Szerelmesnek lenni, ugyanaz, mint a nyárban élni

Valójában a nyár és a mindent feldúló szerelem között csupán árnyalatnyi a különbség.

Gondoljunk bele, ha kora reggel úgy ébredünk, hogy egy gesztenyebarna hajú nő kék szemébe nézhetünk, az ugyanaz a megkönnyebbülés, mint nyári reggeleken kinézni az ablakon és mélységesen megnyugodni a kék ég láttán. Mert akkor minden úgy alakulhat azon a napon, ahogyan szeretnénk, és tele van az égbolt a váratlanságok gyönyörű ígéretével.

A meztelen bőrödön végigszaladó vízcseppek, amik nyomán az izgalom bőrszínű, apró virágai nyílnak, nyáron terítik be legjobban a tested sima mezőit, lomha dombjait és nedves cseppekkel vigasztaló vékony, mégis dús árkait. És a nyár ugyanolyan váratlanul és megszállottan tör ránk, mint a tébolyító szerelem és dúlja föl minden érzékünket. Érzi a végességét, ezért rögtön és mindent akar, érzi a végtelenségét, ezért megindító, nem evilági, és inkább áll rokonságban a felhőn túli elemésztő izzásokkal.

A szerelem és a nyár is kék, mint a szemed, száraz, mint a bánat, és nedves, mint a vágy, ami végül fölemészti majd, akár az őszi szomorúság a tobzódó nyári napokat.

Szerelmesnek lenni, ugyanaz, mint a nyárban élni. A nyárban tündöklő szívvel ébredni, ugyanaz, mint szerelmesnek lenni. Megéri érte végigkönnyezni a ködbe csomagolt, fagyos hónapokat. Mint ahogy érted is megéri a hidegben ülni a szétterülő víz partján és várni, hogy sikoltva végigrepedjen benned a jég.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hat − öt =

hirdetés