Gyümölcsrizs barackpürével, friss málnával

Megkapó látvány! Rizspuding extra gyümölcstartalommal – más néven gyümölcsrizs. Györgyi citromnádat is használt ízesítéshez. Citromnád – vagy thai citromfű – ázsiai élelmiszer-alapanyagokat forgalmazó üzletekben beszerezhető; a növényt sok ázsiai étel ízesítéséhez használják, a növény szárát és leveleit felhasználva. Kellemes aromát ad az ételenek, citromos, leheletnyi rózsaillattal. Természetesen enélkül is elkészíthető a recept! 

Hozzávalók

1 bögre jázmin rizs

4-5 ek cukor vagy édesítő

8 dl tej

1 szál citromnád (opcionális)

1/2 citrom reszel héja

 

60 dkg sárgabarack

cukor ízlés szerint

1 szál citromnád (opcionális)

1/2 citrom leve

1 púpos tk étkezési keményítő

 

1 nagy marék málna

pár szem málna és barack a díszítéshez

Elkészítés

A rizst puhára főzzük a cukorral, citromhéjjal, citromháddal ízesített tejben. Ha a rizs félig megpuhult, kikapcsolhatjuk a tűzhelyet, fedő alatt hagyjuk teljesen megpuhulni.

A barackokat magozzuk ki, kockázzuk fel és tegyük egy lábasba. Adjuk hozzá a cukrot, a behasogatott citromnádat és a citromlevet. Forraljuk fel, főzzük kb. 3 percig, majd adjuk hozzá a kevés vízzel kikevert keményítőt. Forraljuk össze, ha citromnádat is használtunk, távolítsuk el, majd ezután turmixoljuk le (botmixerrel is pépesíthető). 

Ezután jöhet a rétegezés, kanalazzuk poharakba a rizst és a barackpürét. Szórjunk bele pár szem málnát, és fogyasztás előtt hűtsük le.

A pohárdesszert barackszeletekkel, málnával, mentával díszíthető.

 

Hasonló recept Györgyi gasztroblogján >>

 

Napraforgó csendéletek

Gyönyörűek a virágzó napraforgómezők, de a kertben is nevelhetünk napraforgót. Balkonládába kora tavasszal ültethetők, ha megerősödnek, áthelyezhetjük földestől a kertbe a hajtásokat, nyárközépre virágot bontanak, őszre pedig begyűjthetjük belőlük a téli madáreleséget. 

A fotók kattintva nyithatók meg nagy méretben

 

A hősök köztünk járnak, kézenfogva botorkálnak, nehogy elsodorja őket a tömeg

A reptéri busz áll a repülőgép tövében. Már vagy 15 perce. Nem lehet leszállni, még nincs kész a gép. Mellettem egy francia-magyar család. Anyán kenguruban egy négyhónapos baba nyűglődik, utálja az egészet, éhes, már lucskosra csócsálta anyán a blúzt. Meleg van, nincs levegő, a busz ablakai nem nyithatók, az ajtókat meg nem nyitja ki a sofőr. Anya leveszi a babáról a sapkát, a zsebébe gyűri. Majd a két kis zoknit is, azt a másik zsebébe. Próbálja nyugtatni, ringatni a babát, már amennyire az adott körülmények közt ez lehetséges, a szopitáska vállpántját a földön húzza és igyekszik nem belelépni, a vállán kispléd, másikon a saját táskája.
Közben koordinálja a négyéves nagyot, akinek nyilván segíteni kell, hogy a saját kisbőröndjével boldoguljon. Anya beszélget vele, magyarázza neki a repülőket, igyekszik elterelni a figyelmét a nyűglődésről. A kislány franciául kérdez, anya magyarul válaszolgat.

A szívem szakad meg értük. Anyáért is, és az okos, fegyelmezett, jólnevelt nagytesóért is, aki elől a kicsi elviszi a showt, mindenki vele szimpatizál, hogy jaj, de édes, a négyévest senki észre sem veszi. Apa eközben áll a saját és a felesége kézipoggyásza mellett, a telefonját nyomkodja, a horizontot kémleli, próbálja kifürkészni, mi lehet a késlekedés oka.

Végre kinyitja a sofőr a busz első ajtaját, ott lehet leszállni. Akik eddig mosolyogva cuppogtak, gügyögtek a babának, már ők is csak a saját bőröndjükkel és a minél hatékonyabb előrenyomulással törődnek.

Anya meg sem próbál a tömeggel mozdulni, csak sóhajt egyet, próbálja kifújni magából a levegővel együtt a csüggedtséget is, de azonnal összeszedi magát, hogy a négyévesnek már kedves hangon tudja mondani, mi majd később szállunk le. Szinte elhiszem neki, hogy sokkal jobb az izzadságszagú, levegőtlen buszon várakozni, mint a klímás repülőgép felé haladni. Hogy ez a dolgok rendje. Mégis inkább magam elé engedem őket. A busz lépcsőjénél megtorpannak. Anya leszáll, de nincs még egy szabad keze, amivel a négyévesnek segíteni tudna. Egy pillanatig riadtan néznek egymásra, de anyának csak a szemén látszik a riadalom, a hangja nyugodt, a mosolya bíztató. Megfogom a négyéves bőröndjét, leemelem a buszról, leteszem az aszfaltra, majd a kezét, segítek, viens.

Ferihegyen – tudom, hogy Liszt Ferenc, de nekem már Ferihegy marad – még látom őket. Félrehúzódva várják, hogy a tömeg elvonuljon, addig rendezik a soraikat, egy simogatás a négyévesnek, a repülőgép klímája miatt feladott zokni ismét le a négyhónaposról, táska, kispléd, másik táska, Covid-igazolások előkészítve, minden megvan, időközben apa is odaért.

A hősök köztünk járnak. Néha fapados járaton utaznak. Cipelik a bőröndjüket, kézenfogva botorkálnak, óvatosan, nehogy elsodorja őket a tömeg.

 

Nyitókép: Piqsels

Különleges savanyúság: svéd uborkasaláta

Svéd uborkasaláta, Györgyi saját receptje szerint.

Hozzávalók

3 kg uborka

2-3 nagy fej lila hagyma

Felöntőléhez

4 babérlevél

2 ek mustármag

1-2 tk kapor

1 ek koriandermag

1 bögre ecet

2 bögre víz

1 bögre cukor

1/3 bögre só

1 kk borkén

1/2 kk borkősav

Elkészítés

Az uborkákat alaposan mosd meg, majd gyaluld vékonyra. A megtisztított, félbevágott lilahagymákat vágd vékony szeletekre.

Készítsd el a felöntőlevet, majd öntsd az uborkára.

Fóliával takard le, majd tedd 24 órára a hűtőbe.

Másnap adagold sterilizált befőttesüvegekbe, szorosan nyomkodd bele az uborkát, majd öntsd fel a levével. A kupakokat zárd le légmentesen és mehet a kamrapolcra.

Tipp: a felöntőlével lehet kísérletezni, a hagyma mennyiségét is lehet növelni. Az ecet mennyisége lehet a megadott mennyiségnél kevesebb, a cukoré több. (Ha a megadott mennyiségnél maradnál, fogyasztás előtt is hígítható vízzel és édesíthető cukorral a savanyúság.) A kupakok alá azért került celofán, hogy az ecet ne marja szét a kupakokat.

 

A nyitóképen Györgyi 23 (!) éves cicája, Taszula látható – sajnos nemrég az örök vadászmezőkre költözött

Kertöntözés okosan. 6 tipp, amivel rengeteg vizet megspórolhatsz

Szeretnéd egész nyáron át élvezni színes virágaid csodaszép látványát, és mezítláb futkosni a puha, zöld gyepen? Akkor bizony vízre lesz szükséged. Az öntözés azonban sok energiát és időt elvesz tőled, főleg az aszályos időszakokban, amikor növényeid csak rövid ideig tudják nélkülözni a vizet. Ráadásul ez az egyik legértékesebb erőforrásunk, ezért kötelességünk ésszerűen bánni vele. Na de vajon hogyan tudsz spórolni az öntözéssel úgy, hogy a növényeid is jól érezzék magukat? Ezt áruljuk most el neked!

Locsolj kora reggel!

Ha megteheted, válaszd az öntözésre a kora reggeli órákat. Később már a tűző nap melegében a víz jelentős része elpárolog, ahelyett, hogy lefolyna a gyökerekhez. Ráadásul a leveleken megülő kis vízcseppek által gyorsan megéghetnek a növényeid.

Az esti locsolással pedig az a gond, hogy a lombozat nehezebben szárad meg, így hamarabb áldozatul eshetnek növényeid a gombás megbetegedéseknek. Ráadásul a nedves környezet még a csigákat is előcsalogatja. Kedvükre falatozhatnak, hiszen még nagy ellenségüktől – a felkelő naptól – sem kell tartaniuk.

Forgass komposztot a talajba!

A kerti komposzt nem csak a növényeket látja el tápanyaggal, hanem még a vízellátásban is nagy segítséget nyújt. A homokos talajnál a legnagyobb probléma az, hogy gyorsabban átfolyik rajta a víz, mint ahogy azt a növények fel tudnák venni. Az agyagos talaj ennek épp az ellenkezője, túlzott kötöttsége miatt nem engedi át a nedvességet.

Ebben segít a komposzt: javítja a homokos talaj vízmegtartó képességét, az agyagos talajt pedig lazítja.

Locsolj ritkábban, de bőségesen

Sokan gondolják úgy, hogy a növényeknek az a legjobb, ha minden nap kapnak egy kis vizet. Pedig így csak a talajfelszín válik nedvessé, és a víz gyorsan elpárolog. Ráadásul a fű és más növények ellustulnak, nem növesztenek hosszú gyökereket, mert a vízben oldott tápanyagokat úgyis csak a talajfelszín közelében tudják felvenni.

Ennél sokkal jobb módszer, ha ritkábban locsolod a növényeidet, de figyelsz arra, hogy ilyenkor bőségesen megitasd őket. Egyrészt így a víz mélyebbre folyik a talajba, és sokkal lassabban párolog el. Másrészt növényeid gyökerei lejjebb hatolnak, ahol pedig sokkal több tápanyag áll a rendelkezésükre.

Takard a talajt!

A talajtakaró anyagok, mint például a fenyőkéreg, megakadályozzák a nedvesség elpárolgását és a talaj kiszáradását. Ráadásul visszaszorítják a gyomokat, és lebomolva tápanyagforrásként szolgálnak a növények számára.

Rendszeresen kapálj!

Ha a talajt rendszeresen megkapálod, rengeteg vizet megspórolhatsz. Az összetömörödött felső talajréteg meggátolja a víz talajba jutását, de egy kis talajlazítással ezen könnyen segíthetsz. Ráadásul még a gyomokat is eltünteted a kertedből.

Telepíts automata öntözőrendszert!

Kertépítőként mi bele sem kezdünk egy kert kialakításába öntözőrendszer nélkül, ez ugyanis a leghatékonyabb és legtakarékosabb módja a locsolásnak.

Telepítése ugyan költséges, de a befektetett összeg garantáltan megtérül. Gondolj csak bele, mennyi időt és energiát spórolhatsz meg, ha nem kell többé locsolásra fordítanod a drága óráidat.

Nagy előnye, hogy a vizet egyenletesen osztja el. A csepegtető berendezésnek hála pedig a növényeidet kisebb eséllyel támadják meg gombabetegségek, hiszen a levelek helyett csak a talaj és a gyökértájék válik nedvessé. És a nyaralás alatt sem kell azon aggódnod, hogy egy kiszáradt, elsárgult kert vár itthon.

