Hajdani hóesésben
KÉP ALÁ ÍRÁS
Megdönti a hóesést a szél, csapják a szelet a hatvanas évek, hidegen, fagyba és hóba zárva. Csak a Volga elején szökken a szarvas, szökken elő a hóból, úgy tesz, mintha szabadulhatna, pedig nincs menekvés ebből a téli világból.
Hirtelen nem is értem, hogy miként halmozódott föl ennyi hó a Lev Yeremeev által tervezett és 1956 októberben gyártani kezdett Volga motorház tetőjén? Hol van a sofőr elvtárs, miért nem lapátolja el puszta kézzel a havat, hogy nagyobbat szökkenhessen a kiszabadított szarvas? Szerencse, hogy a cápára hajazó hűtőrács látható még a havazásban, rajta nem talált fogást Tél tábornok,
De komolyan, hol rejtőzhet a feladatát nem szívvel és lélekkel, kellő elhivatottsággal végző sofőr elvtárs? Hova billegtette átfagyott, derékban marcona övvel összehúzott durva bőrkabátját? Csak nem föllázadt és átballagott a szemközti cukrászdába? Netán egy kicsi tányérka van előtte a kopott, sebhelyes arcú márvány asztalon, amin ott hever egy csokoládés mignon és a sofőr elvtárs flegmán igyekszik lekaparni róla az édes, barna „zománcot”?
Elindítva egy románcot, mert valójában a szolgálati terület elhagyása mögött a kerületi pártbizottság egy bársonyos szemű gépírónője áll, akivel kiszöktek ebédidőben, fittyet hányva a titkár elvtárs hivatalos programjára. Mert nincs az a sötét középkor, vagy behavazott Volga, vagy vadul anyázó párttikár, aki meg tudná akadályozni, hogy egy gépírónő lágy keze ne okozzon érezhető áramütést egy töredezett, szereléstől és tankolástól foltos férfi tenyérben.
Az eszpresszó gőze fölött a pillantások már mosolyognak egy mosolytalan világban, ahol hordja a havat a szél…
Fotó: Fortepan, Brajberik Ferenc 1963
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
