Tintapaca, rágógumi, olajfolt? Így szabadulhatunk meg tőlük!

hirdetés

Bosszantó, amikor a fehér ingen nyomot hagy a vörösbor,  a rágógumi a ruhába ragad, a kávé a szőnyegre ömlik, vagy a terítőre viasz cseppen – a sort hosszan folytathatnánk. Ne gondoljuk, hogy ezek maradandó nyomot hagynak – vessünk be kipróbált praktikákat! Ismertetünk néhány bevált módszert.

Általánosságban elmondható, hogy a friss foltot könnyebb eltávolítani.

Csokifolt

Textilanyagból a legegyszerűbb úgy eltávolítani, hogy bekenjük a szennyezett részt glicerinnel, majd, mint egy szendvicset, itatóspapír közé fogjuk. Az itatóspapír magába szívja a csokoládét és a benne lévő zsiradékot. Az itatóst szükség esetén cseréljük. Ha ez a módszer nem hoz eredményt, vagy nagy a folt, vízzel higított 70%-os alkohollal dörzsöljük ki a pecsétet.

A szőnyegből benzines ruhával a folt szélétől a középpont felé haladva, a csokoládét feloldva vehetjük ki legegyszerűbben a foltot. Beszórjuk hintőporral, majd porszívózzuk.

Festékfolt

A friss festékfolt terpentinnel, higítóval könnyen eltávolítható a ruhából. Ha a folt régi, megszáradt, áztassuk a ruhát több órán keresztül szappanos vízben. Ezután késsel a foltok felső rétegét óvatosan kaparjuk le, majd terpentinnel dörzsöljük át a felületet.

Tintafolt

Mit tegyünk, ha a ruhánk tintafoltos lett? Forraljunk tejet, majd a foltot tejbe mártott pamutanyaggal dörzsöljük át, többször cserélve a rongyot. Bőr, gyapjú és pamutanyagokból kiszedhetjük a foltot acetonnal vagy 70%-os alkohollal is. Ha pici a folt, körömlakk lemosót használhatunk, a citrom leve is jól oldja a tintapacát. Színes anyagnál egy kis részen próbáljuk ki, hogy az adott oldószer nem fakítja-e ki a ruhát.

Bármelyik módszert választjuk, a folt alá tegyünk nedvességszívó puha anyagot!

Ha a gyerkőc összefirkálta a bőrét golyóstollal, paradicsom- vagy citromlével könnyen eltávolíthatjuk a firkát.

Viaszfolt

Nem cseppen az asztalterítőre az égő gyertya viasza, ha használat előtt egy éjszakára erősen sózott vízben áztatjuk vagy nedves szappannal áttöröljük. Ha mégis az asztalterítőre cseppent, a viaszt forrásban lévő vízbe mártott kés tompa oldalával kaparjuk le. Mosás és száradás után itatóspapír közé téve vasaljuk át a viaszfoltos részt.

A bútorra került viaszpecsétet is késsel távolítsuk el, de tekerjük át vászondarabbal a pengét, hogy a bútort ne karcolja meg.

Gyümölcsfolt

A legegyszerűbb hypós vízbe áztatni a ruhát, de hatásosabb, ha előtte szalmiákszeszes vízben áztattuk. Színes textilanyagból a gyümölcsfolt eltávolítható 70%-os alkohollal vagy 20%-os alkoholos vizes oldattal, amibe néhány csepp szalmiákszeszt is tettünk. Mindkét esetben azonnal öblítsünk!

Kávéfolt

A kávéfoltot – ha tehetjük – azonnal szórjuk be sóval. A fehér pamut- vagy vászonanyagon keletkezett pecsétet szappanos vízzel mossuk ki. Ha ez nem hatásos, nedvesítsük meg higított hidrogén-peroxiddal vagy áztassuk hypós vízbe, majd mossuk ki.

Színes ruha esetén a kávéfoltra kenjünk glicerint, majd öblítsük ki langyos vízzel. A folt alá neves ruhát téve vasaljuk át. Egy tojássárgáját kavarjunk össze kevés langyos vízzel. Ebből a keverékből tegyünk egy keveset a foltra, majd langyos vízzel öblítsük ki. Kényes anyagból készült ruhanemű kávéfoltját glicerin, tojássárgája és langyos víz keverékével távolíthatjuk el.