 

Szerző: Molnár Klaudia 

 

 

Beszédes kép – képes beszéd. Exkluzív, limitált, számozott kiadvány Fodor Ákos verseivel, Díner Tamás fotóival

Díner Tamás fotóművész felvételeit és Fodor Ákos költő verseit tartalmazó, különleges albummal jelentkezett a Fekete Sas Kiadó. A limitált, számozott – Díner Tamás által aláírt – kiadvány nem kerül bolti forgalomba, a kiadótól lehet megrendelni.

A kötetet 2021. július 17-én mutatták be a Várnegyed Galériában, a Díner Tamás 75. születésnapjára időzített fotókiállítás megnyitójával egybekötve.

Podonyi Hedvig, Fodor Ákos özvegye, a költő hagyatékának gondozója februárban, Ákos-nap apropóján készített interjúnkban elmondta: „Díner Tamás Ákosnak nagyon régóta közeli barátja volt. Nem sokkal Ákos halála előtt ők ketten azt találták ki, hogy legyen közös könyvük: Ákos egy-egy verse Tamás egy-egy képével társítva.”

A 78 oldalas, keménytáblás, cérnafűzött album a feketesas@feketesas.hu e-mail címen rendelhető meg vagy a hétköznapokon 10-16 óra között hívható +36 20 231 7924  telefonszámon.

 

Ne menj a romok közé! A megszakadt kapcsolatok tragikuma. Könyvajánló

„Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él.”

Popper Péter könyve eredetileg 2008-ban jelent meg a Saxum kiadó által jegyzett Az élet dolgai sorozat részeként, és jó ideje már csak antikváriumokban volt hozzáférhető. Most már nem kell vadászni rá, letisztult borítódizájnnal elérhető a 2021-es kiadása, a Kulcslyuk Kiadó jóvoltából. Olyan önsegítő könyvről van szó, amely nemcsak „civil” olvasóknak, hanem segítő szakembereknek is támpontokat ad egy olyan összetett problémakör kezeléséhez, melyben nagyon sokan érezhetik magukat érintettnek.

A kötet azokat szólítja meg, akiknek valamilyen oknál fogva megszakadt valamely fontos szeretetkapcsolata, esetleg több is. A szerző, akit könnyen befogadható, közvetlen írói stílusa miatt mindig élmény olvasni, elsősorban, de nem kizárólagosan a szakítás, a válás „kimeríthetetlen„ témakörét vesézi ki, a jellemző játszmákra, csapdahelyzetekre rávilágítva. Ez a könyv kapaszkodó lehet mindazoknak, akik éppen ebben a nehéz élethelyzetben vannak, esetleg már huzamosabb ideje munkál bennük a veszteségélmény, és az érzelmi labirintusból nem találnak kiutat. Nem állítható, hogy ez a könyv megold mindent, de fogódzkodókat adhat ahhoz, hogy letisztuljanak a rengeteg energiát felemésztő negatív gondolatok, érzések. A kívülálló – értő, érző segítő – józanságával, higgadtságával segít rálátni az elakadásokra, a romboló folyamatokra, ezzel támogatja a változást.

„Tulajdonképpen az élet legkeserűbb helyzeteiről írtam. Arról, hogy miként tűnnek el a boldog pillanatok, a pótolhatatlan értékek az életünkből. Arról, hogy kapcsolataink véget érhetnek, helyzeteink labilissá válhatnak, biztonságunkat, érzelmi kiegyensúlyozottságunkat megrázhatja az öregedés, a betegség, mindenféle társadalmi átalakulás.”

Részletek a könyvből

„Amíg megmarad a gyűlölet, amíg átmennek az utca másik oldalára, ha szembe jön a másik, hiába váltak el, addig hatalmuk van egymás felett.”

„Az ember sok olyat mond dühében, amit nem gondol komolyan, mégis nagyon fájhat, örök nyomot hagyhat. Ne herdáld el könnyelműen, indulatból életed értékeit!”

„Mi köt össze két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy együtt éljenek. Mi választ el két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy kapcsolatuknak vége legyen. Ez ilyen egyszerű? Igen, ez ilyen egyszerű. De rettenetesen meg lehet bonyolítani.”

„Lehet-e a szerelemben, a férfi-női vagy más emberi kapcsolatban bűnt elkövetni? Lehet. Mert lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége. Valószínűleg az emberi kapcsolatokban a rendetlenség, a rendezetlenség fokozatosan bűnné tud válni.”

„A tisztességes ember erkölcsi érzékének valahogy nem felel meg a bosszúállás. Annak ellenére így van, hogy sok esetben nem lehet tagadni a bosszú jogos voltát. Főleg a rosszindulatú, aljas, szándékosan okozott sérelmek esetében.”

„A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései – hogy ne mondjam: boldogsága – fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről.”

„(…) nagyvonalúságot ajánlok. A kicsinyesség igazi kígyóméreg. Ha egy veszekedésben győzni akarsz, időlegesen, néha véglegesen le kell mondanod arról, hogy jó ember legyél!”

„És nagyon fontos: időnként ki kell mondani: Ne haragudj. Hülye voltam. És legalább egy simogatás is jár hozzá.”

„Nem szabad, hogy a gyerek bármelyik szülő bosszújának eszközévé váljon, és a szülők rivalizáljanak a gyerek szeretetéért. Ez lelkileg súlyosan károsító, sokáig tartó ártalmaat okoz.”

„A modern család legfeljebb akkor és ott kapja össze magát, amikor rendszerint más késő. SOS-helyzetre nem lehet tartós és biztonságos érzelmi kapcsolatokat építeni.”

„Mire kellenek nekünk a múlt kísértetei? Illúzió, hogy nélkülük nem létezünk, nem vagyunk. Ellenkezőleg: konzerválnak minket régi formánkban. Nem engedik, hogy megváltozzunk. (…) Tépd le magadról a sleppedet! Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ottmaradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?”

 

 

A könyv megrendelhető a Nyitott Akadémia weboldalán, könyvesboltokban is beszerezhető

 

Nyitókép: RODNAE Productions/Pexels

 

„Nem lehetek az anyám szövetségese a szerelmem háta mögött, nem lehetnek igaz barátaim, akik elutasítják a választottamat.”

Két ember szerelmi kapcsolata nagyon ritkán marad csupán a két ember „külön bejáratú” kapcsolata. Pontosabban a „külön bejárat” lehetőségének megteremtése kettejük akaratán, igyekezetén – közös megállapodásukon – múlik. Rajtuk áll, mennyire szeretnék nyitottá, zárttá (védetté) tenni közös világukat. A kapcsolat kezdetén, az érzelmi felfokozottság (más)állapotában a szerelmesek „csupán” egymást érzékelik. Két univerzumból születik egy új világ. Az összecsiszolódás, az „elindulás” folyamata az első felejthetetlen közös élmény egy pár életében. A szerelem erővel ruház fel mindenkit; természetes, ha a szerelmesek biztosak egymásban s magukban, ha úgy érzik, a kapcsolatuk kikezdhetetlen.

Két ember szerelme azonban nem mindig szent és sérthetetlen mások szemében. Na, nem a közvélemény előtt, hisz nem hírességek „meglepő” párválasztásáról van most szó (amit kívülállók ítélkezve ízekre szedhetnek). A család és barátok „furcsa” fogadtatása is okozhat a boldog párnak kellemetlen meglepetéseket…

A választás szabadsága a szeretett ember „megtalálásáig” tart. A „csatolt” családtagok (szülők, testvérek, rokonság) és a barátok fogadtatása és elfogadása kapcsán már kívánatos erényként lép be a nyitottság, az elfogadás, a kompromisszumkészség…

Nem automatizmus és nem reális kívánalom, hogy csak azért, mert őszintén szeretünk valakit, őszintén szeretni tudjuk a szüleit, a testvérét, a barátait is. Természetesen csodálatos „sorsadomány”, ha szeretett félhez tartozó „csomag” semmilyen értelemben sem jelent érzelmi terhet, és a környezet is támogató, szeretetteli.

Ellenkező esetben azonban már a kapcsolat korai szakaszában komoly próbatételt  jelenthet a fogadtatás; a pszichológia fogalomnyelvén minden szereplő kognitív disszonanciát él meg, ami feszült érzelmi kettőséget jelent. Példaként: „El kellene fogadnom a lányom választottját, de nem vagyok erre képes.” „Illemtudóan kell viselkednem a párom anyjával, pedig látványosan utál engem.”

Minden negatív érzés, minden fájó érzéslenyomat rárakódik a kapcsolatra, folyton vastagodó réteget képezve.

S amikor a szerelem csillapodik, a kapcsolat érzelmi hőfoka szelidül, amikor a pár életében megjelennek a hétköznapi üresjáratok vagy gondok, sokkal sérülékenyebbé válnak a környezeti hatásokra (a szülői, baráti ellenállásra is). Ebben a fázisban már komoly tétje lehet annak, hogy mennyire nyitott, mennyire zárt a két ember közös világa, milyen hatásokat engednek be az életükbe, képesek-e ennek kapcsán a következetességre, az összhangra.

Normális érzés, ha valaki a szüleivel is jóban akar lenni, és a barátait sem akarja elveszíteni, a választása, a szerelme miatt. Az élet azonban produkálhat olyan helyzeteket, amikor ez a viszonyulás („számomra mindenki fontos”) nem kivitelezhető, nem fenntartható valamelyik fél „sérülése” nélkül. Ha a feszültség nem csillapodik, ha tartósan fennáll valamilyen mértékben a szeretett ember, a családtagok között, legalább egy valaki közülük biztosan úgy fogja érezni, hogy nem állnak ki mellette, az ő érzései nem számítanak.

Lehet ilyen helyzetben priorizálni? Választani kell, ki a fontosabb? Lássuk be, ilyen döntéshelyzet méltatlan felnőtt emberekhez… Mégis, nagyon sokan élnek ilyen szakadozott kapcsolati hálóban. Családi, baráti szövetségek között lavírozva, aminek a párkapcsolat látja kárát. Van, hogy muszáj (lenne) eljutni a felismerésig: a lavírozás a lehető legrosszabb stratégia.

Van, hogy a döntés – bármennyire is méltatlan – etikai alapon nem odázható el. Mert nem lehetek az anyám szövetségese a szerelmem háta mögött, nem lehetnek igaz barátaim, akik elutasítják a választottamat stb.

Popper Péter így ír erről:

„a szerető ember nem barátkozhat azokkal, akik a partnerével nem hajlandók barátkozni vagy netán ellenségei.”

 

Természetesen a szeretett ember szülei, barátai ellen sem sportszerű aknamunkával hadjáratot folytatni társként, kiváltképpen, ha nem szolgáltak rá erre, pusztán csak az a cél, hogy a másik az idejét, a figyelmét kizárólagosan a párkapcsolatra összpontosítsa.

Kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatot két érett, mentálisan jól funkcionáló felnőtt képes fenntartani.

A szülőknek sem mindig egyszerű „leválni” a felnőtt gyermekükről, az önálló életüket, a döntésüket tiszteletben tartva.

Rengeteg kapcsolat megmenthető lenne, ha a felek belátnák, mennyire fontos az önreflexió, annak feltérképezése, hogy milyen rejtett motivációk mozgatják őket, mit miért tesznek vagy mit miért nem tesznek meg?

 

 

Fodor Ákos így ír erről találóan:

Egy konfliktus szinopszisa

“– Ne magadból indulj ki!”

“– Hanem?”

