Hogy néz ki a mumusod? Ki ő, mi ő valójában? Imaginációs technika, ami segít a félelmek leküzdésében
Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél. Ami tegnap még rettegett pillanat volt valamikor a távoli jövőben, hirtelen ideért és itt kopogtat az ajtónkon.
Te hogy vagy a félelmeiddel? Szembe mersz nézni velük, vagy titkolod, rejted, elásod őket jó mélyre, remélve, hogy talán sosem kerülnek újra felszínre?
Bárcsak így lenne! De a tudat, hogy léteznek, még, ha egy időre képesek is leszünk olykor felejteni, bőven elegendő, hogy újra és újra gyötrődjünk tőlük, különösen egytől: a nagy mumustól.
Számodra mi a nagybetűs MUMUS, ami egyfolytában sakkban tart? Ami leginkább akadályozza, hogy végre képes legyél megváltozni, elindulni az igazi utadon, hogy azzá a személlyé válj, akivé mindig is válni szerettél volna, akiről úgy tartod, hogy egy boldogabb életre hivatott. Ez a lehetséges jövő talán nincs is olyan messze, de amíg a mumussal, ezzel a rettegett szörnnyel nem nézel farkasszemet, nem veszed fel a kesztyűt, nos, könnyen lehet, nem is lesz lehetőséged erre az új életre.
Egy gondolatkísérlet keretében nézzük meg közelebbről, miről vagy épp kiről van szó? Egy pillanatra kalandozzunk el a fantázia világába. Képletesen most csukd be szemed. Ott vagy te, és ott van kicsit odébb a célod, ahová mindig is vágytál, egy kapu, egy hegycsúcs, egy rév, egy csodálatos hely, kettőtök között azonban ott van ő! Feszült csend honol körülöttetek, szinte alig mersz levegőt venni, elvégre sokszor láttad már, tudod mire képes, nem először találkoztok, hiszen pontosan tudod, ő azért áll előtted, hogy megakadályozza révbe érésed.
De ki is, mi is ő valójában? Ez a mindenkori kulcskérdés.
Kezd el lassan megszemélyesíteni, öltsön egy alakot, legyen teste, hangja, formája, szaga, netán illata és így tovább. Hogy jellemeznéd őt? Milyen vonásai vannak? Emberi, vagy teljesen torz? Állathoz hasonlatos, vagy valami mitikus figura? És termete, mérete? Egyéb tulajdonságai?
Most ugyanis csak az számít majd, hogy te milyennek éled meg. Ő egy óriás vajon, aki lomha és nehézkes, de ha egyszer üt, akkor jaj neked? Vagy egy gonosz kis manóféle, aki sejtelmesen rád és rád néz, követve minden mozdulatod? Esetleg egy vadállat fenevadságával kell újra és újra szembeszállnod? Netán egy árny, akit nehéz kiismerni, de egyértelműen érzed, mintha a célt mindig távolabb és távolabb vinné és már-már lehetetlenség odaérni?
Kire hasonlít? És kire emlékeztet? Netán egy korábbi sci-fi, thriller vagy horrorfilm gonosz alakja jutott most eszedbe?
Van az persze úgy is, hogy a mumust nem egy élő valaminek látjuk.
Egyszer egy tréningen ugyanezeket a kérdéseket tettem fel pontról pontra, míg majd minden résztvevő elképzelte, hogy a terem ajtaja mögött vár rá saját mumusa. Voltak, akik már a feltételezésbe is beleborzongtak. Kemény dolog ugyanis szembesülni legbelsőbb valónkkal, hiszen ne legyenek illúzióink,
ahhoz, hogy az a valami vagy valaki mumussá vált, abban nekünk magunknak is rengeteg munkánk van;
általában hosszú évek tudattalan erőfeszítése tette mind teljesebbé rettegésünk tárgyát. Tehát ezen a bizonyos napon az egyik résztvevő, egy huszonéves lány, kiemelte, az ő szörnye nem is él, nem más ugyanis, mint egy nagy betonfal, egy nagy monstrum, másutt egy másik csoporttag egy hatalmas szakadéknak képzelte el élete akadályát, ami elválasztotta őt szíve vágyától. Ezen túlmenően természeti jelenségek is gyakori mumusmegtestesítők, az örvény szimbólumával például többször találkoztam már.
Miért is jó ez? – kérdezheted. Egyszerűen a szimbólumok világában máshogy jönnek a válaszok a megoldhatatlannak tűnő problémákra.
A mumuskérdés pedig általában megoldhatatlan, pontosabban feloldhatatlan, hiszen nem vált volna ilyen fenevaddá, ha túl tudtunk volna nőni rajta.
Visszatérve a saját fantáziaképedhez: szó szerint hogyan győznéd le azt a képet, amit az imént elképzeltél? Hogy győzöl le egy óriást, hogy cselezel ki egy gonosz manót, miként kerekedsz felül egy árnyon, vagy épp mit kezdesz a valóságban egy betonfallal, szakadékkal, vagy az emlegetett örvénnyel? Itt sejlik fel a gondolatkísérlet veleje. A szörnyeteg, amivel évek óta hadakozol sikertelenül, elkezded megszemélyesíteni, s kiderül, milyen is, majd legyőzöd a szimbólumok szintjén, és ezt a felismert új tudást visszahozod a mindennapok világába, egy sima hétfő vagy egy mezei kedd valóságába.
Tegyük fel, hogy egy finom lelkű ember vagy, aki sokkal inkább egy órásmesterhez vagy hasonlatos, a mumusod azonban egy hatalmas betonfal. Egy órásmester lévén neked precíziós kis csavarhúzóid, csipeszeid, műszereid vannak a kamrában, igen ám, de hogyan lehet ezekkel ledönteni egy monstrumot? A választ tudod: sehogy.
Oda légkalapács, ütve fúró, buldózer és ki tudja még mi minden kell, de amíg nem lelted meg a képet, eszedbe sem jutott volna ilyen eszközökhöz folyamodni, mert te egy órásmester vagy. Mi a helyzet az óriással, aki lomha, de hatalmas, talán gyorsasággal kellene túljárnod az eszén? Azonban mit is jelent a gyorsaság egy sima csütörtökön, vagy szombati napon? Erre neked kell ráébredned. És az örvény? Lehet, hogy gyorsabban túllendülhetsz életed holtpontján, ha először engeded, hogy magával ragadjon, mintsem hadakoznál? Sosem fogom elfelejteni egy kliensem lényeglátó szavait: „Tudja, Imre, akkor egyszerűen engedtem, hogy fájjon!” [Értsd: válás utáni hónapok veszteségfeldolgozása.] Lehúzta az örvény? Le bizony, de ő már tudta, mi következik utána. Nem akart menekülni előle, mert néha erre van szükség.
Vagyis van egy megszemélyesített szimbolikus helyzet, arra fantáziád szerint jöhet egy válasz, amit jól értelmezve vissza lehet vezetni a valóság hétköznapi tényeihez. Félreértés ne essék: ez is csak egy módszer, mint a többi, nem a mindenre jó gyógyír, de sokaknak adott már reményt reménytelennek tűnő helyzetekben, elvégre a reményvesztettség csak a saját szubjektív észlelésünkben ilyen megsemmisítő.
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
