Negyvenkét éve együtt. Gyerekszerelemből házasság

Furcsa érzés leírni ezt a számot. Idős házaspárok szokták így kezdeni a kapcsolatuk elejére való visszaemlékezést. Pedig Csabával, a férjemmel, negyvenkét éve ismerkedtünk meg – az általános iskola első évében. Emlékeim szerint még nem tudtunk rendesen írni-olvasni, mikor már szárba szökkent a „szerelmünk”. Egyértelmű volt az osztály számára is, hisz tele voltunk árulkodó jelekkel.

Csaba és Rita

Olvasás órán például az volt a szokás, hogy egy mondat felolvasása után hangosan kimondjuk annak a nevét, akinek folytatnia kell. Én mindig Csabát választottam – a lányok hangos kuncogása ellenére is. Szünetben, az udvaron látványosan elkerültük egymást, és piruló arccal hallgattuk a többiek „két szerelmes pár, mindig együtt jár…” kántálását. Csaba állítja, hogy haza is kísért, és hogy egyszer ápoltam őt, amikor lefeküdt a padba, mert rosszul volt, de én nem emlékszem rá.

Én állítom, hogy egy időben le volt ragasztva a szemüvege leukoplaszttal, mert összetörte egy feje felé lendülő hinta, de nem emlékszik rá. Az anyukája állítja, hogy óra után az iskola melletti tó körül sétáltunk, és míg Csaba az én táskámat vitte, a sajátját az anyujával cipeltette. Egyikünk sem emlékszik rá.

Második osztály után megszakadt a kapcsolatunk – jött a nyári szünet, azután pedig Csaba másik iskolába került. De az első szerelem emléke, az osztályfotó, melyen be van karikázva, „hisz ő lesz a férjem”, és a neve, mint fogalom, megmaradt.

Rita és Csaba

Harminc évvel később, aznap, hogy regisztráltam az iwiw-re, Csaba bejelölt! Két-három kurta, de nagyon jó hangulatú üzenetváltás után találkoztunk egy kávéra. Én a szűkszavú, vékony, gátlásos kisfiút vártam – és szembe találkoztam egy testes, őszülő, áradó beszédű Humor Harolddal.

Furcsa volt és felkavaró. Egyszerre volt ismerős, és biztonságos, közben pedig ismeretlen és izgalmas. Csak beszéltünk, és beszéltünk és beszéltünk órákon át. Napközben azon kaptam magam, hogy semmire sem tudok figyelni, csak ő jár a fejemben. Aztán megcsörrent a telefonom: ő hívott, hogy semmire sem tud figyelni, csak én járok a fejében…

A második búcsúzásnál kaptam tőle egy szinte baráti ajak puszit, amitől „eltűnt a térdem”. Mint kiderült, „neki is minden baja lett tőle”. Biztos ami biztos alapon, elvágtattam az asztrológusomhoz, párkapcsolat elemzésre, aki azt mondta: Csaba az egyetlen, az igazi, az egész életen át tartó szerelem.

Egy évre rá, Csaba születésnapján összeházasodtunk.

Kölcsönösen megható volt az egymás szüleivel való találkozás is, felnőttként. A szülők emlékeztek egymásra is, és ránk is, kicsiként, még a térdzoknis iskolai ünnepségekről. Könnyű volt egy családdá válni, és elfogadni egymást.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 1 =

hirdetés