„Elengedted magad!” „Sokkal nagyobb lettél!” Az élet vékonyan, az élet telten, mérgező megjegyzések kereszttűzében. Viki története

Testszégyenítés témában írt cikkünk kapcsán kaptuk az alábbi írást, olvasónktól. A testszégyenítés konkrét értelmezésben az, amikor valakit a külseje miatt pellengéreznek; tágabb értelmezésben – indirekt módon megnyilvánuló – testszégyenítésnek nevezhető az a mechanizmus is, amely olyan, jellemzően a nőkre, női testre irányuló elvárást, ideát sugall elfogadottként és követendőként, amely másokra – mondhatjuk úgy is, hogy az „átlagra” vagy ezen eszményképtől eltérőkre – nézve kiközösítő és ítélkező. 

Vendégszerzőnk, C. Viktória írása következik

A súlyváltozásokról, a hormonproblémákról, és az önelfogadás fontoságáról szól ez az írás. Utóbbi manapság nagyon trendi, tudom én, de az önelfogadást másként fogom megközelíteni, mint a többség. Előbb elmesélem a másik két témához fűződő történetemet. Azon szerencsések (?) közé tartozom, akik megélték a nagyon vékony létet és a husisabb létet is.

Amikor gimnáziumba jártam, mindenki azt mondogatta, hogy túl vékony vagyok, még a családtagjaim is. Érthető, hisz 45-48 kiló között mozogtam a 167-168 centimmel. Magamnak sem tetszettem! Hogy lehet ez? – merülhet fel sokakban. Nem olyan szép látvány, ha kiáll a bordacsont, látszik a gerinc vonala, a kulcscsont… Hallgatni sem kellemes a „túl vékony vagy” odaszólásokat. Hozzá kell tennem, egészségügyi problémáim is voltak, és az orvosok mindenáron feljebb akarták vinni a súlyomat, javaslatukra többféle gyógyszert kipróbáltam. Rengetegszer voltam orvosnál, ilyen-olyan kivizsgálásokon, de nem történt változás, a súlyom nem mozdult felfelé. Majd jött az érettségi. Számomra az érettségi éve pokoli volt! A szalagavatón, a ballagáson, és néhány magyar faktos délutáni órán kívül nem tudok felidézni szép élményeket. Lényeg, a lényeg, nem élném újra!

A sok stressz, a sok készülés, a sok álmatlan éjszaka nagyon rátett az egyébként sem túl jó állapotomra. Még kevesebbet ettem, mint előtte, és elég rendszertelenül. Ez vezetett odáig, hogy az
eleve rossz hormonháztartásom még jobban felborult, és a szervezetem túlélő, gyűjtögető funkcióba kapcsolt. Májustól számítva három hónap alatt körülbelül huszonöt kiló jött fel rám, majd decemberig még jó pár. Bőven voltam hetven kiló az év végére, nem mertem ráállni a mérlegre! Ez lett a rendszertelen, stresszes életmódom következménye, a hormonproblémák kontrollálhatatlan súlygyarapodáshoz vezettek. Begyulladt a mellékvesém és a petefészeki problémám is súlyosbodott.

A gimiben nem engedtek tesizni az orvosok, mert mindennapossá váltak a borda-, és hasi fájdalmaim. A súlynövekedés időszakából tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor belenéztem a tükörbe, és azt mondtam, nem, ez már nem én vagyok! Ennyi idő alatt ekkora súlyváltozás nem normális! Nem ismertem magamra, az önbizalmam mínuszban volt! Ekkor döntöttem el, hogy elég! Nem hallgatok többé a sportellenes orvosokra! Szép lassan visszahoztam az edzéseket az életembe. Annyiban volt könnyebb dolgom, hogy a problémáim előtt sportoltam 13 évig. Könnyebb mozgásformát választottam kezdésnek; elkezdtem az aviva-tornát, ami egy ún. hormontorna. Nagyon sokat segített nekem. Szívből ajánlom mindenkinek, aki hasonló problémákkal küzd! Szép lassan hozzászoktattam a szervezetemet a mozgáshoz, ma már edzőtermi keretek között gyakorlom.

