Dolgozz és élj, a munkakedv ne hagyjon el!
Vajon hányan gondolják azt a munkájukról, a munkahelyükről, hogy a szükséges rossz? Elég sokan lehetnek.
A munka szükséges, mert élni kell valamiből – ez a megközelítés már önmagában is nyomasztó kissé. Nem jó csak azért dolgozni, mert élni kell valamiből. Hosszú távon felőrli a lelket. A munkát szeretni kell. Szeretni viszont csak akkor lehet, ha megfelel a habitusodnak, a képességeidnek, a tudásodnak. Csakhogy még ez sem garancia a boldog munkavégzésre, hisz ha a munkádat szereted, és értesz is hozzá, egyáltalán nem biztos, hogy a munkahelyedet is szeretni tudod… A munka világa csuszamlós terep. A pályaválasztás, majd a munkába állás legalább annyi rizikót rejt, mint a párválasztás. Alaposan mellé lehet nyúlni. (Persze a nagy Ő-t a munkában is fel lehet lelni, akár első keresésre is.) A munka világában könnyebb tudatosnak lenni, mint egy érzelmi kapcsolódásban, és a korrekció is könnyebb(nek tűnik) menet közben, de a váltás így is nagy stresszfaktor. (Akár egy szakítás vagy válás.)
Mindenki születik valamire. (Bölcs barátom erre azt szokta mondani: van, aki csak léhűtésre.) Megszületünk, cseperedünk, kijárjuk az iskolákat, hogy az ún. aktív korba lépve pénzkereséssel, munkával töltsük ki az életet. Szerencsés az, aki nem szükséges rossznak, nem kényszernek éli meg a munkát, még szerencsésebb, akinek minden szempontból ideális munkaköre, munkahelye van. Olyan, amilyet pontosan rá szabtak. És szépen meg is él belőle. Ha elég céltudatos és ügyes, kijárja, megteremti magának… Sokan viszont elakadnak valahol félúton, eltéríti őket a sok (kényszerű vagy akként kezelt) megalkuvás. Ez persze nem bűn, nem is hiba – a munkájában megalkuvó emberek jellemzően a felelősség terhe alatt döntenek (és még örülnek is annak, hogy dönthetnek).
A munkát nemcsak a megélhetés miatt kellene komolyan vennünk, hanem saját magunk miatt is. Sőt, lehetne ugyanolyan fontos szempont, hogy a munka öröm legyen! Hogy ne csak elviseljem, hanem szeressem is. Hogy ne csak elvegyen belőlem, hanem adjon is hozzám. Hogy inspiráljon is, töltsön is – legyen kiegyensúlyozva az adok-kapok oldal.
Rengeteg olyan munkakör van, amelyben ezek a kitételek még csak gondolati szinten sem merülhetnek fel.
Ha a klasszikus felosztást vesszük alapul, felnőtt életünk egyharmada munkával telik (plusz 8 óra alvás, 8 óra szórakozás). Természetesen irtó nagyok a különbségek, ha a szélsőségeket nézzük: van, aki ennél sokkal több időt tölt munkával (évekig, folyamatosan), van, aki napi 8 óránál sokkal kevesebbet. Hogy tovább cizelláljuk: van, aki sokat dolgozik, nagy nyomás alatt, mégsem keres elég jól, van, aki keveset tesz, könnyedén, szép javadalmazásért. Az élet nem igazságos.
Van, aki imádja a munkáját, ezért nem zavarja, hogy nem kap elég pénzt érte, van, aki gyűlöli, de kitart mellette, mert jól keres. A munka sokak számára: megalkuvás. Tanulságos megfigyelni, hogy ki milyen utat jár (be). Örök kérdés:
azért dolgozunk, hogy éljünk, vagy azért élünk, hogy dolgozzunk?
Van, aki az önmegvalósításban hisz, önerőből akar boldogulni; van, aki bejáratott rendszerekben érzi jól magát, anyagi biztonságban.
Egyik ismerősöm múlt ősszel számolta fel a cégét, hosszú magánzó évek után elment állásba. Nagyon félt tőle. A nagy szabadság (értsd: 0-24 munkaidő) után félt a keretektől: a bejárástól, a fix munkaidőtől, a fix irodától, a kollégáktól, úgy egyáltalán, a szervezetben létezéstől… Az első hét után mégis boldogan közölte: tetszik neki a munkaköre, s bár akad pár akadékoskodónak tűnő munkatárs (tudatos kommunikációs zárlat vagy véletlen baki), egész elviselhető a munkahelyi légkör. Ő, aki évekig önmaga főnöke volt, aki másoknak munkát adott, most azt tanulja, hogy főnöke van. A munkahelyén eszmélt rá, hogy amíg céget vitt – közel tíz évig -, hány ember helyett dolgozott… Viszont elégedett, mert tervezhet a fizetéssel. Elégedett, mert nem érzi képességeihez, tapasztalatához mérten méltatlannak a rá bízott feladatokat. Sőt! Sokkal felszabadultabb a multijellegben, mint amikor magáért, a saját cégéért küzdött rengeteg éjszakázással, túlvállalással. Most van elég ideje a családra is.
Fontos, hogy kompromisszumokat tudj hozni a munkával kapcsolatban. Fontos, hogy a munkád ne őröljön fel. Akkor sem, ha imádod… Mindenben fontos a mérték és az egyensúly. Bármi, ami felőröl, azért túl nagy árat fizetsz, már jóval azelőtt, mielőtt észbe kapnál.
Dolgozz és élj, a munkakedv ne hagyjon el!
Nyitókép: A Wall Street farkasa c. filmdráma egyik jelenete Leonardo DiCaprióval
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
