Citromos mignon
Bevallom, sosem szerettem a mignont, ám ez a citromos változat javított némileg a helyzeten. A titka, hogy a krém kellően citromos legyen.
Hozzávalók 20 adaghoz
Piskótához
3 tojás
60 g cukor
60 g liszt
Krémhez
2 dl tej
30 g keményítő v. pudingpor
70 g cukor
120 g vaj
1 citrom reszelt héja
2 citrom leve
Hozzávalók a fondánhoz
bolti fondánt használtam
Elkészítés
1. Először elkészítjük a tésztát. A tojásokat szétválasztjuk, a tojások sárgáját 20 g cukorral, míg a fehérjét 40 g cukorral felverjük. A sárgáját beleöntjük a fehérjébe, gyors mozdulatokkal eldolgozzunk, majd hozzáadjuk a lisztet. Ez kisebb lesz, mint egy tepsi, ezért vagy kisebb tepsibe süssük, vagy kenjünk sütőpapírra úgy, ha ketté vágjuk, megkapjuk a mignon két lapját. Fontos az előre tervezés.
2. Jön a krémalap. A tejhez hozzáadjuk a keményítőt és cukrot, majd kézi habverővel puding állagúra főzzük és kihűtjük. A vajat kihabosítjuk. A kihűlt krémet átdolgozzuk gépi robotgéppel, majd hozzáadjuk a kihabosított vajat és összedolgozzuk a kettőt, a végén pedig hozzákeverjük a citromok levét és a citrom héját.
3. A mignont mindig fordítva töltjük, ezért a piskóta tetejét megfordítjuk és szétterítjük rajta a krémet, majd rátesszük a másik lapot (azt is fejjel lefelé). Mélyhűtőbe tesszük, amíg a krém meg nem dermed (fontos a dermesztés, mert csak így tudjuk szépen felszeletelni és így nem fognak szétcsúszni a lapok).
4. Miután megdermedt, megfordítjuk az egészet (így az a piskóta lesz felül ami sütésnél a piskóta teteje volt), az oldalakat egyenesre vágjuk, majd vonalzó segítségével felosztjuk egyenlő részekre és felvágjuk a teljes mignont 20 kis apró kockára. A tetejüket kenjük meg vékonyan lekvárral – a lekvárt előtte melegítsük meg! Ez azért fontos, mert így meggátoljuk, hogy a piskótát eláztassa a fondán. Tegyük vissza a hűtőbe, amíg a fondán felolvad.
5. A fondánt olyan mély edénybe tegyük, hogy teljesen bele tudjuk mártani a mignonokat. A mignonokba ferdén szúrjunk mártóvillát, fejjel lefelé mártsuk ki őket és tegyük rácsra (ha nincs ennek megfelelő rács, akkor a sütőben lévő rácsra is tehetjük, de rakjunk alá sütőpapírt). Várjuk meg, míg a fondán megdermed, majd vágjunk alá, tegyük kapszliba őket és díszítsük fel.
Tipp
Ha a kikevert piskóta masszát nagyobb felületen terítjük szét, három piskótaréteggel készíthetünk mignont – vékonyabb lesz a tésztája. Tetejét díszíthetjük fondánnal, reszelt citromhéjjal, citrommal. A fondánba is tehetünk citromlevet és sárga színezőt.
A recept kedves Mesteremtől való. Jó étvágyat hozzá!
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.