Szőnyegből: száraz ruhával szívassuk fel a kiömlött kávét, majd a foltot langyos vízbe mártott ruhával töröljük ki. Ha ez nem elegendő a folt eltávolításához, ecet és benzin keverékével dörzsöljük tisztára. Műszálból készült szőnyeg kávéfoltját langyos, szappanos vízzel tisztíthatjuk ki.

Rágógumi

A textilbe ragadt rágógumit nehéz, de nem lehetetlen eltávolítani. Dörzsöljük át jégkockával! A hidegtől a rágó magától le fog esni. Ha foltot hagyna, acetonnal vagy benzinnel eltávolítható.

Vörösborfolt

A friss foltot szórjuk be sóval. Furcsának tűnhet, de a legjobb eredményt a vörösborfolt tisztításánál fehérborral érhetjük el. Borba mártott fehér vászondarabbal itassuk fel a vörösbort, majd szappanos vízben mossuk ki a ruhát, asztalterítőt. A hypós áztatás is segíthet.

Szőnyegből – tegyünk a folt alá itatóspapírt vagy pamutanyagot. Szalmiákszeszes hideg vízzel finoman dörzsöljük át a szennyezett felületet, majd hideg vízzel töröljük át.

Zsír- és olajfolt

A foltot kenjük át benzinnel, szórjuk be hintőporral, s ha már száraz, keféljük ki. (Kényes anyagnál ne alkalmazzuk ezt a módszert.)

Finom anyagból a zsír- vagy az olajfolt ellen a legjobb a hintőpor. A foltot szórjuk meg hintőporral, tegyünk rá selyempapírt és langyos vasalóval vasaljuk át. Ismételjük többször, amíg a folt el nem tűnik.

Szőnyegből benzinnel tisztítható a zsírfolt. Benzines tisztítás után szórjuk be a felületet hintőporral, majd selyempapíron keresztül langyos vasalóval vasaljuk ki a szennyezett részt.

Ha papíron hagy nyomot az olaj, tegyünk rá selyem- vagy itatóspapírt. Ezt szórjuk be hintőporral, majd tegyünk rá ismét selyem- vagy itatóspapírt. Tegyünk rá valami nehezéket. A zsiradékot a papír felszívja, ezért cserélgessük, hogy mindig tiszta legyen. Az is segíthet, ha a foltra selyempapírt tegyünk és langyos vasalóval átvasaljuk a szennyezett részt.

Vérfolt

Áztassuk az anyagot hideg vízbe, majd hypós vízbe, azután mossuk ki. Az is segít, ha a vérfoltot víz és hidrogén-peroxid 9:1 arányú keverékébe mártott ruhadarabbal dörzsöljük át. Öblítsük ki tisztítás után.

Vérfoltok ellen a keményítőt is bevethetjük. A keményítőből vízzel készítsünk sűrű masszát, ezt kenjük a foltra. Ha megszáradt, keféljük át és mossuk ki az anyagot.

Szőnyegből: a folt alá tegyünk itatóspapírt, majd ecetes ruhával itassuk fel a vérfoltot.

 

Figyelem! A tisztításhoz használt alkohol, hidrogén-peroxid, petróleum tűzveszélyes – gyúlékony anyag. A terpentin gőzét ne lélegezzük be, irritáló hatású, s arra is ügyeljünk, hogy ne érintkezzen a bőrünkkel. A hypóval és az acetonnal is óvatosan dolgozzunk – ne lélegezzük be. A hypót soha nem használjuk vízkőoldóval együtt – klórmérgezést okozhatnak!

 

hirdetés

Szépítők Magazin

Életszépítők néven kezdődött a történetem 2012-ben. Magazinként 2013 óta olvashatsz. Független, önerőből fenntartott magazin vagyok a weboldalak rengetegében. Ha mondanivalód van vagy szeretnél bemutatkozni nálam saját alkotással, írj az info@szepitokmagazin.hu e-mail címre!

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás