Sajtkrémes füstölt lazaccal töltött spenóttekercs kapribogyó mártással
Igazi különlegesség. Van munka vele, de megéri a fáradságot! B. Csánk Györgyi receptje.
Hozzávalók
Tekercshez
1 csomag fagyasztott spenót (450 gramm)
3 tojás
1 kk só
1/2 kk bors
csipetnyi szerecsendió
2 gerezd fokhagyma
Töltelékhez
10 dkg füstölt lazac
25 dkg Mascarpone
1/2 citrom reszelt héja
1/2 kk citrombors
pár csepp citromlé
1/2 csokor petrezselyem
Mártáshoz
1,5 citrom leve
1/4 marék kapribogyó
3-4 e extra szűz olívaolaj
citrombors
1 csipet só
1/2 kk őrölt chili
1 tk apróra vágott kapor idényben (mirelit is jó hozzá)
Elkészítés
A tojásokat válasszuk szét. A sárgáját verjük fel borssal és sóval, majd keverjük a spenóthoz. Fokhagymával és szerecsendióval ízesítsük.
A fehérjét verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük hozzá a spenóthoz.
Szilikonos sütőpapírral takart lemezre vékonyan kenjük a spenótos masszát, téglaalapot formázva, és 160 fokos sütőben 6-8 perc alatt süssük készre.
Borítsuk egy konyharuhára, húzzuk le róla a sütőpapírt, majd langyosan óvatosan tekerjük fel és így hagyjuk kihűlni (amíg forró ne tekerjük, mert szakadhat!).
A mascarponét tegyük egy tálba. A lazacot vágjuk apró kockákra és adjuk a krémsajthoz. Ízesítsük citromborssal, reszelt citromhéjjal, 1-2 csepp citrommal, apróra vágott petrezselyemmel, majd kenjük meg vele a kihűlt spenótot.
Óvatosan tekerjük fel, csomagoljuk frissentartó fóliába, és tegyük pár órára a hűtőbe.
A mártáshoz a citromok levét facsarjuk egy edénykébe, adjuk hozzá az olívát. A kapribogyót aprítsuk fel, adjuk a citromhoz, fűszerezzük citromborssal, csilivel és kaporral. A mártást lefedve tegyük a hűtőbe kis időre.
Végül az alaposan kihűtött tekercset vágjuk 1-1,5 centi vastag szeletekre és tálaláskor locsoljuk meg az öntettel.
Fotó: B. Csánk Györgyi
Györgyi karácsonyi receptajánlatai >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.