ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? A lényegre tapint Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus könyve

Gyakran hallhatunk manapság a kiégésről (burnout). Mivel többlépcsős, időben elhúzódó folyamatról van szó, a tünetei nem feltétlenül szembeötlőek eleinte. Ha pedig már komolyabb a baj, nem egyszerű tűzoltás jelleggel beavatkozni, sőt, szakorvosi segítség nélkül nagyon nehéz a gyógyulás útjára lépni. Pontosan ezért veszélyes a kiégés, mert a vége a teljes leépülés lehet, az állapot a kapcsolatokra, az élet minden területére rombolóan hat. Miért fontos ezzel a jelenséggel foglalkozni? Azért, mert a folyamat a korai stádiumokban még saját hatáskörben is visszafordítható. Vagyis éberséggel és öngondoskodással elkerülhető az életminőség és a mentális állapot nagyfokú romlása.

Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus, vállalatikultúra-szakértő jó érzékkel mutatja be kiégés dimenzióit a könyvében. A kötet ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? címmel a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg. Nemcsak azoknak hasznos olvasmány, akik úgy érzik, valami nincs rendjén, nehezen tudnak megbirkózni a napi feladatokkal, fokozott és egy ideje már fennálló érzelmi leterheltség alatt állnak.

Ez a könyv azoknak is fontos ismereteket ad át, akik hivatásszerűen emberekkel foglalkoznak; az információk segítségül szolgálhatnak számukra, elősegíthetik, hogy könnyebben kapcsolódjanak és a mások felől érkező nehezebb hatásokat könnyebben kezeljék. A könyv által felismerhetik, hogy az illetőnek nem pusztán rossz napja van, esetleg nehéz természet, hanem a kiégés tüneteivel küzd. Ez szemlélet egyrészt tehermentesít, másrészt – ha a kapcsolat jellege engedi – segítséget is fel tudnak ajánlani.

Nem lehet persze elmenni amellett, hogy jobban veszélyezteti a kiégés a személyközpontú munkát végzőket, azokat, akik nap mint nap emberekkel foglalkoznak, ám ez nemjelenti azt, hogy más szakma képviselői védettek, sőt, a kiégés nem pusztán a munka világához köthető, számos más szerepben ki lehet égni. A könyv a hozzátartozóknak, kollégáknak, vezetőknek is hasznos olvasmány; támpontokat adhat segítő célzatú beavatkozásokhoz, ha látják, valakin a környezetükben a kiégés jelei tapasztalhatók.

A szerzőt a saját élménye is „hitelesíti”. Saját bőrén is megtapasztalta ugyanis a szorongató állapotot, banki felsővezetői pozíciójából kiégése miatt állt fel. Alaposan beleásta magát a témába, miután pedig önmagában segíteni tudott, úgy döntött, felhalmozott tapasztalatait és tudását mások számára is elérhetővé teszi.

A kiégés kapcsán kulcskérdés, hogy hogyan lehet felismerni? Ennek kapcsán keverednek és összemosódnak bizonyos fogalmak. 

„Látszólag talán magabiztosan helytállsz a világban, csak belül érzed magad elcsigázottnak, üresnek, kedvetlennek, néha kétségbeesettnek. Próbálsz úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de érzed, hogy valami nagyon nem oké. Akkor ez most mi: depresszió, krónikus fáradtság, pánik?

Egyik sem. Ezek a kiégés tipikus tünetei.”

 

Ahogy arra a szerző is rámutat: a depresszió és a kiégés sokban hasonlítanak egymásra. Mindkettőnél közös „élmény” a kimerültség, a szomorúság, a csökkenő hatékonyság/teljesítmény. A depresszióban ugyanakkor erősebben jelennek meg az önértékelési zavarok, az alacsony önbecsülés, az elhagyatottság érzése, és sokszor az öngyilkosság gondolata is felmerül… Fontos tudatosítani, hogy a depresszió szakorvosi beavatkozást igénylő állapot!

A krónikus fáradtság állapota sem feltétlenül jelent egyet a kiégéssel – hívja fel a figyelmet Dr. Füredi Júlia -, mivel a krónikus fáradtságban szenvedőknek gyakran általános gyulladásban van a szervezetük, sokszor lázasak is lehetnek, vírusfertőzéshez hasonló tüneteik vannak. Ez az állapot is kivizsgálást igényel!

A szorongás szintén rokonítható a kiégéssel. Ezek közé tartozik, amikor összevissza ver a szívünk, nem alszunk jól, olyan, mintha valami nyomná a mellkasunkat, ájulásszerű érzés hatalmasodik el rajtunk, lüktet a fejünk. Azokra, akik szorongástól (és nem kiégéstől) szenvednek, inkább az a jellemző, hogy egy-egy szorongásos epizódot követően alakul ki náluk kimerültségérzés, de ez az érzés nem állandó. Ha ez a helyzet áll fenn, akkor is érdemes szakembert – pszichológust – felkeresni, mert a kezeletlen szorongás súlyosan ronthatja az életminőséget és kiégéshez is vezet.

