Miért tartanak a szülők az óvodapszichológustól? Mi történhet a gyerekkel?
Már magától a ténytől is sokan szorongani kezdenek, hogy az óvodában pszichológus vizslathatja a gyereket. Na, azt már nem! – replikál sok szülő. Pedig az óvodapszichológus támogató szándékkal van jelen; segít a gyereknek, a gyerekek közötti helyzetekben, az óvónőknek és természetesen a szülőknek. Hasonlóan, mint a fejlesztőpedagógusok vagy az óvodai szociális segítők.
Törvényi előírás óvodapszichológus alkalmazása az intézményekben. Régebben csak akkor hívták az óvodába őket, ha baj volt. Most már szerencsére a gyereknél érzékelhető legapróbb jelre is képes a képzett szakember felfigyelni, s ha szükségesnek érzi, felveszi a szülőkkel a kapcsolatot, hogy segíthessen a tanácsaival.
Sokan mégsem a lehetőséget látják benne, hanem feszengenek, attól tartva, hogy a lélekkurkász megbolygatja a dolgokat. Mielőtt kutakodásba kezdene, jobb lesz jól viselkedni…
(Az óvodapszichológus a szülő hozzájárulása nélkül nem foglalkozhat óvodai kereteken belül a gyerekkel sem egyéni, sem csoportos foglalkozáson. A szerk.)
Tévhit, hogy a pszichológus megjavítja a rossz gyereket. Először is nincs olyan, hogy rossz gyerek. Olyan van, hogy a szülő nem ismeri eléggé a saját gyerekét, és ezért nincs hozzá megoldókulcsa, illetve a gyerek legfeljebb rosszul működik, rosszul viselkedik. Legtöbbször a viselkedésével akar kifejezni olyasmit, amit nem tud szavakba önteni. Ezt érdemes látni a nem megfelelő, szélsőséges megnyilvánulások mögött.
Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a gyerek hogyan viselkedik a csoportszobában és az öltözőben a szüleivel. Sokszor mintha két különböző gyereket látnánk.
A gyenge, nem határozott keretekkel nevelő szülőt a gyereke manipulálja, játszmázik vele. Ha úgy érezzük, hogy otthoni manipulációs áldozattá váltunk, ugyancsak érdemes megkérdezni a szakembert.
Ezeken túlmenően az óvodapszichológus a nagycsoportosok iskolaérettségét is vizsgálja, ha szükség van erre. Régebben ha betöltötte a gyerek a hatodik életévet, egyszerűen beíratták a szülők az iskolába. Most már három nagyon fontos alappillére van az iskolaérettségnek: biológiai, pszichés és szociális érettség. Vagyis nem elég, ha a gyerek eléri az ún. 20 kilós lélektani határt!
Nem elég, ha csak az óvónéni beszél a gyerekről a pszichológusnak. Azért van ott, hogy a saját szakértelmén és tapasztalati szűrőjén keresztül lássa a gyereket, gyerekeket.
Nem varázsló – bár sokan ezt várják tőle -, hanem olyan szakember, aki speciális ismeretekkel rendelkezik a gyerekeket illetően. Sokszor látni az óvoda folyosóján agresszív fiúcskákat; mi, szülők gondolhatunk ezt meg azt, de sokszor komoly traumát cipel magával az a kisfiú; a társain akarja leverni például az édesapja elvesztését.
A gyerek úgy működik, mint egy tükör. Viselkedésével felerősít olyan hatásokat, melyek otthon történnek vagy ellenkezőleg: nem történnek, megnyilvánulásaival hiányérzeteket fejez ki. Esetleg az óvodai csoportban nem találja a helyét, s ez agresszióban, szorongásban mutatkozik meg – másképp viselkedik, mint szokott. Természetesen azt is visszatükrözheti, ha nem kap megfelelő érzelmi támogatást otthon, s a szülők nevelési stílusa is visszaköszön a gyerek viselkedésén. A rugalmas, de következetes nevelés híve vagyok.
Ha például válás után a gyereket az édesanyja neveli, a fiú átveszi a felnőtt férfi, az apa szerepét; a nála kisebbeket terrorizálhatja utasítgathatja. Van, hogy ezt a szerepet be is viszi a csoportba. Az óvodapszichológus ilyenkor megpróbálja visszasegíteni a gyereket a valódi szerepébe.
A kisgyerekek számára a legfontosabb a biztonság, a kiszámíthatóság, mert így tudnak eligazodni a világ dolgaiban. Ha nem érzik magukat biztonságban, ha nem tudják, mire számíthatnak, elbizonytalanodnak, viselkedésük kaotizálódik, agresszívvé válhatnak. Pusztán azért, mert keresik a világában a biztos kapaszkodókat.
A kisgyerek olyan, mint egy kiscsikó; kell neki a karám, hogy biztonságban érezze magát. De ahogy cseperedik, nekünk is figyelni kell arra, hogy a kereteket tágítsuk. Ha nincs meg a szülői keret, a gyerek elszabadul vagy éppen maga állít fel szabályokat.
Nem elég csak szeretni! Akár mennyire fárasztó, nevelni is kell!
Persze nem mindegy, hogy autokrata, uralkodó módon, esetleg veréssel nevel a szülő, vagy szép szóval, példamutatással, sok párbeszéddel. Ha elakadunk szülőként, ne hezitáljunk, bátran forduljunk szakemberhez! A szakember előnye, hogy nem barátnő, érzelmileg nem befolyásolt, objektív módon tud segíteni a hozzá fordulóknak.
Záró gondolatént szeretnék idézni Dr. Haenry Cloud – Dr. John Towsend: Gyerekhatárok című könyvéből.
„Mivel a határok nem születnek együtt a gyerekekkel, a szüleikkel való kapcsolaton keresztül kell beépülniük a személyiségükbe. A gyerekek csak úgy tanulhatják meg, hogy kik ők, és miért tartoznak felelősséggel, ha szüleik egyértelmű határokat húznak, és elősegítik, hogy ők is kialakíthassák a maguk határait. A világos határoknak köszönhetően számos nélkülözhetetlen vonás alakul ki a gyerekekben: megismerik önmagukat, kialakítják saját identitásukat; megtanulják, miért kell felelősséget vállalniuk, és miért nem; képesek lesznek jó döntéseket hozni; megértik, hogy ha jól döntenek, a dolgok jól alakulnak, míg ha rosszul választanak, negatív következményekre számíthatnak; képesek lesznek a szabadságon alapuló, valódi szeretetre.”
– Riha Zsófia pszichológus, életmód szakterapeuta –
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
