Fekvőbringával a Föld körül. Házasság kétszer két keréken: Zita és Árpi legjei
360 fok bringa – 40 ezer kilométer kerékpárral a világ körül. Mintha csak egy kalandfilm címe lenne. Pedig nagyon is valóságos mese Zárug Zita és Harkányi Árpád története. A fiatal pár a napokban ünnepelte házasságkötésük évfordulóját; négy éve annak, hogy kerékpárjukon a zuglói házasságkötő terem elé gurultak, majd – nászút gyanánt – a nyakukba vették a világot. Jelenleg Dél-Amerikában, Peruban vannak, kerékpáros kilométer-számlálójuk pedig közel 33 ezer kilométert mutat. Zitáék szeptemberben Európába repülnek és hazakerekeznek. Zita és Árpi az első magyarok, akik fekvőbringával megkerülték a Földet. Útjukról informatív webnaplót vezetnek, rengeteg izgalmas és érdekes adalékot osztanak meg a nyilvánossággal. Távinterjút kértünk tőlük, a legjeikre voltunk kíváncsiak.
hirdetés ▼
hirdetés ▲
“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farsangi buli.
A lány hippinek öltözött, a srác Tour de France-nak…”
Zita és Árpi a polgári esküvőjükre tartanak. A fotó 2011-ben készült
– Mi jelentette a legnagyobb próbatételt?
– Ezt most furcsa lesz olvasni, de mostanában már néha az a legnagyobb próbatétel, hogy reggel időben felkeljünk, és nekieredjünk a kilométereknek. Ha már úton vagyunk, minden újra kerek, de mire odatesszük magunkat, hogy igen, megint elindulunk, neki a hegyeknek, a 1200 méteres szintemelkedésnek, úgy, hogy közben néha aszfalt sincs az úton, vagy esik az eső…nehéz. Még mindig jó csinálni, mert minden nap sok élménnyel gazdagodunk, de már várjuk is a végét nagyon. A legnagyobb próbatétel talán a Pamír-fennsíkon történő átjutás volt még az út elején, pontosabban a fennsík egy 4655 méter magas hágóján, hóban, fagyban, néha hófúvásban. Az is kemény volt, amikor Bangladesből nem sikerült szárazföldön átjutnunk Mianmarba, mert lejárt a vízumunk. Vissza kellett térnünk a világ legkaotikusabb, legélhetetlenebb városába, Dakkába, ahol – miközben lelkileg és fizikailag is megviseltek voltunk – villámgyorsan vízumot kellett hosszabbítanunk. Rimánkodtunk a légitársaságnál, hadd vihessük fel a bringákat a repülőre anélkül, hogy a gatyánkat is rá kelljen fizetnünk. Sikerült; egy hét múlva már Bangkokban voltunk, teljesen más környezetben, ami bár az otthonitól nagyon különböző, de Dakka után nekünk mégis sokkal otthonosabb volt.
Pamír-fennsík – nagy próbatétel volt átjutni ezeken a hegyeken
4655 méter magasan, hóban, fagyban, néha hófúvásban, 2011. november
Banglades, St. Martin sziget, 2012. ősz
– A legszebb ország, tájegység?
– Ezekkel a helyekkel Dunát lehetne rekeszteni, rengeteg ilyen volt. Szerettük Pakisztánt és a Karakorum Highway vidékét, Nepálban az Annapurna körtúrán 27 csodás napot töltöttünk, Mianmar is nagyon érdekes volt, mert végül, ha csak repülővel és hátizsákkal is, de azért is megnéztük az országot. Lenyűgözőek Indonézia vulkánjai és a színes Bali is. Ha pedig muszáj egyetlen egy helyet választani, akkor az Új-Zéland lenne. Lazák, kedvesek, jó fejek az emberek, nincs nyelvi korlát és túlságosan nagy kulturális különbség, és a táj az valami leírhatatlanul csodálatos!
Pakisztán, Thakot, 2012. február
Pakisztán, Chilas és Dasu között
Nepál, Annapurna körtúra, 2012. június
Burma, Mianmar, U Bein tíkfa híd, 2012. december
Indonézia, Bromo vulkán, 2013. november
Új-Zéland, 2014. május
– A legrosszabb útviszonyok?
