Használati útmutató önmagadhoz. Alkalmazd a notesz-technikát!
Ki mit gondol Hérakleitosz örökbecsű szavairól?
„Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.”
És miként van ez, ha a lélektan felől közelítünk? Elvégre a mindennapi tapasztalataink olykor ellentmondani látszanak a fenti veretes állításnak. Sokan számolnak be ugyanis arról, nemhogy kétszer, hanem már vagy százszor, ezerszer is megtapasztalták egy folyómeder ugyanazon szegletét. Mintha újra megtörtént volna, a víz ugyanolyan hidegen folyt be a cipőnkbe, és a káromkodásunk is kísértetiesen hasonlatos újra és újra, pont, mint legutóbb. Természetes módon az efféle értekezések szinte mindig ballépések idején ütik fel fejüket. Ilyenek vagyunk, nincs mit tagadni. Ha jó életesemény ölel körül, akkor Hérakleitoszt nem emeljük le a polcról, s inkább felfekszünk a víz sodrására.
De elkanyarodtunk, a következő bekezdéseknek ugyanis nem a filozofálás a célja, de még az oka sem, hanem egy kapaszkodó adása azoknak, akik szeretnének változtatni.
Változtatni azért, hogy végre …
- képesek legyenek túllendülni az állásinterjúk második körén!
- jobban sikerüljenek a randijaik, szerelmes találkozóik!
- elérjék, hogy a meetingeken/értekezleteken/megbeszéléseken őket is meghallgassák!
- kiálljanak magukért ott, ahol eddig mindig elvéreztek!
Mindannyiunk számára léteznek bizonyos mumus-szituációk, melyek lelkileg megerőltetők, stresszesek, gyötrelmesek, és a hátunk közepére sem kívánjuk őket. Ellenben nem menekülhetünk, elvégre az élet kegyetlen, és megkínál velük újra és újra és újra.
Notesz-technika
A technika roppant egyszerű, mégsem alkalmazzák, csak nagyon kevesen, mert követel némi elszántságot gyenge pontunk feltérképezésére, sőt a szembenézésre. Egy noteszre lesz szükségünk és egy tollra. Ennyi az egész.
A következő első randi, megbeszélés vagy állásinterjú után azonban ne az legyen az első dolgunk, hogy felhívjuk anyut, aput, barátot, testvért, hogy miként is sikerült a vágyott, de egyben rettegett pillanat, hanem vonuljunk egy kicsit félre azonnal, amint lehet. [„Azonnal” alatt azt értem: AZONNAL, vagyis közvetlenül utána. Garantáltan nem jó a „majd lefekvés előtt átgondolom”-elv használata.] Amikor még friss az élmény, apró dolgokra is emlékezni fogunk.
A notesz egyik oldalára: írjunk le mindent, amit jól csináltunk. Ne maradjon ki egy részlet sem. Ha végre kivágtuk magunkat az egyik nehéz interjúkérdésnél, véssük fel, hogyan is tettük ezt; ha sikerült jó benyomást keltenünk, jegyezzük fel, mivel tettük és így tovább.
A notesz másik oldalára: írjunk le mindent, amit – ha ugyanez az interjú/randi/találkozó még egyszer megtörténne – máshogy csinálnánk!
Vagyis ez a kulcs: nem a hibáinkat gyűjtjük össze, hanem azokat a pontokat, amin változtatnánk, ráadásul azt is, pontosan mit csinálnánk másképp, ha újra átélhetnénk.
Vajda János az Elmult idő c. versében ezt kérdezi:
„Lehet-e nem történtté, ami lett,
Betöltve mással az a jelenet…?
Muló idő, lehet-e mutatód
Előre-hátra igazítni, mondd?!”
Nos, ebben az esetben biztosan nem. De akkor, miért írogassuk össze – rászánva nem kis energiát – ezt a rengeteg apró tanulságot?
A jövő miatt, a folyó miatt, hogy amikor megint ott találjuk magunkat, akkor képesek legyünk megváltoztatni a saját lépésünk, a saját jövőnk, végső soron a saját sorsunk.
Tíz-tizenöt ilyen találkozó, fontos esemény aprólékos utókövetése, leírása ugyanis ad nekünk egy használatai utasítást önmagunkhoz. Miből gondoljuk, ha már egy kenyérpirítóhoz is adnak használati útmutatót, akkor magunkhoz nem kell? Elvégre gondoljuk naivan, majd minden jól alakul, legyünk inkább spontának és igyunk egy kis optimizmust. Vagy helyette inkább tanuljunk a saját múltunkból, hogy legyen jövőnk!
Végezetül pedig idézzük fel Portia Nelson szavait.
Önéletrajz 5 rövid fejezetben
I.
Sétálok az utcán
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem.
Elvesztem… Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.
II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.
III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem… ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van.
Tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kijövök.
IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.
V.
Egy másik utcán sétálok végig.
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
