Gyökerek nélkül. Amikor a kötődési képesség „aranyszála” elszakad (3.)

Tildának nem sok emléke maradt apjáról, Miklósról. Túl kicsi a volt a válásuknál ahhoz, hogy emlékezzen a közös életükre.

Miklós pedig rendkívül hektikusan, volt, hogy több évnyi kihagyással látogatta a kislányát. Ezek az alkalmak ragyogó csillagok voltak Tilda gyermekéletének egén, pedig isten a tudója, nem sok öröm volt ezekben a találkozásokban. Volt, hogy aktuális feleségéhez, egy szükséglakásba vitte el Tildát, majd 1-2 óra múlva feltette a villamosra, hogy egyedül menjen haza. Beállított húsvétkor, hogy sétálni vigye őt, de zavarta a kicsi fejéből áradó kölniszag, sapkát húzott a fejébe, és nem érdekelte, hogy Tilda homlokáról dől a víz a 25 fokos áprilisban. Egy vásáron törökmézet vett neki, majd harsányan biztatta, hogy dobja el, ha nem ízlik. Az apjának megfelelni vágyó kislány azonnal a porba dobta a gyönyörű sütemény darabot, és azóta sem tudja feledni az árus dermedt tekintetét. Utálja a törökmézet. És ha hatalmában állna, megkeresné azt a fehér kötényes asszonyt és bocsánatot kérne tőle. Miklós nem tartotta számon lánya születésnapjait, és nem is tudott róla igazán semmit. De a rajongását töretlenül, „ellenérték nélkül” is mindig megkapta.

Később Tilda törvényszerűen több olyan fiúba szeretett bele, akik rettegtek az elköteleződéstől, a hétköznapok kézzel fogható szeretet-megnyilvánulásaitól, és akik eltagadtatták vele hiteles önmagát.

Tilda anyját túlságosan lefoglalta a maga fájdalma, és áldozatosnak érzett élete, így lányával való kapcsolata nagyon nehéz volt. A bizalmat és a tankönyvek által emlegetett ún. „biztonságos kötődést” kislányként tőle sem tanulhatta meg.

Ameddig csak vissza tudott emlékezni, Tildának két fajta visszatérő álma volt. Az egyikben anyja egy várfal tetejéről hintáztatja őt kifelé, a semmi felett. Tudta, hogy örülnie kéne, hogy anyja egyáltalán játszik vele, de rettegett az alatta tátongó mélységtől. Másik fajta álmában mindig úton volt, de nem volt hova mennie. Kezében a bőröndje, de nincs cím, ahol lakik, és ahol várnák. Tilda 18 évesen költözött el hazulról, és onnantól kezdve 20 éven át „úton volt”. Évente váltott albérletet itthon, az Ausztráliában töltött évei alatt, majd a hazajövetele után is. Valahogy így alakult… Természetes volt számára a hipp-hopp pakolás, a két bőröndbe már be nem férő holmik (és emlékek) hátrahagyása, és a következő kis lakás azonnal meghitté tétele. Nagyon gyorsan otthonossá tudta varázsolni a környezetét, de a „megérkezéssel” és a helyben maradással mégsem tudott mit kezdeni. Zavarta, feszültté tette és előbb-utóbb ragyogó önszabotázzsal beomlasztotta az állandóság „unalmát”.

Tilda csak 30 évesen kezdett azzal foglalkozni, hogy az, amit csinál, és ahogyan él, lehetne fájdalom-mentesebb. Bár nagymamájának, Magdának terhet jelentett már az élet, mégis volt abban némi ajándék, hogy 90 éves koráig élt. Ágyhoz kötött, lassan morzsolgatott utolsó évei alatt mesélt unokájának a maga gyermek-és asszonykoráról, és a fiával való kapcsolata nehézségeiről. Így Tilda utólag fel tudta oldozni az apját, és tudatosan letenni, meggyógyítani a tőle kapott apa- és férfimintát. Örült, hogy apja hamvait annak idején a Csendes Óceánba szórta. Arra vágyott, hogy Miklós nyughatatlan lelke jó helyről indulhasson a következő életében…

Tilda mára megérkezett egy házasságba, az anyaságba, és el tudja „viselni”, hogy állandó otthona van. A gyökértelenséget idéző álmai is elmaradtak.

1. rész >>

2. rész >>

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − 6 =

hirdetés