Kicsinálod a számodra fontos kapcsolatokat? Ha nincs benned ősbizalom…
Kicsinálod a számodra fontos kapcsolatokat? A fejedhez vágta már ezt valaki? Elmondta, hogy hogyan teszed? Vagy te magad elgondolkoztál már azon, hogy hogyan teszed?
Száz százalékos módszer például az, ha mindenre ugrasz. Minden rólad, és ellened szólt. Amikor számodra nem létezik olyan, hogy valami egyszerűen csak a másik véleménye, észrevétele. Mindent kritikának veszel. Megsértődsz. Sündisznózol. Rosszabb esetben úgy, hogy ebből egy jó ideig nem is látszik rajtad semmi.
A maximalizmus és a hibáztatás is klasszul elgáncsolja a kapcsolatokat. Amikor azt gondolod, „akkor lesz megcsinálva, ha én csinálom. Akkor lesz egyedül jól megcsinálva, ha én csinálom.”
Hogy mitől lesz ilyen valaki? Hogy annyira túlvédi magát, hogy végül magára marad? Mert nem tud bízni.
Gyermekkorban jön létre az a bizalom és biztonságérzés, ami képessé tesz arra, hogy később felfogd az élet adta örömök és fájdalmak értelmét. Hogyan lehetett benned gyerekként tönkre vágni a bizalmat?
Ha például nem örültek a születésednek. Ha nem tudtál biztonságosan kötődni. Ha következetesen elzárkózó, vagy elutasító volt az otthoni bánásmód. Ha nem hallották meg, amit mondtál és ahogyan mondtad. Félreértettek. Visszaéltek veled. Kibeszélték a dolgaidat. Nem tartották tiszteletben a határaidat. A testedet, a naplódat, a szobádat.
Vagy ideges, bizalmatlan, és ellenséges volt a téged körülvevő légkör.
Mindez olyan torzító szemüveg, ami miatt a világ és az emberek ellenségesnek, rossznak, kiszámíthatatlannak tűnnek.
Hogyan lehet megtanulni bízni akkor, ha ez a „tananyag” nem volt az alapoktatásod része? Ha nincs benned az ősbizalom…
Hát hagyd magad szeretni! Ezt persze mondani könnyebb, mint megtenni. Mert legalább annyi ideig helyben kell maradnod, míg kiderül, a másik valóban nem akar bántani téged.
Párkapcsolaton belül az építheti a bizalmadat, ha a másikkal megoszthatod az érzéseidet, és ő sosem használja fel ellened; nem ad ki téged. Elmondhatod neki a véleményedet akkor is, ha az fájni fog neki.
Két ember bizalma hihetetlenül elmélyül egymásban, hogyha elmondhatod, és el is mered mondani neki amit gondolsz akkor is, ha tudod, hogy az azért kicsit fájni fog.
Elfogad olyannak, amilyen vagy és „vállalja”annak a következményeit. Igent mond rád (persze nem feltétlenül arra, amit csinálsz, vagy amilyen a rossz pillanataidban vagy).
De elfogadja az érzelmeidet tényként. Nem akarja elkendőzni, megmagyarázni, átfordítani azokat. Ha szeretne valamit – egyszerűen csak megkér. Nem követel, nem kényszerít, nem ad neked ultimátumokat. Szeret téged akkor is, hogyha olyan maradsz, amilyen vagy. Ha egy picit se fejlődsz. Akkor is, ha a feléd támasztott szupertitkos, alig felismert, rejtett elvárásaiból semmi sem teljesül. Esetleg látod rajta, hogy nyűglődik, de érted teszi. Így megtapasztalhatod, hogy igyekszik minden tőle telhetőt megtenni érted. És ami különösen fontos: nem azért tesz érted valamit, mert ugyanolyan nagyságrendű viszonzást vár.
Szükség van egy igazi kapcsolatra, amiben tudod, hogy nem fognak megszégyeníteni, nem fognak bántani. Biztonságot kell érezni, bizalmat, de mélyen.
Akkor megengedheted magadnak, hogy visszamenjél oda, ahol bántottak, vagy ahol olyan élményeid voltak, amik veszedelmesek voltak számodra.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
