ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? A lényegre tapint Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus könyve
Gyakran hallhatunk manapság a kiégésről (burnout). Mivel többlépcsős, időben elhúzódó folyamatról van szó, a tünetei nem feltétlenül szembeötlőek eleinte. Ha pedig már komolyabb a baj, nem egyszerű tűzoltás jelleggel beavatkozni, sőt, szakorvosi segítség nélkül nagyon nehéz a gyógyulás útjára lépni. Pontosan ezért veszélyes a kiégés, mert a vége a teljes leépülés lehet, az állapot a kapcsolatokra, az élet minden területére rombolóan hat. Miért fontos ezzel a jelenséggel foglalkozni? Azért, mert a folyamat a korai stádiumokban még saját hatáskörben is visszafordítható. Vagyis éberséggel és öngondoskodással elkerülhető az életminőség és a mentális állapot nagyfokú romlása.
Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus, vállalatikultúra-szakértő jó érzékkel mutatja be kiégés dimenzióit a könyvében. A kötet ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? címmel a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg. Nemcsak azoknak hasznos olvasmány, akik úgy érzik, valami nincs rendjén, nehezen tudnak megbirkózni a napi feladatokkal, fokozott és egy ideje már fennálló érzelmi leterheltség alatt állnak.
Ez a könyv azoknak is fontos ismereteket ad át, akik hivatásszerűen emberekkel foglalkoznak; az információk segítségül szolgálhatnak számukra, elősegíthetik, hogy könnyebben kapcsolódjanak és a mások felől érkező nehezebb hatásokat könnyebben kezeljék. A könyv által felismerhetik, hogy az illetőnek nem pusztán rossz napja van, esetleg nehéz természet, hanem a kiégés tüneteivel küzd. Ez szemlélet egyrészt tehermentesít, másrészt – ha a kapcsolat jellege engedi – segítséget is fel tudnak ajánlani.
Nem lehet persze elmenni amellett, hogy jobban veszélyezteti a kiégés a személyközpontú munkát végzőket, azokat, akik nap mint nap emberekkel foglalkoznak, ám ez nemjelenti azt, hogy más szakma képviselői védettek, sőt, a kiégés nem pusztán a munka világához köthető, számos más szerepben ki lehet égni. A könyv a hozzátartozóknak, kollégáknak, vezetőknek is hasznos olvasmány; támpontokat adhat segítő célzatú beavatkozásokhoz, ha látják, valakin a környezetükben a kiégés jelei tapasztalhatók.
A szerzőt a saját élménye is „hitelesíti”. Saját bőrén is megtapasztalta ugyanis a szorongató állapotot, banki felsővezetői pozíciójából kiégése miatt állt fel. Alaposan beleásta magát a témába, miután pedig önmagában segíteni tudott, úgy döntött, felhalmozott tapasztalatait és tudását mások számára is elérhetővé teszi.
A kiégés kapcsán kulcskérdés, hogy hogyan lehet felismerni? Ennek kapcsán keverednek és összemosódnak bizonyos fogalmak.
„Látszólag talán magabiztosan helytállsz a világban, csak belül érzed magad elcsigázottnak, üresnek, kedvetlennek, néha kétségbeesettnek. Próbálsz úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de érzed, hogy valami nagyon nem oké. Akkor ez most mi: depresszió, krónikus fáradtság, pánik?
Egyik sem. Ezek a kiégés tipikus tünetei.”
Ahogy arra a szerző is rámutat: a depresszió és a kiégés sokban hasonlítanak egymásra. Mindkettőnél közös „élmény” a kimerültség, a szomorúság, a csökkenő hatékonyság/teljesítmény. A depresszióban ugyanakkor erősebben jelennek meg az önértékelési zavarok, az alacsony önbecsülés, az elhagyatottság érzése, és sokszor az öngyilkosság gondolata is felmerül… Fontos tudatosítani, hogy a depresszió szakorvosi beavatkozást igénylő állapot!
A krónikus fáradtság állapota sem feltétlenül jelent egyet a kiégéssel – hívja fel a figyelmet Dr. Füredi Júlia -, mivel a krónikus fáradtságban szenvedőknek gyakran általános gyulladásban van a szervezetük, sokszor lázasak is lehetnek, vírusfertőzéshez hasonló tüneteik vannak. Ez az állapot is kivizsgálást igényel!
A szorongás szintén rokonítható a kiégéssel. Ezek közé tartozik, amikor összevissza ver a szívünk, nem alszunk jól, olyan, mintha valami nyomná a mellkasunkat, ájulásszerű érzés hatalmasodik el rajtunk, lüktet a fejünk. Azokra, akik szorongástól (és nem kiégéstől) szenvednek, inkább az a jellemző, hogy egy-egy szorongásos epizódot követően alakul ki náluk kimerültségérzés, de ez az érzés nem állandó. Ha ez a helyzet áll fenn, akkor is érdemes szakembert – pszichológust – felkeresni, mert a kezeletlen szorongás súlyosan ronthatja az életminőséget és kiégéshez is vezet.