– Pár napja volt egy 72 kilométeres szakaszunk itt, Peruban Trujillo és Huaraz között a Cañón del Pato nevű útszakaszon, ahol végig durva, köves, poros, csúszós úton kellett haladnunk. Úgy dobált minket, hogy Árpi a nap végére totál kikészült. De minden jó, ha jó a vége: ezután a szörnyű nehéz, kimerítő szakasz után úgy éreztük, ha aszfaltot kapunk a kerekeink alá, a Mount Everestre is fel tudunk tekerni. Persze addig nem kell majd, csak 4200 méter magasra, aztán onnan újra legurulni a tengerszintre. Az lesz ám csak az igazi nagy örömbiciklizés, a nagy jutalom, a lefelé száguldás!
Peruban, 2015. május
– A legfinomabb ételek?
– A ma reggeli empanadas itt Peruban, Huarazban, amit az utcán árult egy férfi, darabját egy solért, vagyis kb. 90 forintért. Annyira ízlett nekünk, hogy végül tizenkettőt is vásároltunk belőle. Főleg, mert nagyon emlékeztetett minket az Üzbegisztánban a kemencék belsejére tapasztva kisütött szamszára. Mindkettő egy fűszeres sült húsdarabokkal és apróra vágott hagymával töltött tésztabatyu, csak a formájuk más, de ízre kísértetiesen hasonlítottak, annak ellenére, hogy a világ két másik sarkában készítik őket. Ezen kívül ettünk egy-két izgalmas dolgot is a most már közel négy év alatt: légylárvát az amerikai Mono-tó sós vízéből, sült chilis szöcskét Mexikóban, cápahúst Belizeben, és itt Peruban nemrég megkóstoltunk a tengerimalacot, amit itt haszonállatként tartanak és megesznek.
– A legnagyobb trauma?
– A már említett bangladesi eset, továbbá Árpi nagyszüleinek a halála, a rühekkel való több hónapos küzdelmünk és keserveink.
hirdetés ▼
hirdetés ▲
– Hol élnek a legkiegyensúlyozottabb emberek?
– A „fejletlen” országokban, kis falvakban. Utóbbiak élete a mi szemünkben unalmasnak és keménynek tűnhet, de szinte biztos, hogy kiegyensúlyozottabb életet élnek, mint egy városban élő nyugati polgár.
A legkiegyensúlyozottabb élet ott jellemző, ahol az emberek felfogják, hogy nem a fogyasztás és a reklámokban sulykolt „értékek” hajszolása az élet célja. Ahol van lehetőség és képesség saját ételek megtermesztésére, van idő a társas kapcsolatokra és önmagukat úgy látják, mint egy nagyobb egység részét.
– Melyik országban a legnehezebb az élet, legrosszabb az életszínvonal európai szemmel?
Kambodzsa, 2013. május
– Nehéz ezt megmondani, mert sok helyen siralmas a helyzet. Kambodzsa még mindig nem állt fel abból a traumából, hogy Pol Pot gyakorlatilag kiirtott egy generációt. Bangladesben az emberek a családban, a minél több gyermekben látják csak az értéket, viszont ez katasztrofális zsákutca, hiszen a gyermekek nem csak újabb munkaerőt, hanem újabb éhes szájakat is jelentenek, miközben az ország területe véges, ráadásul a globális éghajlatváltozás által kiemelten sújtott. A rohingya menekültek helyzete pedig még a bangladesieknél is sokkal kilátástalanabb, Mianmarban nem tekintik őket állampolgárnak, gyakorlatilag üldözik őket, felégetik a falvaikat. Ezért nem volt szabad nekünk belépni szárazföldön az országba, hogy ezeket a kegyetlenségeket külföldiként ne láthassuk és ne jelenthessük. A szerencsésebbek átjutnak Bangladesbe, az ENSZ-menekülttáborba, de zsákutcába jutnak, nincsenek kilátásaik, bangladesi állampolgárságot nem kapnak, máshová sem tudnak menni, csak egy menekültstátuszuk van és tengődnek a bizonytalanságban.
– Hol költöttetek a legtöbbet?
– Abszolút és átlagban is Új-Zélandon költöttünk a legtöbbet, napi átlag 7627,3 forintot kettőnkre, mert ott fél évig voltunk, s mert ebből sokat dolgoztunk is; a munkavízum pedig drága volt. Heteken keresztül nem akartunk sátrazni, miközben dolgozunk, hiszen ez egyben pihenő is volt a vándorúton. Kivettünk egy hostelben egy szobát, jókat főztünk magunkra, persze ügyelve arra, hogy azért félretenni is bőven tudjunk. Ekkor vettük meg az Auckland–Hawaii–San Francisco repülőjegyeket is, emiatt is ilyen magas a napi átlag költségünk erre az országra nézve.
Új-Zéland, gyalogút a Tunnel Beach-hez, 2014. március
– Hol költöttetek a legkevesebbet?