 

Nyitókép: cottonbro/Pexels

Amikor beborul felettünk az ég, avagy a szülővé válás zsákutcája. Mit tehetünk, hogy visszabillenjen az egyensúly?

A legutóbbi, szülői kiégésről, illetve a korábban megjelent többemberes babákról szóló írásomban többek közt azt is fejtegettem, milyen segítséget tud egy fáradt anyuka igénybe venni. Nem szakmait, emberit. Úgy érzem, ideje megemlítenünk azokat a helyzeteket is, amikor az anya szívesen kérne segítséget, de apa nem engedi, hogy egy „idegen” vigyázzon a gyerekére, márpedig az ő házában ne takarítson ki senki más, és lehetőleg a kedves mama se kopogtasson túl sűrűn az ajtón, mert azok a látogatós napok ritkán telnek felhőtlen hangulatban.

Milyen párkapcsolati harcokhoz vezethet az ilyen hozzáállás?

Rövidtávon az apró zsörtölődésekből egyre hevesebb viták lesznek. A biztos alapokra épített kapcsolatokban helye van ilyenkor is az adott helyzet megbeszélésének, a folyamatos kommunikációnak, amikor nyugodtan el tudjuk mondani párunknak, hogyan érzünk, és miért érzünk úgy, ahogy. Egy stabil kapcsolatban a másik fél elfogadja, hogy nem mindig kell megértenie, miért érez így vagy úgy a párja, hiszen ember legyen a talpán (de leginkább költő), aki minden érzését/gondolatát tökéletes érthetőséggel körül tudja írni. Nem az a fontos, hogy értsük, hanem azt kell látnunk, hogy a másik felünk, akivel közös gyereket vállaltunk, és remélhetőleg az egész életet kéz a kézben terveztük leélni, szenved egy helyzettől. Ha valóban azért választotta a másikat társául, mert úgy szereti, ahogyan van, akkor nem racionális magyarázatokat követel és legyint a másik problémájára (ne adj Isten, még ki is neveti), amire nem kap, hanem igyekszik változtatni úgy, hogy mindkettőjükben ismét visszabillenjen az egyensúly.

Persze minden szituáció egyedi es minden kapcsolat más szabályok szerint működik, de az emberség és az empátia egyetemes elvárás.

Nagyon érdekes az a folyamat, amikor szülőkké válunk. Ez nem a fogantatás vagy gyermekünk születésének pillanatában alakul ki, hanem hosszasan érünk szülővé, ahogy a gyermek korábban nem tapasztalt szituációkba helyez minket. Ilyenkor olyan énünk mutatkozhat meg, amit eddig a párunk nem láthatott, sőt, mi magunk se gondoltuk volna, hogy milyen elemi erővel törnek fel belőlünk azok a nevelési automatizmusok, amelyeket gyerekként oly nagyon utáltunk, hogy megfogadtuk, szülőként mi ezt soha nem fogjuk elkövetni. Aztán megtörténik. Egyszer. Tízszer. Ezerszer is.

Ezt megélni sem könnyű és hosszú, mély, sokszor fájdalmas önismereti útra kell annak lépnie, aki le szeretné vetkőzni felmenői sémáit, amit zsigeri szinten hordoz magában. A párunkat látni egy ilyen szerepben pedig sok mindent megindíthat bennünk párkapcsolati szinten.

Nem véletlen, hogy az első gyermek érkezését követően vannak párok, akik elköszönnek egymástól, pedig már hosszú évek óta társai egymásnak. Amíg csak páros „módban” éldegélünk, dolgozunk, bulizunk, nyaralunk, utazunk, zajlik az élet, addig könnyű a szerelem dagadó hullámját meglovagolni. Amikor viszont már ott egy apró emberi lény, aki húsunk és vérünk, és minden szempontból mi vagyunk érte a felelősek, akkor az életünk megállíthatatlanul egész más irányt vesz. Milyen szerencse, hogy két emberhez tartozik egy (majd több) gyermek, így a felelősség is megoszlik. Elméletileg. De vajon a gyakorlatban is így van? Tegye mindenki szívére a kezét! Volt olyan, amikor párjának egy olyan arcát látta meg, amit eddig soha? Megdöbbent? Milyen érzéseket okozott? Megbeszélték kettesben a történteket vagy csendben tovább haladtak a napok?

Ezeket a kérdéseket is magunknak kell először megválaszolnunk, megfogalmazni, majd a párunknak is elmondani, hogy miért érzünk így. Nem az anyánknak, nem a barátnőknek. Magamnak és neki, a páromnak, aki társ kell, hogy legyen akkor is, amikor beborul felettünk az ég. Hiszen a gyermekeink pár hihetetlen ütemben elröppenő évekig a „vendégeink”, így sosem szabad elfelejtenünk, hogy nem csupán anyák és apák vagyunk, hanem férj és feleség.

„Ha már úgyis ott van, akár szeretheted is.” Benned, neked terem: gondolatok az énidőről

Van az a dolog az énidővel. Leginkább az, hogy van. Létezik. Ergo, kell, hogy legyen neked is. Persze, felnőttünk nélküle, úgy, hogy akár csak hallottuk volna ezt a szót, vagy ismertünk volna bárkit, aki hallotta ezt a szót, de változik a világ, most már ilyen is van, hogy énidő.

Mintha nem lenne elég bajunk, törődni-, elintézni- és beszereznivalónk, tessék, most itt az énidő is. Azaz, pont hogy nincs. De kell. Legalábbis kellene.

Milyen jól mutatna a kondibérlet, a kutya oltási könyve, a gyerek különórái, a munkahelyi intrikák, a szépen gondozott kert, az önéletrajz végére beírható hobbik és érdeklődési körök, a vasárnapi húsleves, a kanapé díszpárnái, az évenkénti szűrővizsgálatok, a nyaralási fényképek, az egészséges élelmiszerek és a vasalt ingek mellett a sorban egy kis énidő is. Mondjuk ez erkélyen viruló petúniák közé még oda lehetne szorítani. Vagy amikor fél órával korábban kelsz, és kutyasétáltatás közben nyelvtanulós podcastot hallgatsz, és hazafelé megállsz a kisboltnál reggelit venni… oda talán még be lehetne passzírozni pár perc énidőt.

Mi is az az énidő?

Mindenki arról beszél, nem telik el nap anélkül, hogy ne futnál bele egy énidőről szóló beszélgetésbe, posztba, motivációs idézetbe. Hol keresd, honnan tudsz olyanra szert tenni? Legjobb lenne azt is online megrendelni, éjszaka, amikor a bevásárlást intézed, beraksz egy kis énidőt is a kosárba, vagy rögtön kettőt, a második úgyis féláron van, és akkor legalább lesz a párodnak is, vagy odaadod a szüleidnek, másnap délután már házhoz is hozzák, csak az a kérdés, hogy otthonra kéred-e a kiszállítást vagy a munkahelyedre.

Persze rutinos vagy, csekkoltad azt is, hogy ha nem jó a méret, vagy nem olyan énidőt kapsz, amilyet a képek alapján képzeltél, ingyen vissza tudod küldeni, van rá 30 napod. Azért megnézed máshol is, hogy van-e olcsóbb, vagy jobb minőségű, esetleg nagyobb választék. Ha USB-s lenne, biztos jobban ki tudnád használni. Mindjárt éjfél, már kiment az álom a szemedből, annyira elszántan keresed az énidőt, a sokadik oldalt nyitod a böngészőben, és arról olvasol, hogy milyen a jó énidő. Eddig úgy gondoltad, hogy ha sikerül összehoznod pár percet amikor senki nem kér/vár tőled semmit, esetleg negyed órát, amit a magad kedvére töltesz el, tök egyedül, azzal már jó vagy, azzal már megvagy, azzal már beszállhatsz reggel a munkahelyi cigikávé-körbe ha megint az énidő lesz a téma. Micsoda amatőr tempó, micsoda outsider elképzelés, a kezdők tipikus naivitása ez. Szerencsére az internet segít, és megtudhatod, hogy van jó énidő, és van rossz énidő. Mmmm, nem is.

Énidő csak egy van, az igazi, a nagybetűs, az önmagaddal töltött MINŐSÉGI idő, minden más csak önáltatás.

Az, hogy fél év után végre el tudsz jutni fodrászhoz, az nem énidő.

Ha szülői értekezleten beülsz a hátsó sorba és a pad alatt olvasol, az sem.

És az sem, ha az autómosóban ülsz a kocsiban, amíg végigfut az előmosás – aktív hab – öblítés – szárítás, és közben nem gondolsz semmire.

Az énidőhöz gyertyafény kell, illat, festői táj, madárdal, nyári szellőben lengedező hófehér függönyök (fontos, hogy hófehér legyen, mert ha meglátod rajta, hogy valaki beletörölte a maszatos kis kezecskéjét, rögtön kizökkensz a hangulatból, és annyi az énidődnek), nyáron minimum Balaton, de inkább a tenger, télen kandallóban ropogó tűz, hóesés (hány éve nem volt Magyarországon igazi, rendes hóesés?), ősszel színpompás avarszőnyeg, tavasszal kikelet. Az énidőben illik elmélkedni, vagy nem gondolni semmire, megérezni a zent, megélni a pillanatot, kapcsolódni önmagaddal, szemlélni háborgó lelked lecsendesülését.

Hát, nem is tudom…

Szerintem az énidő egy kutya. Egy egygazdás jószág.

Már nem is tudod, hogy került hozzád, egyszer csak melléd csapódott, és azóta ott lebzsel körülötted. Néz rád azokkal a barna kutyaszemekkel, és nem tágít. Egy türelmes, hűséges állat, aki fegyelmezetten kivárja a sorát, és életed végéig kitart melletted. Akkor is ott van veled, amikor épp csak odakaparod a tányérjába a maradékot, és akkor is ott kocog melletted, amikor kutyafuttában viszed el sétálni. Te fésülöd a szőrét, te viszed orvoshoz, te veszel neki tápot, neked kell gondoskodnod róla. És igen, nagy ritkán összejön egy instagram kompatibilis kutyasétáltatós kép is.

Néha megmakrancolja magát, olyankor csak rángatod, vonszolod magad után a pórázon, máskor lobogó fülekkel nyargal elől, húz magával, hogy szinte röpülsz. Van vele gond, és rendszeresen foglalkozni is kell vele, de meghálálja a törődést. És senki nem tud úgy megörülni neked, amikor hazaérsz, mint ő. Néha bosszant. Amikor belegázol a pocsolyákba, vagy amikor vissza kell menni, hogy még egyszer megszagolja azt a fatörzset, amit korábban percekig szimatolt. És van humora is. Reggel felkapja a papucsod és elszalad vele a kert végébe. Onnan nézi vigyorogva, hogy egyensúlyozol lábujjhegyen oda hozzá a harmatos fűben. Emlékszel még, mennyit tanítottad, hogy hallgasson a nevére? Utánaolvastál, hogy kell ezt csinálni, kikérted tapasztaltabb kutyások véleményét, de nagyon nem ment. Aztán belejöttetek mindketten, mostanra elég csak füttyentened, és már ott is van. Néha idegesít, hogy folyton ott van. Csak vár és néz rád úgy, ahogy a kutyák tudnak nézni. Szerinted szemrehányóan néz. Lelkiismeretfurdalást akar kelteni benned. És sikerül is elérnie, hogy nemtörődöm, rossz gazdának érezd magad. Akinek nem való kutya. Egyszerűen nincs rá időd, annyi dolgod van. Próbáltál már megszabadulni tőle, más gazdát keresni neki, de mindig visszajött, hozzád tartozik.

