„Anyám lelki terrorban tartott.” „Apu sokat várt tőlem.” Szorongó gyerekből szorongó felnőtt lesz? Hogyan küzdhető le a szorongás?
Soha ne ítélj meg egy másik embert, míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében.
Előző cikkünkben Dóri mesélt magáról. Normális életet él, szerető családja van, azt csinálja, amit szeret, nincsenek anyagi nehézségei és kifejezetten vonzó nő. Kilencéves kisfiában azonban mintha önmagát látná, pontosabban azt a kislányt, akit még mindig nem tudott „elengedni”, s aki még most is „sakkban” tartja. Dórinak nincs önbizalma, folyton megkérdőjelezi magát. – Belém égett, hogy nem vagyok jó – mondja. Belső vívódásaiból semmit nem lehet érzékelni, csak a hozzá legközelebb állók ismerik; Dóri magabiztos, nyílt és barátságos nő benyomását kelti. Aggodalommal figyeli, hogy 9 éves kisfia, Áron mennyire hasonlít rá: mindenben meg akar felelni, görcsöl, kiborítja a kudarc. Az iskolával kezdődött mindez. Áron szorong, jól akar teljesíteni. Pedig Dóri a saját példájából okulva tudatosan máshogy neveli, mint ahogy őt nevelték a szülei… A szorongás tudattalanul is átörökítődik szülőről gyerekre?
Dóriék története itt olvasható:
Kata is szinte folyamatosan szorong, és a gyerekkora óta így van ez. Három felnőtt gyereke van, sikeres a vállalkozása, s ő is magabiztos nőnek tűnik, akár Dóri.
– Nem jártam oviba, mert az anyukám otthon volt. A szorongás a suliban kezdődött, főleg azért, mert az anyám egy uralkodó zsarnok volt. Sokat követelt és büntetett, pedig jó tanuló voltam. Már a négyesért is kaptam. Amolyan lelki terrorban tartott. Nem vert. Ha rosszat tettem, azzal neki okoztam bánatot… Állandóan meg akartam felelni. Még felnőtt koromban is. Majd később, amikor saját családom lett, attól féltem, hogy valakinek baja lesz vagy elvesztek valakit. Ezt máig nem tudtam legyőzni. Nem látják mások, a gyomromban érzem. Mindenki azt hiszi, hogy egy nagyon magabiztos nő vagyok. Például a főiskolán a vizsgáknál, sosem tudták, mi van belül, pedig féltem, csak jó előadó voltam és nem látszott. Érdekes módon a fizikai fájdalom nem zavar; nem félek a fogorvostól, a szülést is bírtam… Nehéz együtt élni ezzel a csomaggal. Túlságosan magamra veszem mindenki baját, beleélem magam szinte a rosszullétig. Szinte állandó a szorongás valami miatt…
Mit lehet kezdeni a szorongással?
Bíró Rita life coach gondolatai
Relaxáció és önismeret: hatékony stresszoldó vegyület. Akár kézzel fogható az oka, akár nem, a stressz egyre markánsabban jelen lévő teher a mindennapokban. Ha súlyossá válik, szorongás vagy pánikbetegség válhat belőle, esetleg depresszió – és testi betegségek is.
Meg kell tanulnunk felismerni, hogy mi is a stressz… Melyek azok a helyzetek, melyek túl sok feszültséget okoznak a személyes életünkben… Milyen testi és lelki jelei vannak ennek…
Vannak, akik látszólag könnyedén túlteszik magukat az élet számos problémáján, de nem értik, miért magas a vérnyomásuk. Mások magukba zárkózással, borús hangulattal reagálnak a feszültségekre, vagy éppen türelmetlenné válnak: ezt is mindenki másképp csinálja.
Célszerű „tanulni önmagunkat”. Tanulni a lazítást, vagy éppen a kommunikációt. Ismerjük meg, hogyan reagálunk a stresszre, hogyan tudjuk kezelni és hogy mi is a mi az alapvető megküzdési stratégiánk. Ha mélyebben megismerjük, megértjük és elfogadjuk önmagunkat és kapcsolatainkat, azzal feloldhatjuk érzelmi, szellemi életünk bizonyos akadályait.
Mivel testünknek rendszeres regenerálódásra van szüksége – melyre sajnos csak teljes nyugalmi állapotban képes -, ezért érdemes időt szánni a különböző relaxációs lehetőségek megismerésére, elsajátítására is.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.