– Ha az első európai országokat nem számoljuk – ezekben csak néhány napot töltöttünk -, akkor Törökország, Pakisztán és India is napi átlag 4000 forint környékén volt kettőnkre. Grúziában ugyanez az összeg 2061,8 forint volt, persze ott csak 11 napot töltöttünk. Talán azért volt ilyen olcsó, mert ahányszor sátorhely után kérdeztünk esténként, egy kedves család mindig behívott az udvarába, ahol aztán kikérdeztek minket a kalandos utunkról, jól megetettek minket, majd a végén nem hagyták felállítani a sátrat, hanem megkaptuk a vendégszobát, és ebben nem lehetett apelláta.
A világ legtöbb részén rettentően kedvesek és segítőkészek az emberek, nemzettől, vallástól és anyagi helyzettől függetlenül.
Grúzia, 2011. augusztus
– A legjobb szállás?
– Az előbb említett családoknál, nemcsak Grúziában, hanem mindenhol mindig érezzük a szeretetet. De ha materialisták akarunk lenni, akkor egy magyar srác szerezte nekünk a legnagyobb élményt: Indiában meghívott minket egy ötcsillagos szállodába. Törzsvendég pontjaiból fedezte a költségeket, mivel ő a szállodában dolgozott, és a cége rengeteg éjszakát kifizetett már neki. A svédasztalos reggelinél fölettük az összes sajtot, mert ilyesmit Indiában máshol nem látni, és hajnali háromig filmet néztünk a franciaágyból. S ha már itt tartunk, azt is meg kell jegyeznünk, hogy megszámlálhatatlan sok alkalommal kaptunk vendéglátást és sok más segítséget a külföldön élő, dolgozó vagy utazó honfitársainktól, amit ezúton is nagyon köszönünk. Jó volt Belizében is, az aprócska bambusz bungalóban egy Karib-tengeri szigeten, ahol cápákkal és rájákkal úsztunk. Ez a lista is végtelen, és nehéz lenne csak egyet kiragadni.
Egy magyar srác szerezte nekünk a legnagyobb élményt: Indiában meghívott minket egy ötcsillagos szállodába. India, 2012. április
2015. január
– A legrosszabb szállás?
– Ilyenből hála az égnek kevés volt. Türkmenisztánban egyszer egy iszonyúan lepukkant szállodában voltunk kénytelenek aludni, mert a hatóságok nem engedtek volna máshol. Be volt szakadva a padló, le lehetett látni a földszintre és a fürdőszobaajtót nem lehetett becsukni, takarítani pedig nem takarították, ezért áradt a bűz mindenütt. Pakisztánban pedig egyszer más alternatíva híján egy olyan koszos, büdös szobában aludtunk, hogy odahaza a legrumlisabb fáskamra is százszor különb annál. Igaz, csak 150 rupeeba került, vagyis 405 forintba, de akkor is, én nem akarok használt pelenkákat az ágyam alatt találni, ha fizetek a szállásért.
– A legnagyobb öröm?
– A legnagyobb öröm? Lehet ezzel a válaszunkkal is csalódást okozunk, mert meglehetősen hétköznapi: amikor hosszas munkakeresés után végre egy olyan munkaajánlatot kaptunk Új-Zélandon, amihez munkavízum is járt. Tudtuk, hogy ezzel „megmenekültünk” az anyagi kelepcéből, és ezáltal nem kell idő előtt megszakítanunk az utazásunkat, hanem végig tudjuk majd vinni úgy, ahogy szeretnénk. Ekkor már nagyon ki voltunk fogyva a pénzből, ezért ez a legjobbkor jött, ugráltunk örömünkben az utcán az invercalgilli múzeum előtt, nagyon boldogok voltunk. A munkával töltött hónapok gyorsan elrepültek és igazi pihenés volt, nem csak a pénztárcánkat töltöttük fel így újra, hanem a lelkesedésünk lenkerekeit is. Hétköznapi szinten pedig annak a csodának a megélése, hogy tényleg csináljuk, tényleg megadatott, tényleg úton vagyunk és éljük az álmunkat.
Nap, mint nap rádöbbenni arra, hogy mennyire áldott életünk van, óriási örömforrás.
– Hol időztetek a legtöbbet?
– Új-Zélandon, a szőlőben.
Új-Zélandi szőlőszüret, 2014. április
– Hol élnek szerintetek a legszebb, legkarakteresebb emberek?
– Hunzában, Pakisztánban.
Pakisztán, 2012. január
USA. Grand Kanyon Nemzeti Park, 2014. augusztus
Hol élnek a legtermészetesebb módon?