Ha már úgyis ott van, akár szeretheted is. Néha egy kis simogatás, egy kicsivel hosszabb séta, és jóban lesztek, hidd el. Fog ez menni.

 

Transzgenerációs trauma a családban. Hogyan hatnak a nagyszülők, szülők által megélt élmények a gyerekekre és az unokákra? Interjú

Régen megfigyelt jelenség, hogy a traumák képesek „öröklődni” a családban, a következő generációkra is hatást gyakorolva, mintha ők maguk is megélték volna a megrázó eseményeket. Terápiás tapasztalatai alapján most két magyar pszichoanalitikus modellt alkotott arról, hogyan történik ez: a feldolgozatlan és kínzó élmények hatására egy sajátos lélektani közeg alakul ki a családban, amiben a trauma jelenlevő, valós fenyegettséget jelent. Ebbe az atmoszférába belenőnek az utódok, áveszik, majd továbbadják. Bakó Tihamér és Zana Katalin kötete az angol nyelvű kiadás után megjelent magyarul is, Transzgenerációs trauma öröksége, terápiája címmel.

Hogyan adja át a traumát egy generáció a következőnek?

Zana Katalin: – Leegyszerűsítve, ha a traumatizált emberek nem tudják feldolgozni, lezárni a múltat, akkor a traumatikus élmény nem tud megszelídülni, változatlan intezitással hat tovább. A fenyegetettség így állandóvá válik, függetlenül a realitástól. Létrejön egy atmoszféra, amelyben a túlélő nem elmeséli a vele történteket, hanem bevonja a számára feldolgozhatatlan élményekbe a környezetét. A következő generáció ebben nő fel, ezt a sérült, feldolgozatlan valóságot kapja meg, ami tele van félelemmel, szorongással. Ez az élményvilág a saját identitásának is része lesz, hiszen a fogantatásától kezdve befolyásolja személyiségfejlődését. Nem lesz képes saját jogon kialakítani kapcsolatát a külvilággal, mindent a szülők élményvilágán átszűrve érzékel, és a sajátjának éli meg a kiszolgáltatottságot. Ráadásul számára ez a családi atmoszféra lesz a természetes, biztonságot adó közeg, amin kívül bizonytalanul érzi magát, tehát nehezen is lép ki belőle. Ha mégis sikerül kitörni, a leválást bűntudat kíséri, az illető úgy érzi, magára hagyja a családot ebben a súlyos közegben.

Mennyire vannak konkrét emlékek egy ilyen közegben?

Z.K.: – Ez egy szavak nélküli, szimbolizálatlan emlékezés. Az élmények kiszorulnak a verbális kommunikációból, hiszen a traumát átélők nem tudják értelmezni a történteket, így megfogalmazni is nehéz őket. Ahogy távolodunk a generációkon keresztül az eredeti traumától, az utódok még kevesebb konkrétumhoz tudják kötni a félelmet, szorongást, de érzik ezeket. Így idővel adott esetben erősödni is tudnak ezek a traumák, nemcsak csillapodni.

Bakó Tihamér: – Ez az atmoszféra egy terápiás közösségben is megteremtődhet. Ennek egyszer részese voltam. Egy hölgy, aki gyerekként élte meg a holokausztot, és hozzánk járt egy terapeutához, olyan fájdalmat élt meg a foglalkozásokon, amelyet a zárt ajtók mögül is hallottunk, és megéltük a trauma tehetetlen, dermedt állapotát, jelenvalóságként. Félelmet, fájdalmat, magányt mozgósított bennünk, habár csak átmenetileg.

– Miből lehet következtetni a transzgenerációs trauma jelenlétére, vagy a páciensek ezzel tisztában vannak?

B. T.: – Általában nem úgy találkozunk az egykori traumákkal, hogy azt a páciens elmeséli vagy behozza a terápiába. Csak azt látjuk, hogy van egy tünete, aminek nincs igazán oka, vagy ha van ok, túl erős a reakció. Tegyük fel, egy negyvenéves férfi válik. Ez persze fájdalommal jár, de ő túlságosan intenzíven éli ezt meg, öngyilkossági gondolatai vannak, úgy érzi, születésétől fogva hordoz magában valami hatalmas magányt és veszélyérzetet. Ez indokolatlan. Ilyenkor valójában az történik, hogy az illető a válásban végre talál egy okot, amiben megélheti a transzgenerációs traumából fakadó mély fájdalmat, ezt ugyanis egyébként nehéz kapcsolni a realitáshoz. De jel lehet az is, hogy amikor súlyos családi történetekről beszél az illető, nem úgy meséli el, mint aki érintve van a történetben, hanem úgy, mintha nem az övé lenne, nincs vele kapcsolata. Ennek oka, hogy feldolgozatlanul kapta meg, ő sem tud vele mit kezdeni. Szintén egy jel lehet, hogy ezek a történetek megjelennek a páciens álmaiban, fantáziáiban.

B. T.: – Ha nem tudom lezárni, megemészteni a múltat, a tragikus pillanat befagy és állandóvá válik, nem lesz jelenem, se jövőm, összecsúszik minden egybe. Ott vagyok a játszótéren, nem látom egy pillanatra a gyereket, és olyan képek villannak be, amelyeket ez a helyzet hív elő, de nem kapcsolódnak a valósághoz.

– Milyen körülmények között erősödik fel a trauma generációról generációra?

B. T.: – Súlyos traumatizáció esetén egy sajátos atmoszféra, egy úgynevezett „mi-élmény” születik. Ezt az élményt különösen erősíti, ha a traumát egy egész közösség szenvedi el, mint amilyen a holokauszt vagy akár a kitelepítések, hiszen nem csupán az érintettekkel, hanem az egész családdal történik meg, sőt, az egész közösséggel. S amikor például egy harmadik generációs egyén meg akarja teremteni önmagát, ki akar szakadni ebből a közös sorsból, akkor ellenállást válthat ki az előző nemzedékekből, de még önmagából is, ami erős bűntudat formájában jelentkezik. Friss példa erre egy páciens, akinek valaha kitelepítették az értelmiségi nagyszüleit, akik borzalmas helyzetben éltek egy hodályban, elvesztették mindenüket, teljesen megsemmisült az egész világuk, identitásuk. A család abban a tudatban él, hogy ők vesztesek, szerencsétlenek. Az unoka próbál megteremteni egy új világot, egy önálló énállapotot, de maga sem adott erre engedélyt önmagának. Teszi a dolgát, de azzal a magánnyal és félelemmel, amit otthonról hozott, az új világba is behozva ezeket a szorongásokat, megteremtve azokat az üldözőket, akik a családjában még élnek, a házmestert, a lakókat, akik fenyegetik őket. Olyan szülők számára, akik megjárták Auswitzot, a gyereknek van egyfajta „életbentartó”szerepe, a közös lélektani tér megteremtésével a trauma élménye is megoszthatóvá válik. A gyerek ilyen értelemben segíti a túlélést, de ez lesz a küldetése. Ha le akar válni, széteshet a „mi”, és a traumát megélt szülők számára lényegében véve nem marad semmi. Ezt a gyerek is érzi és ezért nem lép. Az egyik csoportunkba járt egy olyan érintett, aki elment külföldre tanulni, és az volt az érzése, hogy a szülei, akik Holocaust-túlélők voltak, ebbe bele fognak halni. Egy éven belül így is lett. Nagyon erős szimbiózis van ebben az állapotban. A terápia fontos része, hogy a páciens akkor tudjon változtatni, amikor már erős, és ezzel visszafelé is tud hatni, a szüleinek támogatást adni abban, hogy ne veszteségként éljék meg a változást, a gyermek szeparációs törekvéseit.

– Mindennek milyen következményei lehetnek még a szorongáson kívül?

B. T.: – Depresszió, öngyilkossági gondolatok, az érzés, hogy értéktelen vagyok. Például a kitelepítés kapcsán, ha a következő generáció magáévá teszi a megalázottság érzését, nem lesz képes megélni, hogy értékes, és messze a tehetsége, lehetőségei alatt teljesít. A különböző, huszadik századi traumákban érintett társadalmi csoportokban folyamatosan ott van a halál, a megsemmisülés gondolata, egyfajta folyamatos készenlét. Ha pedig a környezet közömbös, nem akar hallani az őket ért bántalomról, extrém esetben megkérdőjelezi vagy támogatja a bántalmazást, akkor a traumák még inkább tabuvá válnak, még inkább kiszorulnak a narratívából.

Z. K.: – Sokszor olyan szégyen is jelen van, aminek nem találni az okát. Néha pedig indulatok és agresszió is.

Milyen terápia segíthet egy ilyen helyzetben, amikor esetleg már nincs is konkrét emlék, amivel dolgozni lehet?

Z. K.: – Nyilván ezt nehéz röviden összefoglalni, de lényegében véve az, hogy megpróbáljuk integrálni az elfelejtett, zsigeri szintű élményeket. Nem baj, ha nem tudjuk, konkrétan mi történt, ilyenkor megpróbáljuk együtt elképzelni. Létrehozunk egy új narratívát, amiben már ezeknek a történeteknek is van helye, és elképzelhető velük együtt is egy jövő, egy működőképes élet. De ez hosszú folyamat. Az önmagában még nem elég, ha felismerem, honnan ered a szorongásom, hogy aránytalan az adott helyzetben. De a beazonosítás idővel segít.

B. T.: – A differenciáció során elkezdjük szétválasztani, hogy mi a páciens élménye, és mi a szülő, a nagyszülő élménye. Ha például a gyerekem egy pillanatra eltűnik szemem elől, és erre pánikot érzek, hogy elvitték, abból mi az enyém itt a huszadik, huszonegyedik században. Ez egy szövevény, amit ki kell bogozni. Alapvetően azt segítjük, hogy a páciens egy erősebb én állapotába kerüljön, és akkor ezzel az énnel már meg tudunk küzdeni a sérüléssel. Idővel képes lesz tartalmazni a traumát és a korábbi, sérült ént.

Az egészséges személyiség tulajdonképpen az, hogy van egy narratívám magamról, elindul valahonnan és eljut valahová, és mindennek van benne helye, értelme, egy személyiségfejlődés részeként?

Z. K.: – Igen, fontos a folytonossága, hogy a narrativa ne legyen szakadozott, az élmények integrálhatók legyenek.

– Az elkövetők és a szemtanúk „öröksége” milyen következményekkel jár a következő generációkra?

Z. K.: – Ez kevésbé része ennek a könyvnek, de van ilyen. Volt olyan páciensem, akinek a felmenője között gyilkos volt, és az is egy trauma a leszármazottaknak, hasonlóan nehéz lélektani problémákat tud okozni, mint a bántalmazott felmenőké. A szemtanú örökségével is meg kell küzdeni.

Szinte mindenkinek van valamilyen családi múltja, egyszerre többféle szereppel. Hogyan kellene ezeket feldolgozni, hiszen ma már elég sokat beszélünk a múltról. Ez nem elég, vagy nem jól beszélünk róla?

Z. K.: – Az általunk kidolgozott mélylélektani modell azt írja le, hogyan történik a trauma átadása generációk között az egyének szintjén. A módszertani javaslatok is egyéni terápiákra vonatkoznak. Bár ez már nem a szakterületünk, de a társadalmi szintű feldolgozás is nagyon fontos, mert ezek a transzgenerációs atmoszférák valóban kísértenek minket. Mivel a traumát a társadalom egésze éli át, áldozatként, elkövetőként vagy tanúként, a traumatikus élmény csoportélmény lesz. A transzgenerációs atmoszféra születésével a generációk között is elmosódnak a határok, több generáció élményvilága csúszik össze. Amikor ezek az atmoszférák egy aktuális – családi vagy társadalmi – helyzetben találkoznak, az érintettek nem az adott helyet, hanem a transzgenerációs élmények mentén reagálhatnak egymásra. A reakciók pedig aránytalanok.