Vannak életszakaszokhoz köthető pánikszerű állapotok is, melyek ugyancsak nem keverendők össze a kiégéssel. Ezek életünk velejárói, sokan átmennek ezen szakaszokon. Ilyen pl. a kapuzárási pánik, más nevén életközépi válság. A másik az ún. üres fészek időszaka, amely a szülői szerep velejárója: a gyerekek felnőnek, elhagyják a szülői házat. Ez a (természetes) helyzet is megviselheti a szülőket, időbe telhet, amíg a kiüresedés érzése elmúlik, a napi feladatok más irányt vesznek. A klimax, továbbá a különféle függőségek ugyancsak szorongató állapotokat idézhetnek elő, ám önmagukban ezeket sem szabad a kiégéssel azonosítani. 

A könyv részletesen sorra veszik a népszerű tévhiteket a kiégéssel kapcsolatban, ezek a következők:

  • a stressz az oka mindennek
  • a munkahely az oka mindennek
  • csak a multicégekben dolgozók égnek ki
  • csak az ég ki, aki nem szereti a munkáját
  • csak a munkamániások égnek ki
  • azért égünk ki, mert sokat és régóta dolgozunk
  • a sok túlóra az oka mindennek
  • a „gyengébbik” nem könnyebben ég ki
  • a kiégés „férfidolog”
  • ha egyszer kiégtél, neked annyi!
  • a kiégés úri passzió

Visszatérve a korábbi gondolathoz: mi segíthet, hogy felismerjük: (nyakig) benne vagyunk a kiégésben? A kötet segítségével az olvasó beazonosíthatja, hol tart a tünetei alapján. Hat (!) oldalas tünetlistát közöl a könyv, három részre tagolva: mentális, pszichés és fizikai tünetek alapján kategorizálva. A hosszú tünetlistát E/1. személyben megfogalmazott mondatok formájában vonultatja fel a szerző, így könnyebben kiválaszthatók azok a gondolatok/érzések, melyeket az olvasó magára érvényesnek tart. Ijesztőnek is tűnhet a felsorolás, mivel jó néhány mondat ismerős, és nagyon sok közülük beépült a hétköznapi szóhasználatunkba; nem feltétlenül tudatosul bennünk, hogy ezek akár egy diagnózis feállítására is szolgálhatnak, nem tekintünk rájuk intő jelként. Néhány ártalmatlannak tűnő mondat a sok közül:

„Folyton elfelejtek mindent.”

„Ma sem végeztem semmivel.”

„Mindenki hagyjon békén!”

„Tehetetlen vagyok.”

„Hogy elment ez a hét is!”

„Olyan, mintha valaki más életét élném…”

„Legszívesebben magamra zárnám az ajtót.” 

„Egyedüllétre vágyom.”

„Fáj a fejem / fáj a hátam.”

„Semmi kedvem a szexhez.”

„Egyfolytában zakatol az agyam.”

Dr. Füredi Júlia a következőket írja: 

„Az, hogy kiégtél, nem a te hibád, és semmiképpen sem minősít téged. Kéretik elkerülni a bűntudatot, a szégyent és a negatív felhangú belső monológokat, amelyekkel csak további stresszt okozol magadnak. Ugyanez vonatkozik azokra a „barátokra”, ismerősökre is, akiknek a mondatai hátráltatnak vagy rossz érzést keltenek benned.”

A könyv önsegítő könyvként definiálható, és ennek értelmében megoldást is kínál. A megküzdési stratégiát a szerző Főnix Programnak nevezi. 

A gyógyuláson végigvezető út a beismeréssel kezdődik. Erre utal a könyv címe. „Először is ki kell mondanod azt, hogy ELÉG! Nem halkan, magadban, csupa kisbetűvel, mint nemecsek. Hanem csupa naggyal, kiabálva, mögé téve egy oltári nagy felkiáltójelet is:

ELÉG!”

A Főnix Program tehát komoly önreflexiós munka is egyben, erre épülhet a tervezés fázisa, amely magában foglalja az új erőforrások felkutatását, új szokások kialakítását, és az ún. fizikai helyreállító módszerek melletti elköteleződést is. Ezt a részt nem taglalnám részletesen. Sok részlete ismerős lehet, de így egybefűzve egészségvédő életvezetési stratégiát képez, mentális mankóként szolgál. A Főnix Program lépései c. III. fejezet a könyv leghangsúlyosabb eleme, a kötet felét kitölti.

A IV. fejezet a Pandémia különkiadás címet kapta. „És amikor már épp azt gondoltad, hogy milyen jól megúsztad ezt az egész kiégéstémát, akkor jön egy vírus… (…) szinte mindenki jegyet váltott az „itt-a-világvége-mind-meghalunk” paravonatra. A pandémia időszaka rengeteg bizonytalanságot hozott az életünkbe, a könyv ezt is megörökíti. Karantén, hómofisz (így, fonetikusan írva)…majd a nagy visszatérés. „Hosszú időbe telt, mire kényszerűen megszoktuk az ‘új normálist’, a korlátozásokkal együtt. De végül már annyira jól ment, hogy – még ha vissza is vágytuk a régi életünket – a bennünket hirtelen elárasztó szociális ingerek nagy stresszel járhattak. Ez pedig – a szerző szerint – egyenes út a kiégés felé. 

Bizakodjunk együtt a „könyvvel”: 

„A végén minden jóra fordul. És ha még nem jó, akkor nincs itt a vége.” (Marigold Hotel)

 

Nyitókép: Engin Akyurt/Pixabay

 

Kapcsolódó cikkeink

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − tizenöt =

hirdetés