„Ha már úgyis ott van, akár szeretheted is.” Benned, neked terem: gondolatok az énidőről

Van az a dolog az énidővel. Leginkább az, hogy van. Létezik. Ergo, kell, hogy legyen neked is. Persze, felnőttünk nélküle, úgy, hogy akár csak hallottuk volna ezt a szót, vagy ismertünk volna bárkit, aki hallotta ezt a szót, de változik a világ, most már ilyen is van, hogy énidő.

Mintha nem lenne elég bajunk, törődni-, elintézni- és beszereznivalónk, tessék, most itt az énidő is. Azaz, pont hogy nincs. De kell. Legalábbis kellene.

Milyen jól mutatna a kondibérlet, a kutya oltási könyve, a gyerek különórái, a munkahelyi intrikák, a szépen gondozott kert, az önéletrajz végére beírható hobbik és érdeklődési körök, a vasárnapi húsleves, a kanapé díszpárnái, az évenkénti szűrővizsgálatok, a nyaralási fényképek, az egészséges élelmiszerek és a vasalt ingek mellett a sorban egy kis énidő is. Mondjuk ez erkélyen viruló petúniák közé még oda lehetne szorítani. Vagy amikor fél órával korábban kelsz, és kutyasétáltatás közben nyelvtanulós podcastot hallgatsz, és hazafelé megállsz a kisboltnál reggelit venni… oda talán még be lehetne passzírozni pár perc énidőt.

Mi is az az énidő?

Mindenki arról beszél, nem telik el nap anélkül, hogy ne futnál bele egy énidőről szóló beszélgetésbe, posztba, motivációs idézetbe. Hol keresd, honnan tudsz olyanra szert tenni? Legjobb lenne azt is online megrendelni, éjszaka, amikor a bevásárlást intézed, beraksz egy kis énidőt is a kosárba, vagy rögtön kettőt, a második úgyis féláron van, és akkor legalább lesz a párodnak is, vagy odaadod a szüleidnek, másnap délután már házhoz is hozzák, csak az a kérdés, hogy otthonra kéred-e a kiszállítást vagy a munkahelyedre.

Persze rutinos vagy, csekkoltad azt is, hogy ha nem jó a méret, vagy nem olyan énidőt kapsz, amilyet a képek alapján képzeltél, ingyen vissza tudod küldeni, van rá 30 napod. Azért megnézed máshol is, hogy van-e olcsóbb, vagy jobb minőségű, esetleg nagyobb választék. Ha USB-s lenne, biztos jobban ki tudnád használni. Mindjárt éjfél, már kiment az álom a szemedből, annyira elszántan keresed az énidőt, a sokadik oldalt nyitod a böngészőben, és arról olvasol, hogy milyen a jó énidő. Eddig úgy gondoltad, hogy ha sikerül összehoznod pár percet amikor senki nem kér/vár tőled semmit, esetleg negyed órát, amit a magad kedvére töltesz el, tök egyedül, azzal már jó vagy, azzal már megvagy, azzal már beszállhatsz reggel a munkahelyi cigikávé-körbe ha megint az énidő lesz a téma. Micsoda amatőr tempó, micsoda outsider elképzelés, a kezdők tipikus naivitása ez. Szerencsére az internet segít, és megtudhatod, hogy van jó énidő, és van rossz énidő. Mmmm, nem is.

Énidő csak egy van, az igazi, a nagybetűs, az önmagaddal töltött MINŐSÉGI idő, minden más csak önáltatás.

Az, hogy fél év után végre el tudsz jutni fodrászhoz, az nem énidő.

Ha szülői értekezleten beülsz a hátsó sorba és a pad alatt olvasol, az sem.

És az sem, ha az autómosóban ülsz a kocsiban, amíg végigfut az előmosás – aktív hab – öblítés – szárítás, és közben nem gondolsz semmire.

Az énidőhöz gyertyafény kell, illat, festői táj, madárdal, nyári szellőben lengedező hófehér függönyök (fontos, hogy hófehér legyen, mert ha meglátod rajta, hogy valaki beletörölte a maszatos kis kezecskéjét, rögtön kizökkensz a hangulatból, és annyi az énidődnek), nyáron minimum Balaton, de inkább a tenger, télen kandallóban ropogó tűz, hóesés (hány éve nem volt Magyarországon igazi, rendes hóesés?), ősszel színpompás avarszőnyeg, tavasszal kikelet. Az énidőben illik elmélkedni, vagy nem gondolni semmire, megérezni a zent, megélni a pillanatot, kapcsolódni önmagaddal, szemlélni háborgó lelked lecsendesülését.

Hát, nem is tudom…

Szerintem az énidő egy kutya. Egy egygazdás jószág.

Már nem is tudod, hogy került hozzád, egyszer csak melléd csapódott, és azóta ott lebzsel körülötted. Néz rád azokkal a barna kutyaszemekkel, és nem tágít. Egy türelmes, hűséges állat, aki fegyelmezetten kivárja a sorát, és életed végéig kitart melletted. Akkor is ott van veled, amikor épp csak odakaparod a tányérjába a maradékot, és akkor is ott kocog melletted, amikor kutyafuttában viszed el sétálni. Te fésülöd a szőrét, te viszed orvoshoz, te veszel neki tápot, neked kell gondoskodnod róla. És igen, nagy ritkán összejön egy instagram kompatibilis kutyasétáltatós kép is.

Néha megmakrancolja magát, olyankor csak rángatod, vonszolod magad után a pórázon, máskor lobogó fülekkel nyargal elől, húz magával, hogy szinte röpülsz. Van vele gond, és rendszeresen foglalkozni is kell vele, de meghálálja a törődést. És senki nem tud úgy megörülni neked, amikor hazaérsz, mint ő. Néha bosszant. Amikor belegázol a pocsolyákba, vagy amikor vissza kell menni, hogy még egyszer megszagolja azt a fatörzset, amit korábban percekig szimatolt. És van humora is. Reggel felkapja a papucsod és elszalad vele a kert végébe. Onnan nézi vigyorogva, hogy egyensúlyozol lábujjhegyen oda hozzá a harmatos fűben. Emlékszel még, mennyit tanítottad, hogy hallgasson a nevére? Utánaolvastál, hogy kell ezt csinálni, kikérted tapasztaltabb kutyások véleményét, de nagyon nem ment. Aztán belejöttetek mindketten, mostanra elég csak füttyentened, és már ott is van. Néha idegesít, hogy folyton ott van. Csak vár és néz rád úgy, ahogy a kutyák tudnak nézni. Szerinted szemrehányóan néz. Lelkiismeretfurdalást akar kelteni benned. És sikerül is elérnie, hogy nemtörődöm, rossz gazdának érezd magad. Akinek nem való kutya. Egyszerűen nincs rá időd, annyi dolgod van. Próbáltál már megszabadulni tőle, más gazdát keresni neki, de mindig visszajött, hozzád tartozik.

Ha már úgyis ott van, akár szeretheted is. Néha egy kis simogatás, egy kicsivel hosszabb séta, és jóban lesztek, hidd el. Fog ez menni.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 5 =

hirdetés