Felmerülhetnek kérdések többekben.

Visszatértem-e a vékony alakomhoz?

Nem, és nem is szeretnék.

Elértem-e a célom?

Nem, de dolgozom rajta!

Mi a célom?

Egy egészséges, szép testforma.

Egészségesebb voltam-e vékonyan, mint teltebben?

Egyáltalán nem! Teljesen egyezett az állapotom mindkét „testformámban”. Most már jobban vagyok.

 

Az önbizalom, önelfogadás, a környezetünk véleményének kérdésköre. Ekkora változást nyilván a környezet is észrevesz, és

nem mindenki képes úgy reagálni, hogy az a másiknak ne essen rosszul. Az volt a szerencsém, hogy kevesebb emberrel éltem ezt át, mivel akkoriban kezdtem az egyetemet. Persze így is kaptam beszólásokat. Mellőzni kellene a „Jól leeresztettél!”  „Elengedted magad!” „Sokkal nagyobb lettél!” és ehhez hasonló megjegyzéseket! Mindenkinek el kellene gondolkoznia azon, mielőtt ítélkezik, hogy az illető nem feltétlenül tehet a helyzetről.

Az önbizalom, önkép ilyenkor egyébként is romokban van, és nem, nem visz előre egy-egy csípős, humorosnak szánt megjegyzés! Ilyenkor az emberek többsége egyébként is magát hibáztatja és ostorozza: „Csúnya vagyok.” „Velem az égvilágon nem fog senki szóba állni.” „Elcseszett vagyok, szerencsétlen vagyok.” Stb.

Olyan mélyre tud kerülni az ember, ahonnét nagyon nehéz kijönni! Sokan ezért válnak antiszociálissá és esnek depresszióba. Tapasztalataim szerint kevés barát marad ilyenkor az ember mellett. Az én esetemben ez valahol érthető is, hiszen a gimiseket a bulizás, a pasizás, csajozás és a pozitív dolgok érdeklik, ráadásul ilyen fiatalon kevesen kerülnek egészségügyi, hormonális krízisbe. Sok csalódás ért engem is. Pontosan tudom, mi történik, amikor elmaradoznak mellőled, tartják a három lépés távolságot. Inkább meg sem szólalsz meg, nem mesélsz semmit senkinek, elfojtod magadban a problémákat. Csakhogy ez nem megoldás.

Mi a véleményem a gyakran hangoztatott „Fogadd el magad!” szlogenről? Nagyon fontos tanács, felhívás ez, de egyáltalán nem egyszerű folyamat. Leírom, miért érdemes magadat elfogadni! Azt kell mondjam,

soha nem leszel elég jó mindenkinek!

Először ezzel a gondolattal kell megbékélned és ezt kell megértened. Mindig lesz olyan, aki, ha túl vékony vagy azért, ha húsos vagy azért, ha nincs rajtad izom azért, ha sok izom van rajtad, azért lesz rossz véleménnyel rólad. Vagyis egészen addig nem fogod jól érezni magadat a bőrödben, amíg te meg nem békélsz azzal, hogy olyan vagy amilyen. Ha nem vagy elégedett, állítsd fel célt, és tegyél érte! Az önmarcangolás felőrlő. Ha önfeledt és szabad akarsz lenni, a saját utadat kell járnod, és nem mások elvárásait, a reklámok torz valóságát magadra venni! Ez csak szorongást váltana ki, és folyton kevésnek érzed magad. Hidd el nekem, nem éri meg!

Akkor lett párom, amikor felszaladtak azok a bizonyos kilók. Szeretett úgy is, szeret most is, és támogat. 

Értékeld a nehézségeidet, mindegyik tanít valamire, és fejleszti azt, aki vagy.

Ha nem tudod magadat elfogadni, próbálj tenni azért, amire vágysz! A szervezeted, a tested, a lelked meg fogja hálálni, amit teszel érte.

Vedd magad körbe támogató, empatikus emberekkel, akinek mersz beszélni mindenről.

Hidd el, mindenki képes eredményeket elérni, csak elhatározás kérdése. 

 

Nyitókép: Andrea Piacquadio, Pexels

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =

hirdetés