„2020 egy szélvihar volt, amely felforgatta a jól ismert életünket.” Zárd le az évet, tervezd meg az újat! Már letölthető a 2021-es Éviránytű, Pandémia Kiegészítővel
Hat évvel ezelőtt adtunk hírt először az akkor még újszerűnek számító Éviránytűről, amely azóta nagy „karriert” futott be. Valódi sikertörténet. Megálmodói, egy baráti társaság tagjai, „csupán” egy tartalmas szilveszter estére vágytak 2012-ben, ezért készítettek egy füzetet a visszatekintést és tervezést segítő kérdésekkel. A füzetet megosztották a közösségi média felületeken, ahol pár nap alatt rengeteg emberhez eljutott – így indult az Éviránytű – YearCompass története. Azóta nemzetközi mozgalommá vált, több mint 100+ önkéntessel, 61 országból. A füzet 52 nyelven érhető el, eddig több mint másfél millió ember töltötte le.
Már elérhető a legfrissebb változat, amely tartalmában nem változott, csupán bővült néhány plusz letölthető oldallal, amely Pandémia Kiegésztő 2020 néven érhető el. Az Éviránytű enélkül a kiegészítő nélkül is letölthető.
Az Éviránytű – YearCompass gondolatindító kérdésekkel és gyakorlatokkal segít lezárni az előző évet és megtervezni a következőt. Érdemes a kitöltésére időt szánni, és ehhez nyugodt körülményeket biztosítani. Online változata továbbra is ingyen tölthető le A5 és A4 méretben, elegáns, nyomtatott változata pedig megvásárolható. A füzet összeállítói azokra is gondoltak, akik nem kézzel, hanem számítógépen vagy mobilon szeretnék kitölteni a füzetet (letöltésnél eszerint is választhatunk).
– 2020 különös év volt mindannyiunk számára, sokunknak pedig kifejezetten nehéz is. Különleges kihívások elé állított minket, így arra gondoltunk, érdemes alkotnunk egy ennek megfelelően különleges eszközt, amely segít megbirkózni az évvel.
A kiegészítőben három területre fókuszálunk: szembenézünk a kontrollvesztettség állapotával, számot vettünk azzal, hogyan változott meg a mindennapi életed, és végül megvizsgáljuk a szociális kapcsolataid egészségét. A célunk, hogy a kezedbe adjuk az eszközöket, amelyekkel nyugalmat és ellenállóképességet szerezhetsz ezekben a bizonytalan időkben
– írják a szerkesztők, akik tippekkel is szolgálnak a kiegészítő oldalak használatához: „a javaslatunk, hogy kezdj a YearCompass-szal, majd amikor elértél az 5. oldalra, állj meg. Végezd el a Pandémia
Kiegészítőt, majd folytasd az eredeti füzetet a 6. oldaltól. Könnyen lehet, hogy ez az év téged keményebben érintett, mint másokat. Átélhettél veszteséget, egzisztenciális bizonytalanságot, vagy bármilyen más traumát. A Kiegészítő felszínre hozhatja ezeket az élményeket és a velük járó erős érzelmeket. Légy ezzel tisztában, és azzal is, hogy bár a Kiegészítőt hasznos eszköznek tartjuk, egyértelműen nem a hozzáértő terápia alternatívája. Ha erős diszkomfortot érzel, arra kérünk, keress szakértő segítséget!
A Pandémia Kiegészítő 2020 oldalai azokat a pillanatokat is segítik felidézni, amikor a körülmények ellenére sikerrel jártunk, rögzíthetők benne azok a szokások, amelyeket a karantén időszaka hívott életre, a kapcsolattartás kreatív megoldásai, az új hobbik és a váratlan élmények, amelyekkel gazdagodtunk 2020-ban.
Letöltenéd? Itt találod! >>
Az Éviránytű csapatának magja: Békéssy László, Csúth Zsófia, Döbrössy Katalin, Fejes Anikó, Freisinger Ádám, P. Tóth András, Szabó Dávid, Szőnyi Noémi, Vad László, Vigh István
Hasonló letölthető, gyerekeknek
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.