Hunzai gyerekek
– Amazóniában, a nyugati ember által soha nem látogatott törzsi népei. De értelemszerűen ott mi sem jártunk. Ahol jártunk, és akiket láttunk, azok a hunzák.
– Melyik ország volt a legkoszosabb?
– Az összes Indiai szubkontinensen található ország, kifejezetten Banglades. Kéthetente meg kellett állnunk, mert valamelyikünknek olyan fertőzése volt ételtől vagy víztől, hogy…hadd ne részletezzem! Vécére járni alig volt erőnk; nem maradt meg bennünk semmi. Sajnos a Latin-Amerikai országokra is igaz, hogy nem tudnak mit kezdeni a sok háztartási szeméttel, nincs szervezett szemétkezelés, és ha van is, akkor csak annyira mennek vele, hogy egy autó elszállítja a folyóig és ott dobja le a szemetet, nem közvetlenül a falu határában. Nehéz helyzet ez, de látunk kezdeményezéseket mind a civilek, mind az önkormányzatok részéről. Reméljük, hatásos lesz!
Banglades, 2012. október
– A legkedvesebb időtöltésetek?
– Felülni a biciklikre és megfeledkezni minden gondunkról, csak gondtalanul suhanni a tájban, vidáman odaköszönni a helyieknek. A legjobb lefelé suhanni egy olyan kis hegyi úton, ahol csak egy sáv aszfalt van, és azt átlag napi 3 gépjármű járja.
Süssön a nap, és lehetőleg több ezer méter magasból kelljen lefelé gurulni.
Errefelé az Andokban szerencsére ez elég gyakori.
A La Piedra tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a rengeteg szigettel és félszigettel szabdalt mesterséges tóra. Dél-Amerika, Kolumbia, 2015. március
A világ 5. legnagyobb vízesése, a 771 méter magas Catarata de Goctat, Cocachimba település határából. Dél-Amerika, Kolumbia, 2015. május
– Rekordjaitok?
– Leghosszabb biciklis nap 141 kilométer volt, de ez szinte végig lefelé, hátszélben, s nem is olyan régen, Ecuadorban. A második leghosszabb napra sokkal büszkébbek vagyunk, ez Türkmenisztánban történt a Karakum-sivatagban, mikor el kellett érni a határt időre, különben lejárt volna a vízumunk. A napfelkelte és a naplemente is az úton ért minket, egész nap tekertünk ellenszélben; kemény volt, de csodaszép. A legmagasabb pont biciklivel az Akbajtál-hágó volt Tadzsikisztánban, 4655 méter magasan, havon-jégen, süvítő ellenszélben. Ennél kellemesebb és barátságosabb volt a Thorung La hágó Nepálban, de ezt gyalogosan tettük meg, 5416 méter magasra gyalogoltunk fel hátizsákokkal.
Thorung La hágó Nepálban. 2012. május
A legmagasabb pont biciklivel az Akbajtál-hágó volt Tadzsikisztánban, 4655 méter magasan, havon-jégen, süvítő ellenszélben. 2011. november
Legveszélyesebb útszakasz?
– Nehéz választani. Iránról és Peruról kifejezetten elmondható, hogy úgy vezetnek az autósok, mintha teljesen megőrültek volna. Amikor a hülyeséget sebességgel kombinálják, abból nem sok jó szokott kijönni.
– Hol találkoztatok a legtöbb magyarral?
– Ausztrália keleti partján minden nagyvárosban találkoztunk a magyar közösségekkel, előadásokat is tartottunk és még a Duna Televízió is meginterjúvolt minket. Nagyon kedvesen bántak velünk, kicsit olyan volt, mintha hazaérkeztünk volna.
Ausztrália. “A legszebb élményeinkért soha nem kellett belépődíjat fizetnünk”
Új-Zéland. Aluljáró a Rail Trail-on. 2014. március
– Mi a legfőbb vágyatok?
– Végigcsinálni ezt az utat a bicikliken hazáig, úgy, ahogy elterveztük, közben a lehető legtöbb élmény érjen minket, és a lehető legjobban érezzük magunkat.
Odahaza is tartalmas, izgalmas életet élni, továbbadni azt a rengeteg inspirációt, amit ez az út adott nekünk. Normális, boldog, kiegyensúlyozott életet élni, családot alapítani.
Vendégül látni más utazókat a mi otthonunkban, a mi városunkban, hogy valahogy visszaadjuk azt a rengeteg kedvességet, amit mi kaptunk ezen az úton.
Web www.360fokbringa.hu | Facebook Honeymoon Around The World | YouTube videók
Nyitókép: USA, Zion Nemzeti Park
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