Mit tanulhatunk mindebből, mit tehetünk annak érdekében, hogy „letisztítsuk” a magunk mögött hagyott, viharos huszadik századot?

Z. K.: – A társadalomnak az úgynevezett tartalmazó képességét kellene növelni, hogy különböző csoportok eltérő élményei legyenek befogadhatók, minél több narratívának legyen helye, s kialakulhasson egy közös narratíva, amelyben ezek a történetek kapcsolódhatnak egymáshoz. Úgy írtuk meg a kötetet, hogy érthető legyen más szakterületek képviselői, például egy szociológus, egy történész, egy pedagógus, vagy akár a laikus olvasó számára is, ezzel segítve a szélesebb körű felhasználást.

B. T.: – Ha egy társadalom nem dolgozza fel a múltját, az újra és újra felbukkan és hat az aktuális eseményekre A huszadik századot még sokáig fogjuk cipelni.

 

Nyitókép: needpix

Hideg őszibarackleves gyömbérrel, főzés nélkül készül

Ezzel a levessel nem lehet hibázni. Pár perc alatt elkészíthető.

Hozzávalók

1,2 kg őszibarack

2 evőkanál porcukor (vagy ízlés szerint – édesítőszerrel, mézzel is elkészíthető)

1 kisebb citrom leve

1 dl házi gyömbérszirup vagy kb. fél centi friss reszelt gyömbér

2, 5 dl hideg víz

1 dl habtejszín vagy kókusztejszín

Elkészítés

Hámozd meg a barackot, vágd félbe, magozd ki, majd kockázd a gyümölcsöt a turmixgépbe. Adj hozzá cukrot (mézet vagy édesítőszert), facsard bele a citromlevet, ízesítsd friss reszelt gyömbérrel vagy házi gyömbérsziruppal és alaposan mixeld össze.

Add hozzá a tejszínt és a hideg vizet és megint mixeld össze. Kóstold meg, ha cukor vagy citrom kell még bele, pótold – a barack minőségétől függ. A tejszínből épp csak annyira van szükség, hogy kicsit krémessé tegye a levest.

Alaposan lehűtve, friss barackdarabokkal tálald.

Recept, fotó: B. Csánk Györgyi Csak mert szeretem kreatív gasztroblog >>

Életközépi válság, férfiszívvel. Még egy kört mindenkinek! Filmjegyzet

Az  életkor csak egy szám. A midlife crisis, azaz az életközépi válság nem feltétlenül érint mindenkit. A válságot pedig jellemzően váratlan, tragikus esemény(ek)hez kötjük, nem pedig éveink növekvő számához. És sokan nem is válságként élik meg azt a folyamatot, amit az idősödés felé történő „elmozdulás” jelent. A korosodásra – egyre szembeötlőbb jelei által – normatív krízisként tekinthetünk; ezt a sajátos állapotot életünk során többször, minden komolyabb változást hozó életszakaszban (kamaszkor, családalapítás, szülőség stb.) megtapasztalhatjuk. A normatív krízis a változás, a fejlődés velejárója, ám a komoly érzelmi igénybevétel ellenére nem feltétlenül negatív előjelű. Szemben az akcidentális krízissel, amivel egyikünk sem számol szívesen, pedig ezek is bekövetkezhetnek (katasztrófák, veszteségek, betegség, gyász…stb.).

Mind a normatív, mind az akcidentális krízis komoly alkalmazkodást/megküzdést követel, külső beavatkozásra – professzionális segítségre – akkor lehet szükség, amikor komoly nehézséget okoz a feldolgozás, a folyamat elhúzódik, ha az életminőségre, életvezetésre negatív hatást gyakorló „beszűkült” érzelmi állapot állandósulni látszik… Az életközépi válság rokonítható a 12 lépcsős folyamatként leírt kiégés (burnout) szindróma valamely magasabb szintjével is. A kiégés 12 fázisáról ebben a cikkünkben írtunk.

Tény, hogy a férfiakkal, nőkkel szemben sajátos elvárásokat támasztó nyugati kultúra vízválasztóként kezeli a negyedik, ötödik X-et; akit nem foglalkoztat az életkora, még abban is nyomasztó tényként tudatosulhat a külső nyomás által, hogy elkezdett forogni a B-oldal. Ha teret engedünk a nyomásnak, el is hihetjük, hogy a lehetőségeink negyven felett egyre korlátozottabbak, s nyomós okunk van a kapuzárási pánikra… Pedig szerencsés esetben ilyenkor még produktivitásunk teljében vagyunk, ugyanakkor már  komoly élettapasztalat birtokában is, amit az előnyünkre fordíthatunk, és a környezetünk is profitálhat belőle.

Természetes persze, hogy bizonyos életkor felett megfogalmazódnak bennünk értékelésre-összegzésre késztető kérdések: hol tartunk, merre tartunk…? Kár lenne azonban azt hinni, hogy nincs lehetőségünk a korrekcióra, az újratervezésre.

Nem szabad lemondani önmagunkról!

 

A Még egy kört mindenkinek c. dán filmdráma négy középiskolai tanár és jóbarát története. Az életük látszólag rendezett, csak épp kikopott belőlük az ifjonti hév. Egymás társaságában képesek némileg feloldódni, de már rég nem dédelgetnek világmegváltó terveket. A túlélésre rendezkedtek be a mindennapok taposómalmában.

Egyikük születésnapi vacsoráján beszélgetni kezdenek Finn Skårderud norvég pszichiáter, pszichoterapeuta megosztó teóriájáról, miszerint az ember állandó 0,5 ezrelékes véralkoholszinttel képes az optimális életminőségre. Az ennél veleszületetten kevesebb véralkoholszintet alkoholfogyasztással lehet feltornázni a kívánatos szintre. A társaság elhatározza, hogy teszteli az elméletet, kísérletnek vetik alá magukat. Meggyőző érvelésnek tűnik, hogy csupán a tudomány oltárán áldoznak, ha az alkohol hatásait precízen dokumentálják. Szentül hiszik, hogy képesek lesznek kontrollálni magukat. És a véralkoholszintre vonatkozó teória eleinte tényleg működik: sokkal felszabadultabbá, életigenlőbbé válnak. Szakmai teljesítményük javul és a munkatársakkal, a családtagokkal való kapcsolatuk is. De ahogy egyre emelik a „tétet”, vagyis a bevitt alkohol mennyiségét, fokozatosan eljutnak a kontrollvesztettség állapotáig. Végül az alkohol veszi át az irányítást és megkezdi a rombolást…

A film az alkoholizmus csapdáját mutatja be gyors időbeni lefolyással. Másfelől a férfiak szemszögéből érzékelteti az életközépi válságot; látjuk a családapát, akinek az otthonlét az állandó gyerekzsivajt és a gyereknevelésben kimerült feleség társaságát jelenti. Látjuk a másik férjet is, akinek a gyerekei már kamaszok, de a feleségével távoli ismerősként kerülgetik egymást odahaza…a tanítás pedig már rég nem ad számára örömet, lemondott tudományos karrierjéről. Ezek a jelenetek igen életszerűek, jól érzékeltetik a szülőség, házasság kritikus pontjait: a hétköznapok darálójában lassan kikophat az intimitás, eltűnhet a figyelem, végül csak a napi rutinok, megoldandó feladatok maradnak.

Olyan ez, mint egy lassú kínhalál. Minden kiüresedik.

Thomas Vinterberg dán rendező személyes drámája megkerülhetetlen a számos nemzetközi díjat, köztük Oscart is elnyert film kapcsán. A film alapötlete már korábban megszületett a rendezőben, színházi darabot is írt hozzá, de a Még egy kört mindenkinek c. filmet (dán címe Druk, angol címe Another Round) Ida lánya bíztatására forgatta le. A sors kegyetlen fordulata, hogy Ida négy nappal a forgatás megkezdése után az életét vesztette autóbalesetben. Tizenkilenc éves volt. A filmet a lány emlékének szentelték. A jelenetekben feltűnő diákok közül többen Ida osztálytársai voltak… A tragédiát követően Vinterberg átalakította a forgatókönyvet. Csakazértis életigenlő filmet akart:

„Nem csak ivásról kell szólnia, hanem életre ébresztésről”.

A filmbéli négyes egyike az a Mads Mikkelsen (Martin szerepében), aki Vinterberg hasonlóan „ütős” filmjében, A vadászatban a szexuális abúzussal vádolt óvodapedagógust alakította. Mads Mikkelsen kiégett tanárként is igen meggyőző, alakítását több rangos díjjal jutalmazták (Európai Filmdíj, BAFTA-díj, Robert-díj stb.).

A társaság alkoholmámoros „szabadságharca” a Thomas Bo Larsen által alakított testneveléstanár tragédiájával éri el kijózanító mélypontját… 

Aki erre az érzelmi hullámvasútra jegyet vált nézőként, nehezen engedi el a táncos zárójelenetet. Zseniális finálé. Mads Mikkelsen, szimbolikus értelemben, Fodor Ákos frappáns egysorosát táncolja el, mely szerint:

„élni szebb, mint jó”. 

 

Fotók forrása: A film magyar forgalmazója, Vergito Média vertigomedia.hu

 

Hogyan tervezzünk okosotthont? Hogyan okosítható a már meglévő életterünk? Tippek szakértőtől

Néhány évvel ezelőtt az okosotthon még csak álom volt, de mára már széles kör számára elérhető. Akkor tudunk igazán az igényeinknek teljes mértékben megfelelő okosotthont megvalósítani, ha már a tervezés szakaszában, illetve az építkezés kezdetén tudjuk, ez egy okos ház lesz. Mivel a teljesen automatizált otthonok csupán néhány éve jelentek meg, van arra mód, hogy a már meglévő otthonunkat tegyük okossá. A legújabb innovációnak köszönhetően, a folyamat már nem jár bontási munkákkal.

Katona Andrea cikke

Az okosotthon tervezése

Már a tervezés is nagy odafigyelést és szakértelmet igényel. Hazánkban is egyre növekvő érdeklődés kíséri az okosotthon megoldásokat, ami nem csoda, hiszen egy jól működő komplett rendszer nem csupán kényelmes, hanem energiatakarékos is és még a környezetvédelmi szempontoknak is megfelel. Vannak, akik megelégszenek részegységek használatával, érdemes egy a későbbiekben tovább fejleszthető alapot tervezni. A legfontosabb, hogy nekünk mi az igényünk. Legyen konkrét elképzelésünk arról, milyen kényelmi és takarékossági funkciókat szeretnénk, amelyekre valóban szükségünk van, hiszen az egyes eszközök mind külön infrastrukturális hátteret igényelnek.

Például, ha okosredőnyt szeretnénk akkor már az elektromos hálózat tervezésekor, illetve kialakításakor gondoskodnunk kell róla, hogy az ablaknyílások megfelelő pontjánál létre legyenek hozva a megfelelő kiállások, amelyhez az árnyékolót és az érzékelőket csatlakoztatni lehet.
Okosotthon szakértő bevonásával rengeteg pénzt és kényelmetlenséget spórolhatunk meg. A kiépítés befejezése után utólag létrehozott funkciók minden esetben többe kerülnek, mint az eredetileg beépítettek. Gazdaságosabb a gondos tervezés.

