Fáni mama utolsó karácsonya
Franciska néniről, vagy ahogy a falubeliek hívták, Fáni mamáról az a hír járta, hogy igen pedáns, kemény asszony. Édesapja, Szabó Ferenc, alias Ferenc huszár az I. világháborúban harcolt egy igazságosabb, békésebb jövőért, mígnem elesett Doberdónál. Fáni mama ekkor 13-14 éves lehetett. Ő volt a legidősebb az öt lánytestvér közül, ebből fakadóan ő lett a jobbkeze korán megözvegyült anyjának.
Nem tudhatjuk pontosan, miféle lelki nyavalyákkal viaskodhattak akkoriban a kamaszleányok, de hogy nem a testsúlyukkal, a ruházatukkal vagy a sminkjükkel voltak elfoglalva, az egészen bizonyos. A ruházat kérdésköre legfeljebb oly módon foglalkoztatta a nagycsaládosokat, hogy a nagyobb testvérek lábmérete mikor állapodik meg valahára, kinövik-e még párszor a szoknyájukat, cipőjüket, hogy belebújhasson aztán valamelyik következő, kisebb gyermek. Fáni mama kopottas cipőit is megörökölték a húgai, ámbátor közülük csak kettő, mert a legkisebbek, az ikrek, nem élték meg az iskoláskort. Temetést temetés követett, a halál bármikor felbukkanhatott akkoriban. Igaz, ma sincs ez másként, bár sokféle betegséget tud már orvosolni a tudomány. Háború ellen pedig nincs csodaszer, örülhetünk, hogy mifelénk nem durrognak a fegyverek…
Egy szó, mint száz: az árvaság, a küzdelmes fennmaradás nyomot hagyhatott Fáni mama természetén. Ha arra volt szükség, zsúptetőt foltozott, de fát is rutinszerűen hasogatott, hogy legyen mivel tüzelni. Indokolatlannak tetsző büszkeség fészkelte be magát a személyiségébe, mondják, rátarti leányzóvá cseperedett. Ennek okát is tudni vélték a faluhelyen: Fáni mama pár telet a közeli nagyvárosban töltött, és hát a város az város! Nem volt az szégyen, hogy tisztes polgári családnál cselédeskedik, ráadásként mindeközben kitanulja a szabás-varrás mesterségét egy igen modern technikai vívmánynak számító masinán: Singer névre keresztelt pedállal hajtható varrógépen.
Saját varrógépe talán húsz év múlva lett, de a tudományát nem felejtette el, addig is lelkesen hímzett, horgolt a falubelieknek, és a templomnak is kivarrt méretes terítőket.
Míg Fáni mama a városban telelt, egy komoly udvarlóra is szert tett. Az Eberhart nevű fiatalembert valósággal megbabonázta Fáni mama égszínkék szeme, dús, gesztenyebarna hajzuhataga, amit esővízzel mosott és ecetes vízzel öblített le. Eberhart elcsalogatta moziba, ilyen izgalmas helyen Fáni mama még sohasem járt. Akkora hatással volt rá a film és a filmszínház, hogy még időskorában is gyakran felemlegette. A film címére nem emlékezett, csak arra a jelenetre, amelyikben a szerelmespár egy csónakban evez.
Eberhart hiába harcolt Fániért, a frigy végül meghiúsult. Fáni mama anyja nem nézte jó szemmel a városi ficsúrt, aki meglátogatta őket néhányszor a faluban. Olyankor mindig megkérte Fánit, hogy vegye le a kendőjét, mondván, anélkül sokkal szebb.
Eberhart szíve majd’ megszakadt, mesélte sóhajtozva Fáni mama. Olyankor összekacsintottak körülötte az unokák. Szerintük Fáni mamának legalább annyira fájt, hogy nem lett Eberhartné.
Fáni mama végül Lőrinczné lett. Idős Lőrincz, a leendő após, kinézte a fiának. Ifj. Lőrincz azonban nem volt még kész a családfői szerepre. Az első három évben szinte mindennaposak voltak az éjszakai kimaradozások, és ettől a menyecske teljesen kikészült. Azt gondolta, hogy újdonsült férje más asszonyokat, leányokat boldogít. Már válni akart, már készült a világraszóló botrány, amikor ifj. Lőrincz ijedtében bevallotta, hogy éjjelente többedmagával rapsickodik*.
Ezután szép sorjában született négy gyermekük, akik szépen felnőttek, négyfelé fújta őket a szél, városlakók lettek, családot alapítottak. Fáni mama az urával éldegélt, megbékéltek egymással; közös életük fordulatokban bővelkedett. Felszabadító orosz katonatisztek költöztek be a házukba a II. világháború végén, később az akkoriban alakuló termelőszövetkezet bekebelezte a földjeiket és a haszonállataikat. Ifj. Lőrincz lovait, teheneit is beleértve. Addigra Fáni mama anyja is jobblétre szenderült.
Az unokák nem mindig voltak megbékélve a Fáni mamánál töltött nyarakkal. Ugyan szerették a vidék nyújtotta szabadságot, a gyerektársaságot, de nehezen viselték a kötött napirendet, amit Fáni mama felállított. Nem alhattak akármeddig, a kertet reggel, este öntözni kellett, a főzésben segédkezni, ráadásként mindig akadt valami eltennivaló télire, ha tetszett, ha nem, ki kellett a munkából venniük a részüket. Mindennek tetejébe még templomba is kellett járni, legalább háromszor hetente. Lőrincz papa békésebb, nyugodtabb természet volt, a szavát sem nagyon lehetett hallani. Mindig kész volt egy kis kártyajátékra, jobb napjain még labdázni is lehetett vele. Beteg lett, majd még betegebb, végül örökre elaludt. Fáni mama egyedül maradt a kertes házban.
Szépen megvolt magában, összejárt a szomszédasszonyokkal, gondozta a virágoskertet, főzött, varrt, eljárt a boltba, a templomba, újságokat járatott, sőt, női hetilapot. A városba azonban, hiába invitálták a gyerekek, nem szívesen mozdult ki, talán ha egy évben egyszer. Karácsonykor.
***
Nyár volt, tikkasztó hőség.
Fáni mama legidősebb fiát, a tűzoltót, a munkahelyén hívták telefonon. A plébános úr volt a vonal végén. Baj van, jöjjön Fáni mamához, mondta sürgetőn. Nem akarta senki a mentőt kihívni hozzá, gondolták, jobb, ha a fia jön érte és dönt ebben a kérdésben. Talán magához veszi és nem is kell kórházba vinni.
Fáni mama csizmában, télikabátban érkezett a délelőtti misére. A szertartás közepén toppant vagy inkább toporgott be Isten házába, és egyenesen a Szűzanya szobrához ment. Megállt Mária előtt és hangos sírás-rívásba kezdett:
– Nem találom az édesanyámat! Karácsony van, nem találom az édesanyámat! – kesergett fennhangon, majd hosszú, nyakatekert monológba kezdett. A megrettent falubeliek szerint elhangzott Eberhart neve és Ferenc huszáré is. A szentmise folytatódott, Fáni nénit az öreg sekrestyés kísérte ki a templom udvarára, szóval tartva a gyermekké lett özvegyasszonyt.
Fáni néni még napokig feküdt a kórházban lepedőbe tekert kezekkel. Mesélt, csak mesélt, karácsonyi miseénekeket énekelt, amikor pedig megint rájött a mehetnék, nagyot sóhajtott és angyal lett.
Nyitókép: lil artsy/Pexels
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.