Halálos hallgatás. A lényeg a látszat, amit mindenáron fenn kell tartani. Könyvjegyzet
Jodi 45 éves, húsz éve él Toddal, gyermekük nem született. Az asszony pszichoterapeuta, de kevés klienssel dolgozik – inkább arra fordítja minden idejét és energiáját, hogy a Toddal való életüket tökéletes, megbonthatatlan, rezzenéstelen idillben tartsa. Művészi kivitelezésű vacsorák, katalógus ízű, rendben tartott ház, fodrász, edzés, kalóriaszámolás. Kiszámíthatóság és rendezettség, mindenekfelett… Az asszony nagy ritkán megajándékozza Toddot egy jeges, élettelen szexszel, az elegánsan berendezett környezetben.
Todd építkezési vállalkozó, akit néhány éve leterített a depresszió, de valódi gyógyulás helyett futó viszonyok izgalmával próbálja betölteni a lelkében tátongó érzelmi fekete lyukat. Füvezik, edz, iszik és kanos.
Jodi mindent tud, de ragaszkodik a maga alkotta világhoz. Ezért úgy tesz, mintha nem tudná. És hallgat. Szemrebbenésnyi dühmegnyilvánulást sem engedélyez magának Toddal szemben, csak alamuszi, bosszantó kis stiklikben éli ki a bosszúját. A férfi képtelen áthatolni az asszony hallgatásának falán, tehát úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a másik tudja. A rögzült koreográfia szerint értékes ajándékokat hoz Jodinak, majd hosszan csevegnek a borról a vacsora felett.
Ez nem egy válságban lévő párkapcsolat története, mert ez a két ember nem érti, nem érzi, hogy válságban van.
„…mennyire jellemző ez a Jodival közös életére: ez a makacs figyelmen kívül hagyása a dolgoknak, a hallgatásnak ez a hihetetlen űrje, az ugrás a sötétbe. Az egész helyzet aberrált volta valahogy sosem tudatosult Toddban. Más párok hangosak, néhanapján kimondják, mit gondolnak, hogy közösen kitaláljanak valamit, de Jodi és ő folyton színjátékot játszanak.”
Aztán Todd „teherbe esik” a legjobb barátja lányától, és erőtlenül sodródni kezd az összeköltözés, a megalomán esküvő, a teljes fizikai-idegi összeomlás és anyagi csőd felé. Jodira pedig a két vacsorakészítés közt vár a feladat, hogy a több kilométer széles „hajszálrepedéseket” igyekezzen betapasztani élete makulátlan egén. Sikerül neki.
De hogy miként, az derüljön ki a regény elolvasása során.
A Halálos hallgatás egy jó történet, jól megírva
Főleg azok fogják kedvelni, akik szeretik az aprólékos leírásokat, és a szereplők érzelmi motivációinak (és traumatizáló gyermekkoruknak) az analizálását, boncolgatását. Amitől nyomasztó a regény, az az a tény, hogy Jodieak és Toddnak fogalmuk sincs ezekről az érzelmekről. Minden a tudattalanjukba van száműzve, a hárításaik és elfojtásaik látszat-életre kárhoztatják őket. Egyikőjük sem tudja, hogy mi miért történik vele. Felnőttet alakító groteszk Marionett figurák, akiket a gyermekkorukból hozott démonok rángatnak…
„A lényeg a látszat, amit mindenáron fenn kell tartani, az illúzió, hogy minden rendben van.”
Kár, hogy Susan Harrison nem élhette meg első regénye megjelenését. Hosszan tartó betegségben, 65 éves korában elhunyt. A Halálos hallgatás alapján azt gondolom, ugyanolyan mestere lehetett volna lélektani drámáknak, mint John Grisham a jogászi krimiknek.
***
Eredeti cím: The Silent Wife
ISBN: 9633574638
Megjelenés: 2014
Kiadó: Alexandra Kiadó (azóta megszűnt)
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