Ahhoz, hogy valóban kényelmesen használjuk az okosotthonunk nyújtotta előnyöket, elengedhetetlen némi alapismeret megszerzése. Ha szakértő bevonásával végezzük a tervezést, akkor ez nem kell, hogy magas szintű legyen, de mindenképpen előny, ha minél nagyobb rálátást szerzünk a témára, hiszen az építőipar egyik legdinamikusabban fejlódó ágazatáról van szó. Folyamatosak a fejlesztések, újdonságok. Persze egy a biztonságunkat segítő okoskamera elhelyezése nem igényel komoly előkészületeket.

Ahhoz, hogy egy valóban jövőálló okosotthont tervezzünk és hozzunk létre, tisztában kell lennünk a lehetőségeinkkel. Sokan hiszik azt tévesen, hogy az okosotthon csupán egy applikációkkal irányított rendszer, pedig ideális esetben egy komplett okosotthon rendszert egy felületről tudunk irányítani. Képes hangutasításokat fogadni, de még jobb, ha a beállításaink alapján dolgozik, automatikusan beállítva a hűtést, fűtést, világítást, szellőztetést, az árnyékolókat a kényelmi és a takarékossági szempontokat szem előtt tartva.

Már a tervezéskor érdemes a rendszer egészét tekinteni, képzeljük el úgy az otthonunkat, mint intelligens részegységek összességét, melyek nem csupán külön-külön működőképesek, hanem egységként szolgálják a kényelmünket. Ha automata garázskapuval rendelkezünk és a redőnyöket elektromos rendszer működteti, attól a lakásunkat még nem nevezhetjük okosotthonnak, csupán néhány okos funkcióval rendelkezőnek.

Komplex rendszer például az, ha a ház felismeri, hogy hazaérünk: a garázskapu automatikusan kinyit, a világítás felkapcsol, a riasztó kikapcsol, a bejárati ajtó kinyit, a termosztát átáll a beállításaink szerinti hőmérsékletre és minden más is igazodik a tényhez, hazaértünk. Minden a mi kényelmünk szerint zajlik és ehhez nem kell applikációkban keresgélni. Így működik egy összetett rendszer.

Okosotthon létrehozásával luxusszintű funkciók érhetők el, de ezek ma már megfizethető alternatívák. Az már biztos, hogy néhány éven belül az okosotthon alapvető kívánalom lesz és elvárás, hogy új ház építésekor legalább egy bővíthető alaprendszer kerüljön kiépítésre. Ezzel már megtettük az első és legfontosabb lépést, megteremtettük a továbbfejlesztés lehetőségét.

A megfelelő rendszer kiválasztása a legfontosabb

A rendszer kiválasztásakor a legtöbben nagy és ismert gyártó mellett teszik le a voksukat, így az Apple-t vagy a Google Home-t választják, de ez csak akkor bizonyul megfelelő döntésnek hosszú távon, ha zárt rendszerben gondolkodunk. Ezek a rendszerek remekül használhatók, de nem biztos, hogy a későbbiekben új elemekkel vagy részegységekkel bővíthetők, ami még az egész rendszer cseréjét is szükségessé teheti. Jó megoldás lehet például a Grenton Smart Home nyitott rendszere, ami folyamatosan fejleszthető, bővíthető, egyfajta tolmácsként működve, amely régebben nem volt megvalósítható, mert az eszközök nem tudtak kommunikálni egymással. Óriási előnye még a nyitott rendszernek, hogy kimagasló jövőállóságot biztosít, garantálva, hogy évek múlva is lesz lehetőségünk aktuális termékekkel és funkciókkal bővíteni az otthonunkat. Egy zárt rendszer ezt nem tenné lehetővé.

A leghasználhatóbb alaprendszer mellett fontos eldönteni, hogy vezetékes vagy vezeték nélküli rendszerre szeretnénk felépíteni az ingatlant. Ha a vezetékes megoldás mellett tesszük le a voksunkat, akkor már a tervezéskor határozni kell a kábelcsatornák, szerelődobozok és a szükséges kiegészítők elhelyezéséről. Egy már kész lakóház esetén a vezeték nélküli megoldás lehet a legjobb választás, de ha a házunk a még a tervezés szakaszában van, mindenképpen jobb a döntés a vezetékes megoldás.

Ebben az esetben:

  • stabilabb lesz a kapcsolat
  • folyamatosabb az adatok áramlása
  • garantáltan megmarad a jel
  • elkerülhetjük a folyamatos karbantartást, elemcseréket
  • nem kell hetente foglalkozni a rendszer valamelyik részével

Ha építkezünk, akkor a tervezés során már figyelembe veszünk minden kapcsolódó igényt, de ha felújításról van szó, akkor a már meglévő falakhoz kell igazítanunk a háttérendszert. Új ház esetében hosszú idő telik a megvalósulásig, így sokkal több időnk van átgondolni, mi is az, amit valójában szeretnénk és ki is használnánk. Felújításkor elég gyorsan történnek az események, kevés az idő átgondolni a lehetőségeinket, ezért javasolt szakember véleményét kérni.

A szakértő a következőt javasolja azok számára, akik nem tudnak nagyobb összeget erre a célra fordítani:

– Valószínűleg sokan vannak, akik szeretnének mindentudó okosotthonban élni, de a sok más egyéb költség mellett nem tudnak egy teljes rendszerre költeni. Ebben az esetben érdemes a tervezésnél legalább egy Smarthome Ready titulust megszerezni az ingatlanunk számára. Ez a gyakorlatban egy minimális extra költséget jelentő előkábelezést jelent, amely felkészíti az otthonunkat arra, hogy később akár részegységenként haladva beépíthessük a különféle alkotóelemeket. Nyitott rendszerrel és alapos kábelezéssel nem hibázhatunk nagyot. Ha a falban elhelyezésre kerülnek a kábelcsatornák és a kábelek, a szerelődobozok, emellett minden fontos helyen elérhető az elektromos hálózat, akkor folyamatosan bővíthető rendszerrel fokozatosan kiépíthetők az okosotthon funkciók.

 

A nyitóképen megjelenő termék: Xiaomi Aqara G2H Camera Hub IP 1080p

 

Többet ér a szavaknál: éltető ölelés, avagy az érintés ereje

Az érintés a párkapcsolat „barométere”, minőségi, mennyiségi változása jó jelzője lehet a kapcsolatbeli eseményeknek. Számos kutatás szól arról, mekkora szerepe van az érintésnek az ember életében és milyen erős hatást gyakorol az érzelmeinkre, ezért terápiás eszközként is alkalmazható. Tudatos használata óriási többletet ad a kapcsolatnak.

– Másodszorra találkoztunk akkor. Túl voltunk egy nehéz beszélgetésen, a szüleimmel egyidős, és valljuk be, ez külsőre is látszik rajta, ami azért nem könnyű helyzet, ráadásul nagyrészt külföldön él, alig van itthon, engem meg a munkám ideköt. Egyszóval nem tartottam jó ötletnek ezt az egészet, az életünk minősége is egészen másnak tűnt akkor, úgy éreztem, nem tudnánk teljes valónkkal kapcsolódni egymáshoz. De nagyon jó volt vele beszélgetni, lődörögni. Hazavitt kocsival, ültem mellette és néztem az arcát oldalról. Óvatosan rátettem a kezem és megsimogattam. A világ legtermészetesebb érzése volt, annyira jólesett a tenyeremnek, simogatni az arcát és a haját, meglepődtem, úgy éreztem, ezt most nem akarom abbahagyni, minden mindegy, ezzel az emberrel valami összeköt nagyon. Egy pillanat alatt eldőlt bennem, hogy ebből kapcsolat lesz – mesél Eszter a szerelméről, és hozzáteszi: nem mindig volt ez ilyen természetes elsőre egy fiúval, ezért úgy gondolta, ennek óriási értéke van, s talán szerelem kérdésében nagyobb hitelt adhat a kezének, mint a szemének. A férfi pedig akkor, a kocsiban azt mondta neki: eddig idegesítette, ha egy nő a hajába túrt, de ha ő teszi, az teljesen más érzés.

– Akkor szakítófélben voltunk a férjemmel – meséli Kata. – Nagyon szeretjük egymást, de az az élethelyzet feloldhatatlannak tűnt, iszonyatos viharok dúltak, nagyon bántottuk egymást, és eldöntöttük, hogy vége, ezt nem lehet folytatni tovább. Amikor pár nap múlva összetalálkoztunk, önkéntelenül összeölelkeztünk, mert hát, rég láttuk a másikat. Akkor már egy ideje hozzászoktam a gondolathoz, hagytuk egymást főni ebben, hogy vége, és hirtelen megcsapott a hiánya, azt éreztem, istenem, pont összeillik a testünk, amikor megölel, az állam pont oda, a kulcscsontjához, a homlokom a vállára, ez addig fel sem tűnt, olyan volt, mintha hazaértem volna. Azt gondoltam, akármi is lesz, néha szükségem van az ölelésére, amíg új életet kezdek. Megbeszéltük, hogy csak úgy tudunk elválni és tovább lépni, ha néha együtt vagyunk közben. Nem is tudom, nagyon fiatalok voltunk és zaklatottak ahhoz, hogy ezen halálra röhögjük magunkat, ilyen válás valószínűleg nem létezik – fejezi be a történetet nevetve Kata, aki azóta is együtt van a férjével, megoldották a konfliktusaikat.

– Amikor az első randink volt, végig azt vártam, hogy végre az a sok rohadt pohár meg tányér elkerüljön kettőnk közül és hozzá érhessek. A neten ismerkedtünk meg, de olyan természetes volt, hogy ott van és velem van, már az elején a nyakamba ugrott, nagyon szerettem a csacsogását és a gondolatait. Minden szabályt felrúgtunk, nem érdekelt, mi lesz éjszaka, de azt tudtam, hogy szeretnék teljes testfelülettel hozzáérni – mesél Péter. – Két-két gyereket hoztunk ebbe a kapcsolatba, sokáig csak heti egy éjszakát töltöttünk együtt, de mindig egymáshoz érve, egymást ölelve aludtunk, folyamatosan bizergáltuk egymást valamilyen szinten. Nem szerettem, ha kimozdult ebből, visszahúztam akkor is, ha emiatt nem aludtunk jól egész éjjel.

Számos kutatás szól arról, mekkora szerepe van az érintésnek az ember életében és milyen erős hatást gyakorol az érzelmeinkre, ezért terápiás eszközként is alkalmazható.

– A bőrünk a legközvetlenebb kommunikációra alkalmas szervünk, rengeteg idegvégződéssel – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, a Magyar Családterápiás Egyesület Etikai Bizottságának elnöke, egyetemi oktató. – Az érintés olyan intenzitású élményt ad, ami máshogy nem is pótolható, a legközvetlenebb lehetőség két ember találkozására. Javasolni is szoktuk, hogyha egy pár tagjai között fokozott feszültség van, öleljék meg egymást, amikor lehetőséget éreznek rá, mert ez minden dumánál és beszélgetésnél, gesztusnál és odafordulásnál többet ér.

Az érintés a legjobb lehetőség akkor is, ha meg akarunk nyugtatni valakit. A csecsemőkori érintéseknek pedig óriási szerepe van a kötődés kialakulásában, ez az alapja az egyén életében minden későbbi kapcsolatnak.

