„Gyere a kastélyomba, engedd, hogy szeresselek!” Hókirálynő parafrázis, 1. rész

Kay egy multinál dolgozik, vezető beosztásban. Hogy idáig jusson, azt azzal érdemelte ki, hogy mindig jó fiú volt. Szófogadó, rendes gyerek, nem dacoskodott, nem vadult soha.

Apró kis csínyek, labda átpattant a szomszédba, elszakadt nadrág, ilyesmi. Az iskolában nem volt kiemelkedő tanuló, de mindig a stabil középmezőnyhöz tartozott, akire a tanárok azt szokták mondani, lehet rá számítani. Egyik tantárgy sem érdekelte különösebben, de besimult a rendszerbe, érdektelenségének nem adott hangot.

Csendes fiú, jó gyerek volt. Zárkózott kamasz, aki távol tartotta magát a balhéktól, lázadásoktól. Környezete nyugalmát nem zavarta sem rebellis gondolatokkal, sem világmegváltó tervekkel. Egyáltalán semmivel nem zavarta környezete nyugalmát, könnyű volt őt szimpatikusnak találni, anélkül, hogy bárki is ismerte volna. És neki sem kellett különösebb erőfeszítést tennie azért, hogy előrébb jusson az életben, soha nem kellett kitalálnia, ő mit szeretne, mindig megmondták a következő lépést jóval azelőtt, hogy ő egyáltalán gondolt volna rá.

A munkahelyén megbecsülték, a főnökei tudták, lehet rá számítani, a feladatait tisztességesen elvégzi. Nem akarja az alapoktól átszervezni a cég folyamatait, de amit rábíznak, az mindig kész van határidőre. Jó fiú, rendes gyerek, egy idő után magától értetődő volt, hogy a nagyfiúk bevették a bandába, kapott Kay saját irodát és vezető beosztást.

Neki is van már gyors szánkója-autója, munka után jóleső érzéssel lépdel a parkolóban, szereti, hogy van ez az autó, kényelmes. Kényelmes, hogy adták. Hazafelé megérinti egy hangulat, hogy milyen kellemes is az ő élete, se nem túl meleg, se nem túl hideg, szívesen adja meg magát ennek az érzésnek. Mielőtt belépne a kapun, nagy levegőt vesz, ez hát az otthon, ahol Gerda várja őt.

Gerda és a gyerekek, kisfiú, kislány, van kutya is persze, ahogy az kell ahhoz, hogy szép legyen, kerek és boldog az élet. Innen már könnyű, ölelés, puszi, csimpaszkodó gyerekek, apa, képzeld, apa, figyelj, apa játsszunk. Gerda is mintha mondana valamit, ami van az nem elég, mást akar a feleség, csak homályosan látja azt a női alakot, akit valaha Gerdaként ismert meg, mintha valami a szemébe ment volna, egy tompa szúró érzés, vagy inkább mégis a szívében, vagy az a bennszorult lélegzet lehet…

Apró kellemetlenség, vele jár, ezzel a nagyon is kellemes élettel, ne foglalkozz vele, örülj annak, amid van, csak légy jó fiú, csak mindig tedd, amit mondanak. Kézmosás, krumplipüré, e-mailek, megbeszélés, tender, határidőre és neked? Nézi azt az ismerős szempárt, miközben kisimít a homlokából egy tincset, érzi a hátán a cirógatást, ez lenne hát a gyöngédség? Habfürdő, ujjongva sivalkodás, apa, ez túl kellemes!, elnéző mosoly, mars az ágyba.

Mesélj az életről. Mesés életünk van.

Miközben magára húzza a takarót, nagy levegőt vesz, belégzés, amit mintha soha nem követne a kilégzés, csak az a tompa szúrás, belégzés…

Gerda mellette alszik, mintha mindig is mellette aludt volna, már nincs te és én, eggyé váltak, már nincs viszonyuk egymáshoz. Ez lenne hát a férfi-lét, ez a tompa fájdalom egy női test mellett? Mi vár még rá, míg látja a gyerekeit felnőni? Talán egy új szőnyeg a nappaliba, néhány nyaralás, rendezzük át a kertet, majd Gerda úgyis mondja. Új iroda, új tender, új határidő, új autó, majd mondják.

Csak légy jó fiú, csak tedd, amit mondanak.

Belégzés.

… Belégzés.

… Alvás.

Álmában megborzong, mintha hűvös szellő simogatná a bőrét, vagy csak álmodja, olyan jól esik ez a váratlan hideg ebben a langymeleg életben. Ez az álom vele marad másnap is, amikor az irodája ablakán kinézve észreveszi, ahogy egy új autó gördül be a munkahelyi parkolóba. Milyen különleges egy fehér autó a sok fekete közt. Ahogy megcsillan rajta a téli napfény szinte elvakítja Kayt. Vajon ki érkezett vele, vajon miért jött, vajon kiért? Ugye mindez nem álom csupán, ugye ez a borzongás a valóság, a szerelem, az élet? Mielőtt belépne a tárgyalóba, nagy levegőt vesz, ez hát a karrier. Innen már könnyű, új kolléganő, közös projekt.

A Hókirálynő okos, a Hókirálynő kreatív, a Hókirálynő vicces, a Hókirálynő lenyűgöző, a Hókirálynő varázslatos, a Hókirálynő sziporkázik. A Hókirálynő közelében Kay végre megfeledkezhet a tompa szúrásról, a jófiúságról, a munkáról, az otthonról, Gerdáról, a gyerekekről, a bennszorult levegőről. Végre fellélegzik, szabadnak, könnyűnek érzi magát, mindent lehet, bármire képes. Nézi azt a már ismerős szempárt, miközben kisimít a homlokából egy tincset, érzi a hátán a cirógatást, ez lenne hát a gyöngédség.

Gyere a kastélyomba, engedd, hogy szeresselek, mondja a Hókirálynő, és Kay megy és engedi, azt érzi, most végre önmaga lehet.

 

Nyitókép: Pavel Danilyuk, Pexels

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − hét =

hirdetés