Tervezek és megvalósítok, vagy csak vagyok? A boldog otthon nem a véletlen és a szerencse műve, hanem tudatos vezetés eredménye
Tervezés, hatékonyság, irányítás, ellenőrzés – ezekkel a kifejezésekkel általában a gazdasági magazinokban szoktunk találkozni, pedig életünk leghétköznapibb céljait is érdemes néha ezeknek a fogalmaknak a segítségével végiggondolni.
Tervezek és megvalósítok, vagy csak vagyok? Megtérülnek energia-befektetéseim vagy változnom szükséges? Képes vagyok életemet, és azon belül otthoni tevékenységeimet céljaim és elvárásaim szerint irányítani?
Az igazán sikeres emberek nyilatkozataiból kiderül, hogy kiváló eredményeikhez elengedhetetlen volt számukra az a háttér, amit a család és az otthonuk nyújtott. Életünk fontos részét jelentik otthoni élményeink, így életünk vezetését sem lehet megvalósítani otthonvezetés nélkül. A derűs, harmonikus, tartalmas otthonlét mögött bonyolult rendszer működik. Az otthonvezetés ennek a gépezetnek a megfelelő irányítása, ami sokféle feladatot tartalmazhat; háztartás vezetése, családi feladatok, gyermeknevelés, szabadidő megtervezése.
A békés, boldog otthonnak elégedett, kiegyensúlyozott tagjai vannak. Az ilyen otthonban célok valósulnak meg, közösen építik és élik a hétköznapokat, rugalmasak de biztonságot jelentők a szabályok, a krízishelyzetekben a családtagok együtt keresnek megoldást, fontos a saját és a másik személy jólléte.
A boldog otthon sosem véletlen és szerencse műve, hanem tudatos vezetés eredménye, az otthonvezetés – az egyszemélyes, független otthonokat kivéve – pedig nem egy ember feladata.
Az irányítás elsősorban a felnőttek dolga, hisz szülőként mi felelünk a család és otthon működéséért, de ahogy gyermekeink cseperednek, egy-egy feladatot átadhatunk nekik. Ha most nem tapasztalják és tanulják meg a felelősség érzését, később nehezebb dolguk lesz, ha saját otthont kell vezetniük. Az a jó, ha nem szigorral, és kötelezően betartandó haditervvel rohanjuk le őket, hanem szívüknek kedves dologgal kezdünk. A kutyasétáltatás, kerti munka, saját kezű dekorációk készítése vonzóbb elfoglaltságok, mint például a ruhásszekrényben pakolás.
Bár a vezetés, irányítás szavak merevséget sugallhatnak, otthonunk irányítását ne úgy képzeljük el, mintha egy tanterv szerint kellene haladnunk, ahol nekünk, vezetőknek sosincs időnk megpihenni. Otthonunk vezetése szeretetteljes, kellemes „munka”, ahol rengeteg pozitív visszajelzésben, jutalomban lehet részünk.
Pszichológus, szakíró, a Tuti Szoba Facebook oldal szerkesztője
Jól lenni és érdeklődéssel jelen lenni – ezt tartom a hétköznapjaimban és a munkámban is a legfontosabbnak. Rengeteget olvasok, sokat tanulok, és szívesen írok. Kedvenc és kimeríthetetlen témám az otthon lélektana. A tartalmas, pozitív, minőségi otthonlét megteremtéséről szólnak cikkeim, videóim és könyvem, az Otthonkönyv is. Amikor nem az otthonélményekről írok, akkor – pedagógusi múltamhoz visszanyúlva, és személyes érintettségem miatt – fejlesztő feladatokat gyűjtök és tervezek autista gyermekek számára. Szeretek mindent, ami értéket képvisel, ami elgondolkodtat, megmozgat, lelkesít.