Evészavarok gyermek- és kamaszkorban. Mire figyeljünk? Hogyan segítsünk?

A szülőknek komoly aggodalom, ha „nem eszik rendesen” a gyerek. Végigkísérheti a csecsemőkort, az óvodás- és iskoláskort, a kamaszkort. Honnan lehet tudni, hogy professzionális segítséget igénylő evészavarról van-e szó vagy ártalmatlan jelenségről? 

Általában a testsúly és a gyermek kortársakhoz viszonyított testi fejlettsége a legszembetűnőbb „tünet”. A gyermekkel csecsemőkora óta kapcsolatban álló szakemberek – védőnő, gyermekorvos – tudnak támpontokat, segítő kezet nyújtani a bizonytalan, nyugtalan szülőknek.

A csecsemőkori regulációs zavarok, ezen belül az etetési nehézségek mellett az alábbi táplálkozással kapcsolatos zavarok jelentkezhetnek a gyerekeknél: szelektív evés (már a hozzátáplálás időszakában megmutatkozhatnak az első jelei), fóbiás típusú evészavar (általában nyelés- vagy hányásfóbia áll a háttérben), elkerülő/korlátozó táplálékbeviteli zavar (ARFID – avoidant/restrictive food intake disorder).

A szelektív evés sok szülőnek lehet ismerős. Ilyenkor a gyermek sok ételt elutasít, és szinte mindig ugyanazt az ételt hajlandó megenni. Ez lehet életkori sajátosság is, egy-egy rövidebb időszakra jellemző, de lehet például az autizmus spektrumzavar kísérőtünete is. Szakemberek szerint irányadó ennek kapcsán az, ha a gyermek legalább tizenkét féle tápanyagot rendszeresen magához vesz étkezéssel, nincs ok aggodalomra. Szakember feladata eldönteni, hogy a helyzet igényel-e beavatkozást.

A „klasszikus” evészavarok közé tartozik az anorexia, a bulimia. Ezeket bővítették nemrég a túlevéses zavarral. Mindhárom zavar jellemzően serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik.

Amit az evészavarok kapcsán nagyon fontos kiemelni az az, hogy mindig figyelni kell a testi szövődményekre! Két dolgot célszerű elkerülni szülőként: az egyik, hogy kizárólag pszichológiai problémaként tekintünk a gyermek étkezési zavarára. A fizikai állapotára, a megfelelő táplálékbevitelre legalább ekkora figyelmet kell fordítani ezzel (vagyis például egy terápiával) párhuzamosan. 

Az sem a legjobb megoldás, ha csak a testre fókuszálunk, és orvostól orvosig, vizsgálatról vizsgálatra járva próbáljuk kideríteni, mi a baj a gyerekkel. Egy extrém példa: előfordul, hogy indokolatlanul megtükröznek gyerekeket, esetenként akár többször is, és senkiben nem tudatosul (?), hogy az adott betegségnek lelki okai is lehetnek.

A családokat nagyon megterheli a gyermek evészavara; lelki segítségnyújtást nem csak a gyermek, hanem a család is igénybe vehet.

Az evészavart komolyan kell venni, mivel általában pszichiátriai társbetegség is fennáll; szakorvos, pszichológus, pszichoterapeuta, dietetikus bevonása szükséges az optimális gyógyuláshoz. Az evészavarokhoz jellemzően az alábbi társbetegségek kapcsolódnak: hangulatzavarok, depresszió, szorongásos kényszer. Ezek lehetnek az evészavar kiváltói, de a következményei is.

A gyermek rossz lelki, fizikai állapota a szülőket is kizökkenti. Ennek kapcsán egy fontos gondolat: ha szülő jól van, az már fél siker a gyógyulás szempontjából!

A gyermekkori evészavarnak van gyermekvédelmi aspektusa is; ha a zavar olyan fokú, hogy kétséget kizáróan szakszerű beavatkozást igényel, a gyermeket el kell vinni a megfelelő szakemberekhez. Elengedhetetlen első lépésben, hogy a problémáról a gyermekorvossal konzultáljon a szülő. Ha a szülő a segítségkérést elutasítja, és ez tartósan fennáll, az elhanyagolásnak minősül, és akár hatósági védelembe vétel is lehet a következménye – ennek során egyéni gondozási-nevelési terv készül különböző szakemberek bevonásával, és együttműködésre kötelezik a szülőket.

A napokban kaptam egy levelet egy túlevéses zavarban szenvedő tinédzser fiú édesanyjától. Tökéletesen visszaadja ez a pár sor, hogy mit mit él át egy szülő egy ilyen jellegű nehézségben: „Úgy érzem, szülőként megbuktam!” „Belebetegszem.” „Anya vagyok, és látom, ahogy megöli magát. Nem tudom, mit tegyek!” 

Gyakori, hogy a gyermek evészavara miatt a szülő magát okolja. A családok nem hibáztatandók – a segítőknél ez az egyik fő szabály! Sok esetben a családdal is kell foglalkozni, nem csak a beteggel, mivel a gyermek dinamikus családi rendszerben él, amelyre minden változás hatást gyakorol, és ebben a megközelítésben az étkezési zavart ugyanolyan családi krízisként kell kezelni, mint például a válást vagy a veszteséget. Mégis, ha családterápiára kerül sor, sokszor azt látják a szakemberek, hogy a szülők magukat vádolják, azt gondolják, hogy kérdőre lesznek vonva, mert – ahogy az édesanya írta – megbuktak gyereknevelésből. Egy segítő szakembernek nem a kérdőre vonás a dolga, és nem is ez a célja. 

