Egy mesefilm és egy rajzfilm a Föld Napjára, Myazakitól
A japán Walt Disney-ként emlegetett Hayao Myazaki filmjeiben alapvető fontosságú a természet, emellett kedvesség, mesélőkedv és természetszeretet koncentrálódik a műveiben, tökéletes jellemrajzzal ábrázolja a gyerekeket és óriási szeretettel. A New York Times által a világ legnagyobb élő rajzfilmkészítőjének kikiáltott mester két munkáját emelnénk ki, amelyekben hangsúlyos szerepet kap az embereknek a természettel való kapcsolata.
Ha Japánról és animációról van szó, mindenkinek a manga jut az eszébe, talán ezért tud olyan érdemtelenül keveset az európai ember Myazakiról, noha egyik műve, az inkább felnőtteknek szóló Chirio szellemországban még Oscar-díjban és Arany Medve-díjban is részesült (az volt az első alkalom, hogy Berlinben animációs filmet jutalmaztak).
A rendező két-három kivétellel maga írta a filmjei forgatókönyvét, főhősei mindig olyan bakfis lányok vagy fiatal nők, akik valamiért kiemelkednek a környezetükből, jóval bölcsebbek, gondolkodásuk érettebb, miközben több teher nyomja a vállukat, mint a többi gyerekét, általában pedig különleges kapcsolatban állnak a természettel és az állatokkal. Az ő fejlődéstörténetüket viszik végig a rajzfilmek, jellemző rájuk a kötelességtudó helytállás, szembenézés a sorsukkal, egy nagy, lehetetlennek tűnő feladattal. Mindez általában festői szépségű látványvilágban zajlik le, a részletek néha annyira kidolgozottak, hogy sokadszorra is fel lehet fedezni valami érdekességet a képernyő sarkán. A történetek nagyon összetettek, sokféle mondanivalóra kitérnek, sokféle sorsot felvillantanak, mintegy mellékesen.
Totoro
Az 1988-ban készült Totoro – A varázserdő titka már óvodáskorúaknak is való, a történet valamikor az ötvenes években játszódhat, egy kamaszodó kislány, Szacuki és a kishúga, Mei apjukkal vidékre költöznek, hogy közelebb legyenek anyjukhoz, aki egy kórházban épül fel a betegségéből. Abban a szerencsében részesülnek, hogy megmutatkoznak előttük és segítenek nekik az erdő varázslényei és védőszellemei: egy nagy szőrmók, Totoro, illetve például a Cicabusz, akiket mások nem látnak.
Ebben a rendkívül kedves rajzfilmben – ami egyben megindítóan felvillantja a gyermeki lélek nagy félelmeit is fájdalmait is -, a természet szeretetének, védelmező erejének az üzenete jelenik meg, annak az öröme például, ahogyan egy elültetett magból kinő a növény, hogy a saját két kezünk által gondozott zöldség és gyümölcs gyógyító erővel bírhat.
Nagyon lényeges az, hogy egy öreg fa – “ami akkor nőtt, amikor az emberek és a fák még barátságban éltek” – értéket képvisel, és, ha egy ilyen fa mellé költözünk, akkor a családunk békés otthonra lel. A figurák pedig nagyon szerethetőek, Totoró a japán gyerekek körében olyan jelentőségű alak, mint nyugaton a Micimackó, és egyébként környezetvédelmi kampánynak is volt a kabalafigurája.
A Totoro megnézhető magyarul itt >>
Nausicaa – A szél harcosa
Myazaki első olyan filmje 1984-ből, aminek ő írta a forgatókönyvét és amely témája okán elnyerte a WWF elismerését. Ez inkább már tizenkét éves kor felett ajánlott.
Ezer évvel egy ökológiai katasztrófa után játszódik, összeomlott a civilizáció, miután az emberiség nem tartotta tiszteletben a természet törvényeit. Bizonyos területek, mint például a Szél völgye, élhetőek, itt a szél alapvető fontossággal bír, miután az energiáit szélmalmokban hasznosítják. Eközben a Föld nagy része élhetetlen, az erdők hatalmas fái mérgező spórákat termelnek, gázmaszkot kell viselni számos helyszínen, az óriási rovarokat pedig lehetetlen legyőzni. Az emberek maroknyi csoportjai sokszor hadakoznak egymással, Nausicaa azonban egy olyan különleges lány, aki az állatokat és az embereket is ki tudja békíteni. A történet során azért küzd, hogy megtisztítsa az erdőket, illetve újra helyrehozza az emberek és a természet kapcsolatát.
Myazaki világában a háborúellenesség is visszatérő motívum, az égen vonuló vadászgépek apokaliptikus látványa nemcsak itt, hanem a Vándorló palota című filmjében is megjelenik. Mindig nagyon érdekesen ábrázolja a gépeket, soha nem modern környezetben, hanem általában valamilyen ősi, századfordulós vagy nosztalgikus színtéren, a technika sokszor ezért egy kicsit idegenül hat, oda nem valónak tűnik, máskor pedig a gépek a varázslat szolgálatában állnak.
A környezetszennyezésre szintén gyakran van utalás, a Chihiro szellemországban című filmben nagyon kifejező jelenet, amikor a fürdőházban Chihironak egy folyamistent kell megszabadítania a benne lerakódott piszoktól, rozsdás biciklitől, olajoshordóktól és egyéb ócskavasaktól. A Nausicaa pedig azt mutatja meg, hogy a természetre akkor is vigyázni kell, ha nem aranyos állatokból áll, hanem ijesztő rovarokból.
Mijazakit nemcsak olyan művek inspirálták, mint a Gyűrűk ura vagy az Odüsszeia főníciai hercegnője, továbbá Frank Herber Dűne című regénye, hanem Japán és talán a világ egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája is ihletet adott számára: a Minamata-öbölbeli higanyszennyezés. Az ötvenes években egy közeli üzem által kibocsátott vegyi hulladék miatt a higany felhalmozódott a halakban, kagylókban és a táplálék révén a helyi lakosok szervezetébe jutott, akik súlyos központi idegrendszeri betegségben szenvedtek. Ezt az orvosok sokáig járványnak hitték. A vállalat és a helyi hatóságok igyekeztek eltussolni az ügyet, csak sokéves civil tiltakozás után ismerték el a helyzet súlyosságát.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
