Ha rossz a gyerek. Mit üzen, honnan jön a „rosszaság”?

Rossz gyerek. Könnyű ezzel a két szóval – akár egy életre – elintézni a dolgot, és magát a gyermeket is. Na de honnan jön a „rosszaság”?

Inkább könnyfakasztó, mint bosszantó, de konkrét történet, még gyerekkoromból. Az udvaron sokszor játszottunk „papás-mamást”, ami nem állt másból, mint hogy a porba rajzoltunk egy négyszöget, az volt a lakás, és egyikünk volt „apa”, másikunk „anya”, és általában valaki volt a „gyerek” is. Ezt mindig mi lányok játszottuk, szóval apa szerepét is egy lány formálta meg (a fiúkkal, „mint tudjuk”, nem lehet játszani – legalábbis akkor, 7-8-9 évesen mi nem keveredtünk). Egyszer megütötte a fülemet (9 éves lehettem), hogy másik két lány akar papás-mamást játszani.

„Te leszel az anyuka, én leszek az apa”, mondta egyikük. Mire a másik: „jó, de ne verjél meg nagyon!” Ehhez nincs mit hozzátenni.

Az állatkínzás témájában (mert napi szinten jönnek újabb hírek újabb kínzásokról): huszonpár éve, amikor még törvény sem védte a gerinces állatokat, egy fiatalember valahogy úgy alakult belülről (ő maga sem tudja, honnan jött ez neki), hogy bár amúgy egy kedves-rendes, jólelkű, állatokat is szerető srác volt, valamiért a macskákat utálta. A macskákat fel kell rúgni. Amikor autót kezdett vezetni, az út szélén ügető cicákat megpróbálta elgázolni – hál’Istennek sikertelenül – és minden létező módon igyekezett a macskákat bántani. Talán Kipling „Magányosan sétáló macská”-ja tett rá ilyen hatást? Nem tudni, mindenesetre nem engedte, hogy erről lebeszéljék. Közben meg a légynek sem ártott – csak a macskáknak. Aztán a fiatalember megnősült, született egy fia. Na vajon mit tanított a fiának a macskákkal kapcsolatban? Szerencsére voltak elegen a rokonságban, akik aktívan felléptek ez ellen a „nevelés” ellen. Ám ezzel zavart okoztak a kisfiúban: apa ezt tanítja, de a többiek szerint nem úgy van. Mindezt abban a korban, amikor a szülők egyfajta „isteni rangban” állnak a gyerek szemében.

Aztán ott a szóhasználat, mint örök gumicsont. Milyen szavakat szabad használnia egy gyereknek és mi az, ami tilos? Mennyire türtőzteti magát a felnőtt a gyerek jelenlétében? Szüleim pedagógusként töltötték aktív éveiket, sokszor igen „nehéz eset” gyerekekből álló osztályokban. Volt kötelező családlátogatás – és bizony sokszor azzal jöttek vissza, hogy egészen másképp látják a gyereket. Előtte az volt a kérdés, hogy „mitől ennyire ilyen vagy olyan a gyerek?”, utána az volt a konklúzió, hogy „kész csoda, hogy csak ennyire…”.

Sok esetben pusztán az a családi dinamika bújik meg az „általában rosszalkodó” gyerek viselkedése mögött, hogy amíg minden rendben van, mindent jól csinál, addig nem figyelnek rá, nem foglalkoznak vele. A figyelem: energia. A gyereknek energiára van szüksége a környezetétől, s ha nem kapja meg „így”, akkor megszerzi „úgy”. Mert ha elég „rosszat” tesz, arra már reagál a környezet. S annyira szüksége van a figyelemre, hogy inkább bántsák, inkább kiabáljanak vele, de legalább addig is vele foglalkoznak! Tragikus, de ez a jelenség tömeges…

Ha nem ennyire egyértelmű, hogy honnan szedte a gyerek a „rosszaságot”, akkor pedig – ha bizonyos kereteket átlép – szakember tudja felderíteni, milyen olyan egyéb trauma érte, amit ily módon dolgoz fel. Sokat segíthet pszichológus, kineziológus, természetgyógyász is.

Egy biztos, nem véletlen, hogy 18 (néhol 21) éves korig a gyerek „korlátozottan cselekvőképes”, illetve „belátással nem bíró” a jog megközelítése szerint. A felnőtteknek, akik körülveszik a gyereket, ennyi idejük van, hogy hatással legyenek rá, mintát adjanak. Minél későbbi életkorban történik a mintaadás, annál inkább múlik a gyerek tudatos vagy nem tudatos befogadási hajlandóságán, hogy veszi-e az adást. A nevelés tehát a nulladik percben megkezdődik. És – ha szükséges – a segítség sem késlekedhet.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − 5 =

hirdetés