ez eszünkbe juthat, ha rákérdezünk ilyen helyzetben a részletekre, hogy bizonyára nem mi vagyunk az elsők, hanem inkább a tizenhatodikok, és a gyászolónak elege lehet ebből. Gondoljunk bele, milyen nehéz ez, egy kismama például abban kért tanácsot, hogyan mondja el a nyolchónapos terhes HR-vezetőjének, mi történt, és hogyan menjen vissza ilyen körülmények között dolgozni. Nagyon kiszolgáltatott és sérülékeny ez a helyzet, és a hozzátartozók sokszor nem tudják, mit mondjanak, hogyan segítsenek. Én azt javaslom, hagyják, hogy az illető szabadon kiönthesse a szívét, és nyújtsanak ehhez megértő közeget. Ez többet ér minden jószándékú tanácsnál – mondja Kánya Kinga.

Szimon Petra. Fotó: www.szimonpetra.hu

– Az egészségügyi személyzet hozzáállása nagyon fontos, mert alapvetően képesek befolyásolni a gyászfolyamatot pozitív és negatív irányban is – szögezi le Szimon Petra pszichológus, aki egészségügyi dolgozók és a veszteségekkel foglalkozó segítők számára tart továbbképzéseket Támasznyújtás pre- és perinatális gyász esetén címmel. Orvosok, dúlák, szülősznők, védőnők, családsegítők és klinikai szakpszcichológusok jelentkeznek hozzájuk egyénileg, illetve megvalósult már több vidéki, szervezett képzés is kiemelt szakmacsoportoknak: nemrégiben a védőnői hálózatban.

– Segítő vonalon nemcsak az a kérdés, hogyan támogassuk a gyászfolyamatot, hanem az is, hogyan küzdjünk meg vele mi magunk, hiszen a traumatikus események résztvevői az egészségügyi dolgozók, segítők is. A szülészet olyan hely, ahol minden az életről szól, ahol alapvetően nem várt életesemény a halál, és ha mégis megtörténik, az a dolgozókat is megviseli, ők is kudarcként élik meg a történteket. Egyrészt ezzel foglalkozunk egy ilyen továbbképzésen, másrészt gyakran előjönnek a saját veszteségélményeik, melyek számos más, világnézeti-és kulturális háttérrel, meggyőződéssel, halálhoz való viszonyulással együtt szintén fontos tényezője annak, hogy ilyen helyzetekben miként tudnak jelen lenni. Ezek érzékenyítő tréningek is – meséli a pszichológus.

A szakember szerint egy másik fontos tényező az elhunyt magzattal való bánásmód, illetve a találkozás biztosításának kérdése. Az elvetélt magzatokat van, hogy biológiai hulladékként kezelik, és ez általában traumatikus körülmény az anyáknak. A nagyobb magzatoktól való elbúcsúzás lehetőségét pedig mindenképp fel kell ajánlani, ezek segíthetik a gyászfeldolgozást, mert jobban tárgyiasul a veszteség.

– Az anyák a sokk hatására néha elutasítják ezt, ilyenkor érdemes időt hagyni és pár órával később felajánlani, mert meggondolhatják magukat. Fontos viszont annak figyelembe vétele, hogy ez személyiség függő is, nagy ellenállás esetén nem érdemes erőltetni. Magyarországon erre nincs egységes protokoll, van, ahol már kiemelt figyelmet szentelnek erre a körüményre, de van, ahol teljesen elmarad ennek a lehetősége a gyakorlatban – állítja Szimon Petra.

A képzések tapasztalatai nagyon pozitívak, például emlékezetes résztvevő volt egy vidéki szonográfus: ő azért van nehéz helyzetben, mert a képen már látja, ha baj van, de az orvos nélkül még nem mondhat semmit. Az illető a képzés után végül csoportot alakított a vendégbabák szüleinek a kórházban, és egy megváltozott attitűddel, támogató jelenléttel sokat tett a veszteséget megélt szülők lelki egészségéért is.

– A fő célunk a segítői identitás erősítése, a hiteles helytállás. Ezekben a helyzetekben vannak olyan mondatok, amelyekre azután egy életen át jó szívvel emlékeznek az érintettek, mint meghatározó gondolatokra. Ha azonban nem tudunk hitelesen mondani valamit, akkor a csendes jelenlét, vagy egy őszinte sajnálom is számít. A hitelesség abban rejlik, hogy mi hogyan vagyunk ezzel a témával. Ez fontosabb, mint a tételmondatok – mondja Szimon Petra.