A Földnek csak egy pillanat…? Egy ember, egy nap: egy kiló hulladék. Abból is szemét lesz, amibe a szemetet teszed és még fizetsz is érte

Hetente kétszer kanyarodik felénk a kukásautó, hogy elszállítsa a társasház által kitermelt háztartási hulladékot. A lakásból relatíve hosszú lépcső vezet az udvaron át a bejáratnál elhelyezett három szelektív kukáig, és ki kell vinni a szemetet ha esik, ha fúj, mert kétnaponta megtelik a 60 literes szemetes. Előfordul, hogy megfeledkezünk a kukásautóról és a nyakunkon marad a hulladék a következő fordulóig. Három nap alatt drámaivá képes fajulni a helyzet – négy háztartásnak, két cégnek három 120 literes kültéri kuka nem elég egy hétre. Semmi extra – leképezzük a városi átlagot.

A statisztikák szerint naponta nagyjából egy kiló hulladékot gyűjtünk be azzal, hogy bevásárolunk, eszünk-iszunk, életvitelszerűen ilyen-olyan tevékenységeket folytatunk. És ez még szerény adat – az amerikaiak állítólag két kiló/fő szemetet hoznak össze naponta.

Úgy látom, hogy az emberek – főleg városlakók – nagy részét nem foglalkoztatja különösebben ez a kérdés; amint a hulladék kikerül a látóterükből, amint elgurul vele a kukásautó, nincs vele dolog, felelősség. Majd megoldják azok, akiknek ez a feladatuk, akiket ezért fizetnek.

Mintha a 4,5 milliárd éves Föld nevű bolygó egyéni szociális problémája lenne, hogy az űrből is látszanak a legnagyobb szemétlerakók; amit az emberiség utóbbi 200 éves ténykedésének köszönhet.

Hihetetlen, mivé lettünk – mennyi minden felett vagyunk képesek szemet hunyni a kényelmünk érdekében az anyatermészet kárára. Természettől elidegenedett fogyasztókká avanzsáltunk, s egészen korán „belekényszerülünk”. Egy kisgyerek 2-3 éves koráig napi szinten 4-6 eldobható pelenkát tölt meg az anyagcseretermékeivel  – ha eldobhatót kap. Hova kerülnek az elhasznált pelenkák? (Én is megvettem, én sem vagyok különb.) Tisztában van azzal a kedves szülő, hogy ezek a pelenkák több száz év alatt sem tudnak lebomlani? Lehet, hogy tudja, de a háztartásból kikerül, jön érte a kukásautó, s ezzel a gond le is van tudva. (Vajon mit fognak gondolni rólunk, erről a korról az ükunokák?)

Önmagában nonszensz, hogy a háztartási hulladékot egyszer használatos műanyag szemeteszsákokba gyűjtjük, vagyis abból is szemét lesz, amibe a szemetet tesszük, és még fizetünk is érte.

Érdemes lenne dokumentálni egy hetet, megnézni, hogy csak a napi bevásárlások alkalmával mennyi szemetet viszünk haza csomagolóanyag formájában.

Rob Greenfield környezetvédelmi aktivista 30 napig cipelte a testén az ez idő alatt begyűjtött szemetét, semmit sem dobott ki. Együtt élt, együtt mozgott a hulladékkal, bizarr látványt nyújtott. Nem tudom, hogy ezek az akciók mennyire hatásosak. A kényelemről nehéz lemondani, a szokásokat munkás megváltoztatni, széllel szemben nem lehet… A fogyasztó azt fogyasztja, amit elé tesznek. Fél siker, ha vásárlás előtt környezetvédelmi szempontok szerint is képes mérlegelni.

Érdemes egy kicsit a szemétkérdéssel foglalkozni – végiggondolni az ezzel kapcsolatos attitűdöt. Tudjuk-e okosabban, tudatosabban csinálni? Egy fecske nem csinál nyarat, de sok kicsi sokra megy. Jobban kellene szeretni ezt az öreg Földet; évmilliárdjaihoz képest az életünk csak egy pillanat. Lehetne egy szép pillanat.

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média izgalmas világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbáltam magam. 2006-2012 között szakújságíróként tevékenykedtem, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.

Néhány éve visszakanyarodtam a segítő hivatáshoz; gyermekvédelmi alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós foglalkozásokat tartok, szakmai érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének mesterképzésén az iskolai mentálhigiéné volt a kutatási témám. Okleveles szociális munkás, intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.