A Földnek csak egy pillanat…? Egy ember, egy nap: egy kiló hulladék. Abból is szemét lesz, amibe a szemetet teszed és még fizetsz is érte
Hetente kétszer kanyarodik felénk a kukásautó, hogy elszállítsa a társasház által kitermelt háztartási hulladékot. A lakásból relatíve hosszú lépcső vezet az udvaron át a bejáratnál elhelyezett három szelektív kukáig, és ki kell vinni a szemetet ha esik, ha fúj, mert kétnaponta megtelik a 60 literes szemetes. Előfordul, hogy megfeledkezünk a kukásautóról és a nyakunkon marad a hulladék a következő fordulóig. Három nap alatt drámaivá képes fajulni a helyzet – négy háztartásnak, két cégnek három 120 literes kültéri kuka nem elég egy hétre. Semmi extra – leképezzük a városi átlagot.
A statisztikák szerint naponta nagyjából egy kiló hulladékot gyűjtünk be azzal, hogy bevásárolunk, eszünk-iszunk, életvitelszerűen ilyen-olyan tevékenységeket folytatunk. És ez még szerény adat – az amerikaiak állítólag két kiló/fő szemetet hoznak össze naponta.
Úgy látom, hogy az emberek – főleg városlakók – nagy részét nem foglalkoztatja különösebben ez a kérdés; amint a hulladék kikerül a látóterükből, amint elgurul vele a kukásautó, nincs vele dolog, felelősség. Majd megoldják azok, akiknek ez a feladatuk, akiket ezért fizetnek.
Mintha a 4,5 milliárd éves Föld nevű bolygó egyéni szociális problémája lenne, hogy az űrből is látszanak a legnagyobb szemétlerakók; amit az emberiség utóbbi 200 éves ténykedésének köszönhet.
Hihetetlen, mivé lettünk – mennyi minden felett vagyunk képesek szemet hunyni a kényelmünk érdekében az anyatermészet kárára. Természettől elidegenedett fogyasztókká avanzsáltunk, s egészen korán „belekényszerülünk”. Egy kisgyerek 2-3 éves koráig napi szinten 4-6 eldobható pelenkát tölt meg az anyagcseretermékeivel – ha eldobhatót kap. Hova kerülnek az elhasznált pelenkák? (Én is megvettem, én sem vagyok különb.) Tisztában van azzal a kedves szülő, hogy ezek a pelenkák több száz év alatt sem tudnak lebomlani? Lehet, hogy tudja, de a háztartásból kikerül, jön érte a kukásautó, s ezzel a gond le is van tudva. (Vajon mit fognak gondolni rólunk, erről a korról az ükunokák?)
Önmagában nonszensz, hogy a háztartási hulladékot egyszer használatos műanyag szemeteszsákokba gyűjtjük, vagyis abból is szemét lesz, amibe a szemetet tesszük, és még fizetünk is érte.
Érdemes lenne dokumentálni egy hetet, megnézni, hogy csak a napi bevásárlások alkalmával mennyi szemetet viszünk haza csomagolóanyag formájában.
Rob Greenfield környezetvédelmi aktivista 30 napig cipelte a testén az ez idő alatt begyűjtött szemetét, semmit sem dobott ki. Együtt élt, együtt mozgott a hulladékkal, bizarr látványt nyújtott. Nem tudom, hogy ezek az akciók mennyire hatásosak. A kényelemről nehéz lemondani, a szokásokat munkás megváltoztatni, széllel szemben nem lehet… A fogyasztó azt fogyasztja, amit elé tesznek. Fél siker, ha vásárlás előtt környezetvédelmi szempontok szerint is képes mérlegelni.
Érdemes egy kicsit a szemétkérdéssel foglalkozni – végiggondolni az ezzel kapcsolatos attitűdöt. Tudjuk-e okosabban, tudatosabban csinálni? Egy fecske nem csinál nyarat, de sok kicsi sokra megy. Jobban kellene szeretni ezt az öreg Földet; évmilliárdjaihoz képest az életünk csak egy pillanat. Lehetne egy szép pillanat.
Több mint húsz évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. Szerettem volna kimaradni a nagy médiaátrendeződésből, részben ezért hoztam létre ezt a független felületet. Hét és fél év telt el magazin indulása óta. Kitartó munka, elköteleződés eredménye, család, munka mellett, szabadidőnk terhére gondozzuk. Hálás vagyok mindazoknak, akik részt vállalnak benne.
Képesítéseim: szociális munkás, intézményi kommunikátor, újságíró, kiadványszerkesztő. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet végzős MA-hallgatója vagyok, kutatási területem az iskolai mentálhigiéné.
Ide írhatod a véleményed!
Want to join the discussion?Feel free to contribute!