„Megpróbáltam, megcsináltam.” Egy fiú, aki befogta a szelet
Ha rákeresünk a neten a William Kamkwamba névre, azt olvashatjuk róla, hogy feltaláló. Malawiban született 1987-ben. Hat lánytestvére van. Szülei földművesek. Tizennégy éves volt, amikor zsenialitásával és eltökéltségével hulladék anyagokból megépített egy nagy szélkereket, amely áramot termelt és vizet szivattyúzott, s ezzel a vívmánnyal megmentette a családját és a település lakóit az éhhaláltól. Mindezt erősen hiányos angoltudással vitte véghez, úgy, hogy soha nem látott számítógépet, internetet.
William Kamkwamba gyerekként tapasztalta meg, mennyire küzdelmes egy aszályok és áradások sújtotta térségben fennmaradni a természet kiszolgáltatottjaként, egy olyan világban, ahol az önellátó gazdálkodás – gépek, modern munkaeszközök hiányában – emberfeletti erőfeszítéseket követel, ráadásul a szélsőséges időjárás rendre keresztbe húzhatja a számításokat. Malawi napjainkban is természeti katasztrófa sújtotta területnek számít.
A William Kamkwamba történetét bemutató Egy fiú, aki befogta a szelet c. filmben a helyiek valóságos értéktárgyként tekintenek az akkumulátorral működő rádiókra, melyeket a kiváltságosabb, tehetősebb családok birtokolnak, és az érdemi hasznuk szinte csak annyi, hogy meghallgatható rajtuk az időjárás-előrejelzés. Nem mintha hatékonyan tudnának védekezni a tartós aszály vagy a másik szélsőség, a heves esőzések okozta áradások ellen, de legalább fel tudnak arra készülni, hogy élelmiszerhiány várható, és időben felléphetnek az állami beavatkozás, segítségnyújtás érdekében (ami persze egyáltalán nem garantált).
Ebben az országban a csak egy évig terméketlen föld egyenértékű a zavargásokat előidéző éhínséggel, amit innét, Európából elképzelni sem nagyon lehet. Nehéz felfogni, hogy ilyen fokú kiszolgáltatottság létezhet még a 21. században, s nemcsak a természeti erőforrások kiszámíthatatlanok, de a javak előteremtéséhez szükséges eszközök sem állnak rendelkezésre. Kőkemény, vízhiányos földet kétkezi munkával művelni, bevetni, majd várni, hogy fakad-e belőle új élet s a zsenge termést segíteni fogják-e az égiek…nagy vonalakban erről szól az embereknek az élete Malawiban. És Malawi csak a világ egyik „szerencsétlenebb” szeglete…
A Netflixen látható film valós eseményekre épül, ezért is megrázó erejű. A történetnek több olyan rétege van, amit érdemes lenne egyesével kibontani, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egy-egy cikkelye mentén… Nem újdonság, de a film azzal is szembesít, hogy emberek százezrei, milliói léteznek születésük óta jogfosztottságban, pusztán azért, mert az esélyegyenlőséget, a helyi adottságokat és a lehetőségeket tekintve nem „ideális” helyre születtek.
William Kamkwamba voltaképpen szerencsés volt, mivel a szülei modern felfogásúak, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy a gyermekeiket készek voltak taníttatni, mert belátták, hogy a megszerzett tudással képesek kitörni és felülírni a sorsukat. Az oktatáshoz való hozzáférés ugyanakkor nem alapjog, hanem privilégium, a középiskolába csak azok kerülnek be, akik tandíjat fizetnek. A nemfizetés azonnali kizárást von maga után, ennek embertelenségét a film jól érzékelteti.
William elkezdhette a középiskolát, de nem tudta befejezni.
Sorstársai közül mégis kiemelkedett, mert hajtotta a tudásszomj. Titokban, támogatói segítségével, órákat töltött az iskolai könyvtárban, hogy a tudomány csodáit felfedezze. A családján akart segíteni.
– 2001-ben nagyon rosszra fordult a sorsunk, borzalmas éhínséget éltünk át. Öt hónap alatt minden malawi lakos az éhhalál küszöbére jutott. A családunkban naponta egyszer ettünk, mindenkinek három falat jutott. Áthaladt az étel a testünkön, majd összeestünk. Az éhezés miatt kellett abbahagynom az iskolát – meséli William.
– Néztem apámat, néztem a kiszáradt mezőket, és ezt a jövőt nem tudtam elfogadni. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a tanulás érdekében. Olvastam, tudományos, főleg fizika könyveket bújtam. Nem tudtam jól angolul, a grafikonok és az ábrák segítségével értettem meg a körülöttük lévő szavakat. Egy könyvből – Using Energy – különösen sokat tanultam. Arról szólt, hogy szélmalommal lehet vizet szivattyúzni és áramot termelni. Felismertem, hogy ez védelmet jelenthet az éhezés ellen, és úgy döntöttem, megépítem.
„Megpróbáltam, megcsináltam.”
„Isten áldjon meg benneteket! Talán egy napon nézitek ezt a videót az interneten. Üzenem nektek: bízzatok magatokban és higgyetek, ne adjátok fel!”
Nyitókép: Netflix
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
