Juhtúrós-cukkinis lepény

Egy könnyen összeállítható, ízletes töltött lepény ebédre vagy vacsorára – hidegen is finom. A juhtúrót túróval, mozzarella sajttal is helyettesíthetjük.

Hozzávalók

12 dkg vaj

25 dkg liszt

50 dkg cukkini

1 ek olaj

25 dkg juhtúró

1 csokor petrezselyem

2 gerezd fokhagyma

őrölt bors

Cayenne bors

2 dl tejszín

2 tojás

Elkészítés

A liszthez keverjük a sót, majd elmorzsoljuk benne a darabokra vágott vajat. Hozzáadunk 4 evőkanál vizet, hogy összeálljon.

Egy 24 centi átmérőjű tortaformát kivajazunk, majd belenyomkodjuk a tésztát úgy, hogy pereme is legyen. Fél órára hűtőbe tesszük.

A töltelékhez megmossuk, apró kockára vágjuk a cukkinit, sózzuk. Serpenyőben, kevés olajon kevergetve kissé megfonnyasztjuk. A juhtúrót kisebb darabokra szedjük, majd óvatosan a cukkinihez keverjük az apróra vágott petrezselyemmel együtt. Hozzáadjuk a két féle borsot, a fokhagymanyomón átpréselt fokhagymát.

Kivesszük a tésztát a hűtőből és beleöntjük a tölteléket. A tejszínt a tojásokkal simára keverjük, sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük a cukkinis töltelék tetejére. Előmelegített sütőben 180-as hőfokon pirulásig sütjük, sütési idő kb. 45 perc.

GasztrostúdióVízi Orsolya receptje

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz + 10 =

hirdetés