Lájkokkal (vissza)élők
Sokszor rácsodálkozom, milyen könnyű az embereket megetetni, az orruknál fogva vezetni, irányítani, manipulálni, s ebből egyesek – nem kevesen – milyen szépen megélnek.
Fogadni mernék, hogy tíz olvasóból legalább kilenc most azt gondolja, ő nem ilyen. Hisz felszínnel elvarázsolni, koncokkal jóllakatni és irányítani csak azokat lehet, akik nem keresnek mélyebb összefüggéseket. Gondolkodásuk primer ösztönök és vágyak által vezérelt, elveik pedig – ha egyáltalán vannak – nélkülözik az igazságosságot, a méltányosságot. Magyarul egyszerűek, mint a faék – a pénz és a látszat elbűvöltjei.
Ha tíz olvasóból öt valóban nem ilyen – vagyis nem etethető meg egykönnyen –, annak kimondottan örülök, nekik érdemes leírni már két mondatot is…
Ha lenne bennem elég kurázsi, mindenki mást megkérnék arra, hogy soha többé ne kattintson erre az oldalra. Itt nem találnak extra tartalmakat. Lépjenek tovább például fasza Tibor Facebookjára, borítékolhatóan lesz friss poszt nála, jellemzően ösztönkésztetéseket meglovagoló sikérség, mellé pár zárójeles „szponzorált tartalom”, köztük egy-egy bulvárcikk. Rá lehet kattanni Tímea vagy Kata stb. Instájára is kellemes benyomásokért felső-közép életstílusból. A legtöbb, ami igényes magyar hölgyeknek ingyen és bérmentve adható. Ja, hogy nincs ingyen?
Az Index megírta, hogyan működik az állami újraelosztás a bulvár szintjén.
Lehetne rá legyinteni, de ebben a kérdésben még nem tudok elég nagyvonalú lenni, és nem azért, mert savanyú a szőlő. Még mindig felzaklatnak a gátlástalan és pofátlan közpénz-átjátszások. Ne mondja nekem senki, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy bulvárlapot az állam tart el közpénzből úgy, hogy hirdetési felületeket vásárol súlyos százmilliókért. Ne kérdezze senki, hogy ehhez miért ne asszisztálhatnának a social media legharsányabb celebjei? Hisz csak a maguk szekerét tolják lelkesen… Tévedés. Mert nemcsak a magukét tolják.
Elborzaszt, amit látszólag ártalmatlan módon képviselnek. Önmagában csapás, hogy leképezik a tömegigényt. Egy normális társadalomban nem lehetne tömegigény a pénzéhség, a megalománia, az elvtelenség.
Tízből kilenc olvasónak szerintem fogalma sincs arról, hogy egy-egy szponzorált celeb Facebookján vagy Instagramján mihez asszisztál. Az olvasó – követő, rajongó – statiszta és statisztika ebben a gépezetben, rajtuk múlik a hirdetési bevétel. Naná, hogy szeretve vannak és megbecsülve – lájkolható koncokkal – az általuk nagyra nevelt kisistenek által. Szomorú, hogy idáig süllyedtünk. Hogy állampolgárként mi kellünk ehhez, s hogy ezt a többség nem veszi le. Például te, aki csak egy ártalmatlan és becsületes olvasó vagy, s csak kedvtelésből lájkolgatsz itt-ott-amott. Nem tűnik fel, hogy meg vagy etetve és az sem, hogy mások elvtelenül, a köz pénzén gazdagodnak belőle(d).
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.