Vannak életszakaszokhoz köthető pánikszerű állapotok is, melyek ugyancsak nem keverendők össze a kiégéssel. Ezek életünk velejárói, sokan átmennek ezen szakaszokon. Ilyen pl. a kapuzárási pánik, más nevén életközépi válság. A másik az ún. üres fészek időszaka, amely a szülői szerep velejárója: a gyerekek felnőnek, elhagyják a szülői házat. Ez a (természetes) helyzet is megviselheti a szülőket, időbe telhet, amíg a kiüresedés érzése elmúlik, a napi feladatok más irányt vesznek. A klimax, továbbá a különféle függőségek ugyancsak szorongató állapotokat idézhetnek elő, ám önmagukban ezeket sem szabad a kiégéssel azonosítani.
A könyv részletesen sorra veszik a népszerű tévhiteket a kiégéssel kapcsolatban, ezek a következők:
- a stressz az oka mindennek
- a munkahely az oka mindennek
- csak a multicégekben dolgozók égnek ki
- csak az ég ki, aki nem szereti a munkáját
- csak a munkamániások égnek ki
- azért égünk ki, mert sokat és régóta dolgozunk
- a sok túlóra az oka mindennek
- a „gyengébbik” nem könnyebben ég ki
- a kiégés „férfidolog”
- ha egyszer kiégtél, neked annyi!
- a kiégés úri passzió
Visszatérve a korábbi gondolathoz: mi segíthet, hogy felismerjük: (nyakig) benne vagyunk a kiégésben? A kötet segítségével az olvasó beazonosíthatja, hol tart a tünetei alapján. Hat (!) oldalas tünetlistát közöl a könyv, három részre tagolva: mentális, pszichés és fizikai tünetek alapján kategorizálva. A hosszú tünetlistát E/1. személyben megfogalmazott mondatok formájában vonultatja fel a szerző, így könnyebben kiválaszthatók azok a gondolatok/érzések, melyeket az olvasó magára érvényesnek tart. Ijesztőnek is tűnhet a felsorolás, mivel jó néhány mondat ismerős, és nagyon sok közülük beépült a hétköznapi szóhasználatunkba; nem feltétlenül tudatosul bennünk, hogy ezek akár egy diagnózis feállítására is szolgálhatnak, nem tekintünk rájuk intő jelként. Néhány ártalmatlannak tűnő mondat a sok közül:
„Folyton elfelejtek mindent.”
„Ma sem végeztem semmivel.”
„Mindenki hagyjon békén!”
„Tehetetlen vagyok.”
„Hogy elment ez a hét is!”
„Olyan, mintha valaki más életét élném…”
„Legszívesebben magamra zárnám az ajtót.”
„Egyedüllétre vágyom.”
„Fáj a fejem / fáj a hátam.”
„Semmi kedvem a szexhez.”
„Egyfolytában zakatol az agyam.”
Dr. Füredi Júlia a következőket írja:
„Az, hogy kiégtél, nem a te hibád, és semmiképpen sem minősít téged. Kéretik elkerülni a bűntudatot, a szégyent és a negatív felhangú belső monológokat, amelyekkel csak további stresszt okozol magadnak. Ugyanez vonatkozik azokra a „barátokra”, ismerősökre is, akiknek a mondatai hátráltatnak vagy rossz érzést keltenek benned.”
A könyv önsegítő könyvként definiálható, és ennek értelmében megoldást is kínál. A megküzdési stratégiát a szerző Főnix Programnak nevezi.
A gyógyuláson végigvezető út a beismeréssel kezdődik. Erre utal a könyv címe. „Először is ki kell mondanod azt, hogy ELÉG! Nem halkan, magadban, csupa kisbetűvel, mint nemecsek. Hanem csupa naggyal, kiabálva, mögé téve egy oltári nagy felkiáltójelet is:
ELÉG!”
A Főnix Program tehát komoly önreflexiós munka is egyben, erre épülhet a tervezés fázisa, amely magában foglalja az új erőforrások felkutatását, új szokások kialakítását, és az ún. fizikai helyreállító módszerek melletti elköteleződést is. Ezt a részt nem taglalnám részletesen. Sok részlete ismerős lehet, de így egybefűzve egészségvédő életvezetési stratégiát képez, mentális mankóként szolgál. A Főnix Program lépései c. III. fejezet a könyv leghangsúlyosabb eleme, a kötet felét kitölti.
A IV. fejezet a Pandémia különkiadás címet kapta. „És amikor már épp azt gondoltad, hogy milyen jól megúsztad ezt az egész kiégéstémát, akkor jön egy vírus… (…) szinte mindenki jegyet váltott az „itt-a-világvége-mind-meghalunk” paravonatra. A pandémia időszaka rengeteg bizonytalanságot hozott az életünkbe, a könyv ezt is megörökíti. Karantén, hómofisz (így, fonetikusan írva)…majd a nagy visszatérés. „Hosszú időbe telt, mire kényszerűen megszoktuk az ‘új normálist’, a korlátozásokkal együtt. De végül már annyira jól ment, hogy – még ha vissza is vágytuk a régi életünket – a bennünket hirtelen elárasztó szociális ingerek nagy stresszel járhattak. Ez pedig – a szerző szerint – egyenes út a kiégés felé.
Bizakodjunk együtt a „könyvvel”:
„A végén minden jóra fordul. És ha még nem jó, akkor nincs itt a vége.” (Marigold Hotel)
Nyitókép: Engin Akyurt/Pixabay
Kapcsolódó cikkeink
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
