Megvan a fix pasas, küldetés teljesítve, lehet lazítani. Harc az elslamposodás ellen
Ez most afféle „csajos” cikk, de uraim, nektek is szól. Benneteket kevésbé ér el a kritika, de azt hiszem, sok hölgy nevében szólok, hogy rátok is érvényesek a következők.
Naponta belefutok a neten a kritikába (jellemzően férfiaktól, jellemzően nők irányába), miszerint a párkapcsolat kialakulása után a kedves hirtelen (vagy szép lassan) „elslamposodik”. A vérforralóan dögös piros tűsarkút felváltja a kényelmes tornacipő, a szépen fodrászolt frizura lófarokba kötve végzi, a farmer már nem feszül úgy, a mélyen dekoltált blúzból laza pulóver lesz. Amikor a férfi szóvá teszi, hogy ez így nem az, mint amit a „kampányidőszakban” mutattunk, a nő még vissza is kérdezhet: „így már nem tetszem?”. S a férfi, ha őszinte, rávágja: hát nem!
S uraim, lehet, hogy a párotok nem jelzi, de köztetek is akadnak szép számmal olyanok, akik „elengedik magukat”, derékbőségben, borotválkozásban, sőt, nemegyszer az elemi higiénia szintjén is. Mert most már minek?
Megvan a nő, biztosítva a kaja és a szex (igen, tudom, hogy durva általánosítás, tisztelet a kivételnek, de igenis sokan működnek ilyen egyszerű algoritmus alapján), illetve ugyanez érvényes a nők esetében is, megvan a fix pasas, küldetés teljesítve, lehet lazítani.
Mit tehetünk azért, hogy ne éljünk át efféle metamorfózist? Először is, mindenki a maga portáján tud hatékonyan sepregetni. Másodszor: mindazonáltal a másik portájába is bele kell szólnunk, ha az illető történetesen életünk párja. Már csak azért is, mert a közös életünket érinti az, ha – akár épp az efféle elslamposodás miatt – végül szétmegy a kapcsolat.
Az első teendő az önmagunkkal szembeni őszinteség, amelynek alapja a kellő önismeret. Milyen vagy, amikor nem kell/ nem akarsz valakinek megfelelni? Azért veszed fel a dögös rucit a tizenkét centis sarkú cipővel, azért sminkelsz, műkörmözöl és fodrászoltatsz, mert így érzed jól magad, ebben érzed magad „kifejezve”, vagy valamilyen szándékkal viseled, és önszántadból sosem tennéd? Vajon mennyire őszinte a mosolyod, ha közben a csipke viszket, a ruhában nem kapsz levegőt, állandóan igazgatni kell, mert felcsúszik/lecsúszik/félrecsúszik, a cipő pedig felülmúlja a középkori kínzóeszközök bármelyikét? De viseled, mert muszáj. Valóban muszáj?
Coco Chanel azt mondta, a kényelmetlen ruha, akármilyen szép is, elrontott ruha. Szeresd és tiszteld magad annyira, hogy olyasmit viselj, amiben jól is érzed magad. S ami attól még lehet szép és vonzó. Ekkor nem csapod be a környezetedet azzal, hogy olyasmit próbálsz mutatni, ami nem te vagy.
Ha már „húspiac” (pardon: párkeresés), olyan ez, mintha olyasmit akarnál eladni, ami nincs is a birtokodban. Bevonzod azt, akinek ezek az elemek a „hívójelek”, aztán csodálkozol, hogy ragaszkodna hozzájuk, ő meg csodálkozik, hogy hová tűnt az, ami a kirakatban volt, és amiért ő hozzád vonzódott, és nem máshoz.
Ebből – azt hiszem – kiderült, hogy semmi bajom azzal, aki sarokmagasságra, mellbőségre, szolibarnára stb. vágyik. Miért ne? Kívánom, találjon olyat, aki örömmel, őszintén, zsigerből éli ezt a minőséget. A kérdés az, hogy TE mit veszel magadra saját magad miatt, és mit azért, hogy egy mások által kreált képnek megfelelj?
A másik véglet, amit el kell kerülni, az a tényleges slamposság. Megváltoznak az életkörülmények, kell a pénz másra, jön a gyerek, ezer objektív oka van annak, hogy az ember felköti a haját, rövidre vágja a körmét és laposabb sarkú cipőben rohanja végig a napot. Ide tartozik az is, hogy a párod szembesül azzal, hogy mennyi idő, energia és pénz kell ahhoz, hogy úgy nézz ki, ahogy a magazinlányok, és a közös kasszából már nem támogatja ennek finanszírozását.
Viszont – ha csak nem vagy annyira nehéz anyagi helyzetben, hogy nincs mit felvenned – odáig nem lenne szabad eljutni, hogy szakadt, lyukas, foltos, kosz-színű rongyokban vonszold végig magad a napon. Saját magaddal szemben nem korrekt.
Itt a tavaszi nagytakarítás ideje: dobj ki mindent, ami nem éri el a csinosság legalsó értékét. Ha vásárolsz, olyan ruhadarabokat szerezz be, amelyek kényelmesek ÉS csinosak. Ha nem tartasz „rongyokat” a szekrényedben, nincs esélyed slamposnak lenni. Minden ruhadarabod legyen csinos.
S végül a másik portájába való beleszólás kérdése: beszéljetek egymással erről! Igenis jelezd a párodnak, hogy legyen csinos, ápolt, zuhanyozzon, borotválkozzon, vigyázzon a sörpocakkal, öltözzön ízlésesen, csináltasson frizurát stb. Jelezd, hogy megérted a kényelem iránti igényét, de nem hiszel a lyukas zokni, szakadt póló extra kényelmi erejében.
Egy kapcsolat elején pedig érdemes tisztázni, kinek mi mennyire fontos, ki milyen változást tud elfogadni, megértő-e az objektív külső változásokkal kapcsolatban. Mert kiderülhet, hogy a kedves egy álomvilágban él. S akkor vagy kijön onnan, vagy ne is erőltesd. Beszélgettem egy férfival, aki kifejtette, hogy szerinte a nőknek mindig (otthon is) tűsarkúban kellene járniuk, mert az olyan „szép”. Felajánlottam neki, hogy szerzek egy tűsarkút az ő méretében, járjon benne egy napig, aztán megbeszéljük. Elutasította. Maradt az álomvilágban. Most egy vagyont költ arra, hogy egy nő – az ő kedvéért – olyan legyen, mint az álmaiban. A nő is jól érzi magát így. Ők egy boldog pár. Ám ha te nem ilyen fajta vagy, akkor irány a csinos ÉS kényelmes!
Itt a tavasz, ideje megújulni!
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