– Amibe belenövünk, az lesz számunkra a természetes. Vannak nagyon bújós, simogatós családok, amelynek tagjai gyakran megölelik egymást, spontán egymáshoz érnek, mások tartózkodóbbak. Gyerekkorunkban alakul ki bennünk egy természetes igény az érintésre. Ha két hasonló igényű ember lesz szerelmes, az nagyon jól tud működni, de az is nagyon izgalmas, amikor teljesen eltérnek az igényeik, és ezzel együtt szeretnek egymásba – mondja a családterapeuta.

A szakértő szerint mindig van egy szimbiotikus időszaka egy kapcsolatnak, amikor fokozottan jellemző a szerelmesekre, hogy keresik egymás közelségét. Mindkét félnek nagyobb igénye van az érintésre, de később természetesen elkezdenek egy kicsit távolodni egymástól. Ezt sokan úgy fogalmazzák meg, hogy elmúlt a szerelem és átvette a helyét a szeretet.

– Ez a folyamat teljesen normális, a két ember a kapcsolat elején lélektani értelemben eggyé válik, és azután újra ketté kell válnia ahhoz, hogy gyereket tudjanak vállalni, felelősséget. Ilyenkor egy kicsit elkezdünk újra magunkra ismerni, képviselni az érdekeinket, innentől kezdve újra két ember lép kapcsolatba, szövetségre. Ez a távolodás fizikai és érzelmi szinten is megtörténik, fokozatosan és szinkronban, ez analóg azzal, ahogy az anyjáról leválik a gyerek. Az elején ők is egyek, egy csodálatos összeolvadás történik, aztán el kell távolodni, ez szükségszerű – szögezi le Kozma-Vízkeleti Dániel.

Virginia Satir családterapeuta szerint naponta négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, tizenkettő a fejlődéshez, mások szerint napi tizenhét érintésre van szüksége az embernek, de igazából nem a számok adják a lényeget.

– Az fiziológiailag kimutatható, hogyha naponta néhány percen keresztül érintkezünk azokkal, akik számunkra fontosak, legyen az a párunk, a gyerekünk, a szüleink, akkor az immunrendszerünk dupla intenzitással működik. Az ehhez szükséges mennyiség egyéni jellemző, a baj ott kezdődik, ha hirtelen következik be változás egy párkapcsolatban, vagy ha kevesebb érintést, kisebb intimitást kap valaki, mint amennyit igényel. Ilyenkor ezt meg kell mondani – állítja a szakértő.

Nehéz őszintén és nyíltan beszélni, sokan ilyenkor játszmázni kezdenek, féltékenykedni, indulattal reagálni, de ezek segítségével nem jön meg a másik kedve az öleléshez, inkább eltávolítjuk őt önmagunktól. Ha igényünk van rá, kezdeményezzük mi az érintkezést, vagy fejezzük ki az érzéseinket.

– Egy alkalommal volt nálam egy házaspár, amelynek az egyik tagja éppen az intimitást hiányolta, és megkérdeztem, hogyan adta ezt a másik tudtára. Azt válaszolta, telerakta a lakásukat a közös fényképeikkel – meséli Kozma-Vízkeleti Dániel. – Hát, ember legyen a talpán, aki kitalálja ebből a több ölelgetés igényét. Általános hiedelem, hogyha szólni kell, az régen rossz, az érintés igényének magától kéne jönnie. Ez nem igaz, különbözőek vagyunk. Valójában nem vesz el az ölelés, a simogatás erejéből az, ha jelezzük ezt az igényt a másik felé. Az jelent problémát, ha a másik nem szívesen teszi meg ezt értünk. Kevésbé romantikus ugyan, hogy anyus, ölelj már meg, mintha magától oda illeg-billeg az asszony és lágyan körénk fonódik, de a célozgatás, az utalgatás, a kerülőutas kommunikáció biztosan nem segít.

 

Karriertervező. Önismereti határidőnapló az örömteli munkához. Kiadványismertető

Karriertervező címmel egy különleges kiadvány látott napvilágot a Partvonal Kiadó gondozásában. Szerzője Kamenyiczki Nóra, akinek ez a második könyve, mellyel az Élettervező c. kiadvány után jelentkezett. A Karriertervező voltaképpen egy önismereti napló, és azokat szólítja meg, akik tudatosabban szeretnének foglalkozni a karrierjükkel. Sorvezetőt kínál azokhoz az önismereti kérdésekhez, amiket időről időre érdemes végiggondolni a karrierünkkel kapcsolatban. Hasznos lehet azok számára, akik most indulnak el a választott pályájukon, akik karrierváltáson gondolkodnak, de azok számára is hasznos gyűjtemény, akik karriertanácsadással, coachinggal foglalkoznak, mivel a gyakorlatok az egyéni tanácsadásokba, tréningekbe is átültethetők. A naplóforma megengedi, hogy az olvasó íróvá is váljon: a válaszaival kézzel foghatóvá válik, miben fejlődött, milyen sikereket ért el és milyen további irányokban érdemes gondolkodnia a jövőben.

Mint a kiadvány fülszövegében olvasható:

„a pályaválasztás az egyik legfontosabb döntéshelyzet az életünk során, ami az egész életünkre kihat. A fontossága mellett a nehézségét az okozza, hogy döntések sorozatáról van szó: a karrierünk folyamatosan velünk együtt változik, és rugalmasan magunkra kell szabnunk, hiszen érdeklődésünk, valamint a képességeink is folyamatosan fejlődnek. A pályánkon történő előrehaladás nem egyenlő a karrierépítéssel, ez utóbbi ugyanis tudatosságot és folyamatos önreflexiót igényel”.

 

Mire számíthatnak azok, akik beszerzik ezt a szép kivitelezésű kiadványt? Először is a kötet nem tűnik naplónak, inkább könyvnek, keményborítóval ellátott. Ugyanakkor nemcsak hasznos információkkal szolgál, de sok-sok különböző feladatot is ad, így, ha komolyan vesszük ezeket, elég mélyre juthatunk az önreflexióban és a karrierrel, munkavégzéssel, önmegvalósítással kapcsolatos igényeink feltárásában, motivációink feltérképezésében és mindezek rendszerezésében. Ez a kötet, a jegyzetoldalaknak, feladatoknak, gyakorlatoknak köszönhetően hosszú hónapokra lehet a társunk, semmiképpen sem gyorsan átlapozható, egyestés olvasmány.

Pályaválasztáshoz, pályamódosításhoz jó támpontokat adhat önmagunkhoz, és az előttünk álló lehetőségek számbavételéhez is. 

Néhány oldalt lefotóztunk, hogy érzékeltessük, milyen jellegű gyakorlatokat tartogat a Karriertervező. Akik szeretnek kézzel írni vagy naplót vezetni, ezt a kiadványt ezért is szeretni fogják.

A kitöltések révén, a gyakorlatok elvégzése és a jegyzetek által válik személyessé ez a kötet, és a naplóhoz hasonlóan bizalmas információkkal lesz tele. 

Izgalmas lesz időnként leemelni majd a könyvespolcról, újra és újra elolvasni, elemezni, esetleg újraértékelni a leírtakat, és a napló által is ránézni, mire jutottunk a megvalósítás során.

A 224 oldalas kiadvány szép ajándék lehet azoknak, akik most kezdik a pályájukat, a karrierépítést. Bármely későbbi életszakaszban is meglephetjük vele a szeretteinket, sőt, magunkat is, hiszen mindig érdemes időt és energiát szánni annak a feltérképezésére, hogy hol tartunk a kiteljesedésben, az önmegvalósításban… A nagy alapossággal összeállított, sokoldalú Karriertervező újratervezéshez, újrakezdéshez is hasznos segédlet lehet.

 

A kiadvány beszerezhető a könyvesboltokban, online is rendelhető >>

 

 

Bölcsőde: igen, vagy nem? Pár fogódzkodó, ami segíthet a döntésben

Sokunk fejében megfordul a kérdés a gyerekvállalás kapcsán, akár a tervezgetés időszakában, akár már a konkrét események kapuján – meddig leszek otthon? Mi az ideális időpont a munkába való visszatérésre, és ezzel együtt – mikortól a legjobb, ha közösségbe adom a gyermekemet? 

Az a nagy igazság, hogy nincs egy kőbe vésett fordulópont a gyerek életében, amit javasolhatunk, hogy amint ezt kipipáltuk mehet a menet. Ez a pont minden család életében máskor jön el. 

Magyarországon bevett (és szinte egyedülálló) gyakorlat, hogy a gyermek 3 éves koráig otthon marad az édesanya, és az óvódáskor elkezdésekor (testvérek érkezésekor ugye ez a szám nőhet is) tér vissza a munkahelyére. 

De miért alakult ez így? Nézzünk csak pár évtizedet hátra: az ok igazából az 1950-es évek demográfiai robbanásában keresendő. Túl sok potenciális munkaerő született kevesebb munkahelyre, így elkezdték támogatni a kisgyermekes édesanyák otthon maradását (a gyes-t 1967-ben vezették be, előtte nem volt ilyen formában családtámogatás). Tehát semmilyen fejlődéslélektani szempont nem volt figyelembe véve a döntés kapcsán. 

Kutatások bizonyítják, hogy kötődés és kiegyensúlyozottság szempontjából nincs különbség azok között a gyerekek között, akik 6 hónaposan kerültek intézménybe, illetve azok között, akik 3 évesen (a külföldi gyakorlat szinte mindenhol korábbra datálja a gyermekek intézménybe kerülését – több országban erre már 3 hónapos korban lehetőség van), HA az édesanya kellően válaszkész az együtt töltött időben (és még ott sem kell a kardunkba dőlni, ha ez néha nem sikerül, hiszen jó esetben nem csak mi gondozzuk azt a gyermeket), és az együtt töltött idő valóban minőséginek tekinthető. 

Mégis, nagyon kihangosodik az édesanyák kommunikációjából a bűntudat – rosszat teszek-e azzal, ha bölcsődébe adom a gyermekem? Ha a fenti adatokat nézzük, egyértelmű válasz lenne a nem. De itt jön képbe a családi dinamika válaszul: mindenki akkor adja be gyermekét az intezménybe, amikor az SZÁMUKRA a legjobb. Ha valaki csupa bűntudattal, külső nyomásra (egy ideális helyzetben, amikor van választás) dönt a bölcsi mellett, az meg is határozhatja negatív irányba az egész dinamikát, és döcögősebbé teheti nem csak a beszokást, de akár a mindennapokat is. De ugyanez vonatkozik arra is, ha valaki otthon marad a gyermek 3 éves koráig, miközben szenved. Nagyon fontos, hogyha valaki szeretne otthon maradni a gyermeke óvodás, akár kisiskolás koráig, az is ugyanolyan jó, mintha valaki visszatér a munkahelyére a 6 hónapos babája mellől.

A kulcs az, hogy rendben legyünk a saját döntésünkkel, hitelesek legyünk, olyan döntést hozzunk, amibe szívvel-lélekkel bele tudunk állni, különben könnyen ott találhatjuk magunkat a bűntudat hálójában. 

A legnehezebb, ha nincs választásunk, ha rajtunk kívülálló körülmények miatt hozunk meg egy döntést. Ilyenkor muszáj lenne megpróbálni ránézni annak is a pozitív oldalára, ami által máris nagyobb egyensúlyban érezhetjük magunkat. 

Érdemes tudnunk, bárhogyan is döntünk, az elválás a gyermekünktől nehéz lesz, egy krízis (normatív krízisnek nevezi a pszichológia, azokat a fordulópontokat az életünkben, amik mindenképpen bekövetkeznek), de ez mindenki számára az, viszont a megtörténte után lehetőségünk van egy a mi, és családunk számára megfelelőbb új rendszerbe rendeződni.