Evészavarok kamaszkorban

A túlevéses zavar, az aneroxia és a bulimia jellegzetes kezdete a kamaszkor és a fiatal felnőttkor. A bulimia és az aneroxia nagyjából ugyanolyan gyakori, lányoknál, nőknél jellemzőbb. Gyakoriak a pszichiátriai társbetegségek, és egy megdöbbentő adat szerint a szexuális abúzus aránya az evészavarban szenvedő nők között 25-30 százalék. A gyermekvédelmi vonatkozás sem mellékes tehát.

Mind az aneroxiára, mind a bulimiára jellemző a testképzavar, a súlyfóbia, az evési magatartás zavara (aneroxiánál minimális táplálékbevitel, bulimiánál falásrohamok), és a testsúlycsökkenést, öntisztítást célzó szokások, például a túlzott fizikai aktivitás, a hánytatás, hashajtó szedése stb.

Súlyosság szerint megkülönböztethető az enyhe, a mérsékelten súlyos, a súlyos és az extrém aneroxia. A besoroláshoz a testtömeg-indexet használják, amelynek normál tartománya nőknél 18,5-25, férfiaknál pedig 20-25. Enyhe aneroxiánál az index 17, mérsékelten súlyosnál 16-16,99, súlyosnál 15-15,99, extrémnél 15-nél kevesebb.

A kóros soványsághoz más tünetek is társulnak, jellemzően bőrtünetek, hajhullás, hormonális zavarok, emésztési zavarok, csontritkulás. Jellemző, hogy nincs betegségbelátás, ami megnehezíti a segítők (szülők) helyzetét.

A bulimia az anorexiánál rejtőzködőbb evészavar, nem mindig nyilvánvaló ugyanis, hogy az illető a testsúlyát hánytatással, hashajtózással, vízhajtó szedésével tartja kontroll alatt. A bulimia súlyosságának mértékét az ún. kompenzáló viselkedések gyakorisága szerint különböztetik meg. Enyhe bulimia, ha a falásroham-önhánytatás hetente 1-3 alkalommal történik meg, mérsékelten súlyos, ha hetente 4-7 alkalommal, súlyos, ha hetente 8-13 alkalommal, extrém, ha hetente 14 alkalomnál többször.

A bulimiát sokáig lehet titkolni a külvilág előtt, van, hogy ki sem derül, jellemző ugyanis, hogy az illető testsúlyával minden rendben van, legfeljebb egy kicsit tér el a szokványostól (kicsit alacsonyabb vagy magasabb). 

Az aneroxiára jellemzőbb, hogy a beteg szociálisan izolálttá válik (bezárul), a bulimiában szenvedők kapcsolatai, kapcsolódási képessége ugyanakkor kevésbé sérül.

A túlevéses zavart (vagy kényszerevést) az különbözteti meg a bulimiától, hogy az illető nem él ún. testsúlycsökkentést, öntisztítást célzó beavatkozásokkal, vagyis egy-egy falásroham után nem hánytatja magát, nem kezd kompenzációs koplalásba stb. Így a kényszerevésben szenvedők általában túlsúlyosak.

A professzionális segítségnyújtás első lépése annak feltárása, hogy szomatikus (testi) ok lehet-e a háttérben. Az evészavarok kezelése komplex tervet igényel, melyben  helyet kaphat a szomatikus kezelés, a pszichoterápia, családterápia is. Súlyos esetekben kórházi kezelésre, intenzív pszichoterápiára is szükség lehet.

Cynthia Marie Bulik, az étkezési zavarok professzora fogalmazta meg az alább 9 igazságot az evészavarokról:

  1. Sok evészavaros személy egészségesnek látszik, mégis extrém módon beteg lehet.
  2. A családok nem hibáztatandók, s a betegek és a segítők legjobb szövetségesei lehetnek a kezelésben.
  3. Az evészavar diagnózisa egészségi krízist jelent, amely akadályozza a szokásos személyes és családi működést.
  4. Az evészavarok nem önként választott zavarok, hanem biológiailag megalapozott súlyos betegségek.
  5. Az evészavarok minden nemű, korú, etnikumú, testalkatú és testsúlyú, szexuális orientációjú, valamint szocioökonómiai státusú személyt érinthetnek.
  6. Az evészavarok mind az öngyilkosság, mind az orvosi szövődmények fokozott kockázatával járnak.
  7. A gének és a környezet fontos szerepet játszik az evészavarok kialakulásában. (Megjegyzés: a környezetbe beletartozik a médiakörnyezet, vagyis a média, ezen belül a közösségi média által közvetített szépségeszmény is…)
  8. A gének önmagukban nem jósolják meg, hogy kinek lesz evészavara.
  9. Lehetséges az evészavarból való teljes felépülés. A korai felismerés és beavatkozás fontos.

 

Nyitókép: Pavel Danilyuk/Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + 11 =

hirdetés