Hello Wood! Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut
A Hello Wood Falu (Hello Wood Village) július 24. és augusztus 2. között a Művészetek Völgye egyik központi helyszíne lesz Vigántpetenden.
Rem Koolhaas világhírű holland építész és urbanista szerint a kortárs építészetben aránytalanul sok figyelem irányul a városra, emellett szükséges lenne sokkal többet foglalkozni a vidékkel.
Az Architizer A+ Award-nyertes Hello Wood hatodik alkalommal megrendezett építészeti táborában a világ több mint harminc országából érkező építészek és diákok célja az volt, hogy olyan építészeti együttest hozzanak létre, mely újraértelmezi a falu fogalmát. A korábbi évektől eltérően az alkotók olyan konstrukcióban gondolkodtak, ahol az építmények egymáshoz kapcsolódnak és egymásra reflektálnak, megalkotva a Hello Wood ideális faluközösségét. Az installációk között található migrációs ház, közösségi színpad, szentély, a születés és a halál körforgását megörökítő lakóépület, kilátóba épített zuhanyzó, sőt még egy guruló kocsma is.
Fotó: Gábor Somoskői
Fotó: Gábor Somoskői
A csórompusztai táborban július 11. és 19. között épültek fel az installációk, melyek a tábor után a Művészetek Völgye egyik központi helyszínén, Vigántpetendre kerültek: az itt megrendezésre kerülő programok között lesz a Kortárs Építészeti Központ által szervezett Építészeti Filmnapok, CityMatiné, valamint koncertet ad többek között Henri González és a Muriel.
Fotó: Gábor Somoskői
A falu projektnek nem célja, hogy megoldást kínáljon Koolhaas problémafelvetésére és a vidék problémájára, hiszen a falu kialakulása lassú folyamatok eredménye. A falu szerkezete saját történelmi, társadalmi és környezeti összefüggésrendszerének leképződése. Amivel kísérletezünk, az az, hogy értelmezhető-e ez a folyamat fordítva? Létrehozható-e egy falu egy hét alatt, helyszíni településtervezéssel, ahol a résztvevők nem csupán élhető építményeket, hanem közösséget is építenek? A falu projekt ellenpontozta a lassan alakuló, bukolikus falu romantikáját, és egy működő, instant község létrehozását célozza meg – nyilatkozták a nemzetközi alkotófesztivál szervezői.
Fotó: Gábor Somoskői
A Hello Woodra neves építészirodákból és egyetemekről érkezett építész-csapatoknak nem volt célja, hogy már létező falustruktúrákat másoljanak, vagy azokat megpróbálják áthelyezni a csórompusztai alkotótábor kontextusába. A csoportvezető építészek a világ minden tájáról érkeztek Chilétől Japánig, és hamar kiderült, hogy sokszor teljesen különböző nézeteket vallanak a falu szerkezetéről: amíg például a magyar falu lineáris szerkezetű, vagyis legtöbbször egy hosszú utcából áll, addig Mexikóban a települések sugaras felépítésűek. Mindez azt is jelentette, hogy az alkotóknak nélkülözniük kellett a valós falvak és közösségek kulturális és építészeti hagyatékát. Az így létrejött alkotói szabadság eredménye egy olyan fúzió, amelyet a világvárosokból érkezett építészek nemzetközi csoportja ideálisnak tart.
A Hello Wood Falujának installációi reflektálnak korunk fontos társadalmi kérdéseire: a migráció problémájára, a vallások közötti különbségekre, a magántulajdon és a közösségi gazdálkodás ellentétére. Foglalkoznak a modern faluközösségek infrastrukturális szerkezeteivel, például a víz- és az áramellátással; de a falusi közösség olyan fontos intézményeivel is, mint a falumozi, a kocsma, vagy éppen a színház.
Fotó: Gábor Somoskői
hirdetés ▼
hirdetés ▲
Fotó: Gábor Somoskői
Fotó: Gábor Somoskői
Idén először a Hello Woodon készült alkotások koherens településegységet alkotnak. A Falu éppen emiatt egy heterogén és innovatív épületrendszer, ahol a résztvevő építészek és diákok testközelből tapasztalhatták meg egy közösség létrehozásának nehézségeit és kihívásait. Például azt, hogy nem csupán az épületeket, hanem az épületek közötti tereket is bele kellett vonni a tervezés folyamatába. Vagy éppen azt, hogy egy többszáz kilós installáció megmozdításához nem elég a tervező csapat tagjainak összefogása, az egész közösség segítségére szükség van.
Fotó: Gábor Somoskői
Fotó: Balázs Glódi
A Falu Projekt 2015 egy három évig tartó építészeti kísérlet első része: 2016-ban az előző év tapasztalatai alapján fejlesztik tovább a falu-közösséget, míg 2017-ben a Falu leépülését, amortizációját vizsgálja a független oktatási szervezet.
Az installációk július 24-től augusztus 2-ig a vigántpetendi Tókertben a Művészetek Völgye egyik központi koncert- és bulihelyszínének adnak otthont. Az építmények később a Sziget Fesztiválon és a Budapesti Design Héten lesznek megtekinthetőek. Hello Wood programok a Facebookon >>
A Hello Woodról
A Hello Wood független oktatási platform, amely évente rendezi meg Európa egyik vezető építészeti táborát. A Hello Wood Magyarországon egyedülálló abból a szempontból is, hogy a nemzetközi csapatokban a magyar diákoknak lehetősége nyílik konkrét helyzetekben gyakorolni az angol építészeti szaknyelvet. A Hello Woodon készült munkák két fő jellegzetességet hordoznak magukon: nagyrészt fából készülnek, valamint ötvözik a művészi megközelítést a társadalmi gondolkodással. A tábor idén elnyerte a rangos Architizer A+ Awards “Learning” kategóriájának díját, sőt, a kategória közönségdíját is a magyar csapat kapta.
Szervező:
Hello Wood Kft. / Pozsár Péter építész, társalapító-kurátor, Huszár András építész, társalapító, Ráday Dávid media designer, társalapító, Janota Orsi projektvezető, Lakatos Niki projektmanager, Farkas Anita asszisztens
Hello Wood Falu Projekt társkurátora Muszbek Johanna, a University of Liverpool Építészeti Tanszékének oktatója
Hello Wood Village ’15 fotóalbum a Flickr-en >>
Nyitókép: Gábor Somoskői
Korábbi összeállításunk
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.