És végezetül pár fogódzkodó, ami segíthet a döntésben: 

  • Az igények letisztázása, mindenkié (érdemes lehet ránézni a hozott mintákra, ki mit tart ideálisnak, kinek mire van szüksége)
  • Az ok kihangosítása – több szabadidő, a gyermek szocializációja, munkába való visszatérés stb.
  • Lehetőségek átgondolása 
  • Tapasztalatgyűjtés (akár ismerőstől kérdezősködni, ellátogatni egy intézménybe, stb)

És a legfontosabb – rugalmasnak maradni. Hiszek abban, hogy az édesanyák, és az édesapák kompetensek, és látják, hogyha elindulnak egy úton, onnan merre kell venniük az irányt – tartani előre tovább, esetleg venni egy kanyart, ahhoz, hogy az mindenki számára elég jó legyen. Hiszen nem kell több: csak elég jól csinálni. 

 

Nyitókép: Tatiana Syrikova/Pexels

Szorongunk, tehát vagyunk. Mit tehetünk mentális jól-létünk érdekében?

A szorongásos zavarok a leggyakrabban előforduló mentális zavarok. Ennek ellenére jellemző, hogy rejtve maradnak, gyakoriak a kezeletlen kórképek. A szorongásos zavarok komoly életminőség-romlást „eredményeznek”, megnyilvánulási formái sokfélék, ide sorolható a pánikroham, a pánikzavar, a különböző fóbiák és a generalizált szorongásos zavar mint összetettebb kórkép. Jellemzőek lehetnek a testi tünetek is, nem ritka ezért, hogy az érintettek hosszadalmas és felesleges orvosi kivizsgálások során esnek át. Nehezen hiszik el, hogy nem a testük beteg, hogy a problémáik lelki eredetűek.

Mit tehetünk magunkért saját hatáskörben?

Szorongásoldó szerek helyett – amennyire csak lehetséges – válasszuk a fizikai aktivitást! Már az is sokat számít, ha napi 10 ezer lépést megteszünk…lehetőleg csendes, nyugodt helyen, a legjobb, ha a természetben.

Kerüljük azoknak az embereknek a társaságát – amennyire csak lehetséges –, akik hozzáállásukkal, viselkedésükkel újabb és újabb szorongáscsírákat ültetnek el bennünk, a „kifejlett példányokat” pedig „szorgalmasan” ápolgatják. Rengeteg mérgező hatás embertársaink felől érkezik.

Vizsgáljuk felül időről időre a közösségi médiában folytatott tevékenységünket, és figyeljünk arra tudatosan, milyen negatív hatások érkeznek az online térből: min húzzuk fel magunkat, mi  vált ki bennünk „megmagyarázhatatlan” feszültséget? Próbáljuk ezeket a hatásokat tudatos magatartással kiiktatni vagy legalább mérsékelni. 

Vegyük körül magunkat növényekkel! A növénygondozás aktív meditáció. A növények energiát adnak, képesek közömbösíteni a negatív érzelmeket azáltal, hogy feladatot adnak és gyönyörködhetünk bennük! A szépség látványa jutalomforrás, örömmel tölt el. 

Ha tehetjük, tartsunk háziállatot! Felelősségteljes vállalás, a döntés meghozatala előtt alaposan mérlegelni kell, de az állatok nemcsak állandó készenlétet, terheket és kötelezettséget jelentenek. Rengeteg pozitív energiát kapunk tőlük, tiszta érzelmeket szabadítanak fel azáltal, hogy a közelünkben vannak és gondoskodhatunk róluk. Szeretetük, ragaszkodásuk gyógyító erejű.

Tanuljunk töltekezni! Ha furcsán is hangzik, ez nem mindenkinek megy magától értetődően! Sokan csak pörgetik a napokat, rutinok, automatizmusok által. Ez fásultsághoz vezet, csökken az örömképességünk. Tennünk kell azért, hogy megmaradjon az örömre való fogékonyságunk a nehézségek, a kötelező feladatok ellenére is. Minden nap próbáljunk töltekezésre időt szakítani! Számtalan módon töltekezhetünk. Általános szabály: olyan tevékenységet válasszunk, ami jó érzéssel tölt el és nem károsítja az egészségünket.

Természetes, ha olykor ránk tör az az érzés, hogy nagyon elfáradtunk, és elegünk van mindenből. Ilyenkor, a mélypontokon a negatív érzéseken keresztül is képesek vagyunk erőt felszabadítani. Ha a helyzet, amiben vagyunk, kilátástalannak tűnik, és nincs reményünk a változásra, a legkézenfekvőbb, ha magunkkal kezdünk dolgozni. Ki kell tűzni egy célt, ami lehet testformálás, egészséges étkezés, új szokások, új sporttevékenység, tanulás, komolyabb elmélyülés egy témában, különböző szellemi és kreatív időtöltések. Ezek lekötik a figyelmet, egyben töltőerőt adnak.

Ha a lélekről van szó, a testtel (is) érdemes dolgozni! Egyrészt mert a gyakran emlegetett belső önismereti munka bizonyos értelemben nehezebb (szakembert igényel), és sokak számára kevéssé megfogható. Ha a testünk jól működik, ha elégedettek vagyunk a fizikai állapotunkkal, az a mentális állapotunkra is kedvezően hat. Ép testben, ép lélek…

Ne halogassunk! Találjunk ki saját „javítóprogramot” és kezdjünk a megvalósításába. 

***

A meglett ember drága ideje

Számolgattam, hogy hány éves is vagyok, és kiderült, hogy többé-kevésbé ugyanannyi időm van hátra, mint amennyit eleddig éltem. Sokkal több a múltam, mint a jövőm. Úgy jártam, mint a kisfiú, aki nyert egy zacskó cukorkát, és közömbösen elszopogatta az első szemeket, de aztán észrevéve, hogy már alig maradt néhány, megrágja a belsejét.

Nincs már időm arra, hogy a középszerrel bíbelődjek. Nem akarok olyan meetingekre járni, ahol lángra lobbant egók masíroznak. Felzaklatnak az irigykedők, akik éppen azokat próbálják meg tönkretenni, akiket a legjobban csodálnak, amikor megkívánják a helyüket, a talentumukat és a szerencséjüket. Nincs időm már a parttalan eszmecserékre, arra, hogy olyan idegenek apró-cseprő gondjairól fecsegjek, akik nem részei az életemnek. Nincs már időm, hogy toleráljam azoknak az embereknek a neheztelését, akiknek – biológiai koruk dacára – nem nőtt be a fejük lágya. Utálok konfrontálódni olyan ősellenségekkel, akik a méltán nevezetes kórusvezéri poszton marakodnak. Az emberek nem beszélnek a fontos dolgokról, csak címkét sütnek mindenre. Túlságosan is fogytán vagyok az időnek ahhoz, hogy ne a dolgok velejéről beszéljek, én a lényegre török – a lelkemnek sürgős dolga van.

Már nem maradt a zacskóban sok cukor, emberi, nagyon emberi lények közelében élnék inkább, ha lehetne, akik tudnak nevetni a saját botlásaikon, nem bűvölik el őket a sikerek, akik nem érzik magukat kiválasztottnak idő előtt, akik nem futnak el a saját halandóságuk elől. Valahogy az igazi dolgok és emberek közelébe kell férkőzni, a lényeg teszi az életet olyanná, hogy megérje élni. És nekem a lényeg pont elég.

Írta: Mário de Andrade. Fordította: Mohácsi Árpád költő, műfordító

Feliratozott képek innét: szepitokmagazin.hu

Mesél az erdő. Online térképen elérhető hangkönyvtár a világ erdeiről

Milyen hangjuk van az erdőknek? Mennyire lehet érzékelni a különböző növénytársulások, az állatok vagy akár a napszakok hangzását a világ erdeiben? A folyamatosan bővülő hangkönyvtár megadja a választ. Létrejött egy világméretű hangkönyvtár, az ötlet két brit anyuka fejéből pattant ki.

A világtérkép létrehozói erdőfesztiválok szervezésével foglalkoznak, és a világjárvány miatti korlátozások ideje alatt azon gondolkodtak, hogyan csábíthatnák az erdőbe az embereket világszerte, miközben egy közösséget is teremtenek. Így született meg a hangkönyvtár, ahová bárki feltöltheti az erdő hangjait, illetve meg is hallgathatja mások felvételeit. Így például az Arab Emírségekben a helyi madarak és a tenger neszeit, Finnországban a fenyőfák zúgását, Norvégiában egy kis vízesést, Indonéziában egzotikus állatok hangját, Brazíliában a Jaguari folyót egy bogárka ciripelésével vagy Kanadában a vörösfarkú sólyom hangjait.

Nekem különösen egy Alaszkában készült hajnali felvétel tetszett, amelyen a madarak is csiripelnek, miközben egy hód is mozog a vízben, így a víz csobogását is hallani. Ghánában pedig a zivatart érdemes meghallgatni egy esőerdőben, ahogyan erősödik.

Az oldalt a brit Wild Rumpus indította, a két anyuka valaha, tíz évvel ezelőtt úgy érezte, jobb a természetben megismertetni a gyerekeket a művészetekkel, mint a múzeumokban. Így jött létre többek között a Timber Fesztivál egy rekultivált területen, egy erdőben, ahol a természet és a művészetek szeretete egybekapcsolódhat. Mikor a korlátozások miatt elmaradt a rendezvény, nem akarták elveszíteni a kapcsolatot az általuk már létrehozott közösséggel, szerették volna továbbra is bíztatni őket a természetben való időtöltésre, sőt, kitágítani ezt a mozgalmat az egész világra. Így jött létre az oldal. A hangfelvételek mellé kép is jár, sajnos csak kevés helyen van leírás arról, pontosan mit is hallunk. De az erdő hangjai, a madarak csicsergése, a víz csörgedezése egyrészt tényleg segíti a relaxálást, másrészt valóban arra csábít, hogy kimenjünk az erdőbe: Magyarországon már több felvétel is készült, Balatonon, Budapest környékén és Noszvajon. A szervezők később zeneszerzőket fognak felkérni arra, hogy a felvételeket ihletforrásként használják, a műveket pedig a jövő évi fesztiválon fogják bemutatni.

Itt található a hangtérkép: timberfestival.org.uk/soundsoftheforest-soundmap

Nyitókép: Felix Mittermeier, Pexels

Mákos-ribizlis bögrés süti

Villámgyorsan kikeverhető, a ribizli és a mák remek párosítás.

Hozzávalók

(0,33-as natúr joghurtos tégelyt használtam a méricskéléshez)

1 bögre mák

1 bögre liszt

1 bögre joghurt

1 bögre ribizli

1/2 bögre cukor (lehet több is)

1/4 bögre étolaj

1 citrom reszelt héja

1 tk fahéj

1/2 csomag sütőpor

1 tk. szódabikarbóna

1 csipet só

Elkészítés

Mindent egy nagy tálba mértem a ribizli kivételével. Összekevertem, végül a ribizlit is beleborítottam és óvatosan egyenletesen elvegyítettem a tésztában.

A sütőt 170 fokra előmelegítettem.

Egy közepes tepsit kibéleltem sütőpapírral, a masszát a tepsibe borítottam.

A tetejére szórtam kevés ribizlit, majd 35-40 perc alatt készre sütöttem légkeverő funkción. Tűpróba ajánlott.

Meggyes változatban is elkészíthető

Recept itt >>

 

Ajánló

Málnafagyi fagylaltgép nélkül

A receptet a blogomon találod >>